2009. december 31., csütörtök

SUM 2009


                                                       A képet készítette: Sáránics Viktória

Sommásan az év gondolatfoszlányaiból kerekedett tőmondatok óévbúcsúztatóul:

A pillanatnyi őszinteség lehet a legnagyobb hazugság. A jó szándék és a rossz szándék a végeredmény szempontjából ikertestvérek. A tettek többet mesélnek, mint a szavak. Bármikor meglepődhetsz és ennek örülj. Ha elakadtál, ne gondolkodj, csak csináld. Barátok nélkül nem megy. De jól nézd meg kikkel veszed körül magad! Ne csak nézz, láss is! A boldogság nem egyenlő a jókedvvel. A tehetség, ha nem kezdesz vele semmit, nagyobb akadály, mint amekkora hasznod lehet belőle. 10000 órányi munkával viszont bármit sikerre vihetsz. Tarts rendet a környezetedben, így megtanulhatod a kis lépések művészetét. Nem lehet mindig jól járni! Ne vedd magad túl komolyan: csak egy vagy a Föld összes teremtményeiből, de a feladat nem csekély-az légy, aki vagy, mert az Egy, a Mindenség te magad vagy...Isten bujócskázik önmagával  mindnyájunkban. Az ember él...ennyi a cselekménye mindennek, ami fontos életünkben. És legvégül, a spirituális megvilágosodás szart sem ér. Boldog 2010-es esztendőt mindenkinek!

2009. december 22., kedd

Megszülettem



Álmodtam.
Egy nagy házban, iskolaszerűben hallgattam valaki okoskodását egy darabig, elindultam kifelé a teremből. Visszahívtak a többiek, hogy jön a nagy mester. Most érkezik és várjam meg. Visszaültem. Aztán megérkezett a mester, mondott néhány szót, én meg fogtam magam és tényleg elhagytam végre a termet. Álmomban is el volt törve a bal lábam, kicsit bicegtem. Nem emlékszem pontosan mi történt még odabent, csak arra, hogy ki akartam jönni onnan. Az épületből. Vagy talán inkább ki kellett..!? És, hogy nálam volt a családi régi utazós hátizsák. A legkissebb zsák, amiből időközben odabent kikerült szinte minden. Csak a zsák maradt,  súlya szinte nem volt. Találtam két kis pinceajtó szerűséget az alagsorban. Az egyik zárva, a másik egy szűk, beton járatra nyílt. Belenéztem és azt találgattam, a vállam vajon elfér-e. Bedobtam a zsákot, az oldalamra feküdtem, jobb kezem a fejem fölé, bal szorosan a testem mellett és hernyó mozgással, a jobb lábfejemmel milimétereket tolva magam előre, elindultam a fény felé. Szűk volt, hideg és fojtogató az a járat, de nem volt más választásom, ki kellett jutnom. Aztán egyszer csak kint volt a zsák, és utána kijutottam én is. Megszülettem! Kint felnéztem és láttam, hogy a mester vezeti lefelé a tűlépcsőn az embereket. Amikor leértek odajöttek hozzám, barátkoztam. Kicsit később ugyanazon a járaton, ahol átszuszakoltam magam, elkezdtek jönni kifelé az emberek.
Megszülettem. Úgy érzem most annyi éves vagyok kívül, mint belül. Kerek. 30 éves vagyok.

2009. december 21., hétfő

Kis lépések művészete



Vannak, akik szerényebb adottságokkal indulnak mégis sokra viszik. Akiket minden megtett lépésük sikere előrevisz. Ők korán megtanulják az aranyszabályt, hogy egyik apró lépés következik a másik után és nem felejtenek el megállni és örülni annak, ameddig már eljutottak. Ebből merítve erőt nem törnek magasra, ám kis lépésekben magasra jutnak.

És vannak, akik jó adottságokkal indulnak, könnyen veszik az akadályokat, így egyre nagyobb célokat keresnek. A menet közben elért eredmények pedig leértékelődnek. Természetessé válnak, kimondva vagy anélkül, elvárássá lesznek. Így marad az állandó nyomás egyre jobbat, egyre többet elérni. És már rég elfelejtették hogyan kell megállni, visszanézni az elért sikerekre, ünnepelni azokat és belőlük meríteni energiát a továbbiakhoz.

Én az utóbbiak közé tartozom. Szerencsés adottságokkal és kevéssé szerencsés attitűddel és erős önsorsrontó hajlammal.
Egyszer azt hallottam, hogy "A rossz szokásoktól úgy lehet megszabadulni, ha elhagyjuk őket!"

Elhatároztam hát, hogy a következő évem a kis lépések művészetének szentelem.
És mivel mindjárt karácsony, leesett a hó, eleve lelassult az életem a lábtöréstől és holnapután 30 leszek, úgy döntöttem kezdésképpen megnézem mire nézhetek vissza, amiből erőt meríthetek. Talán főleg erre, hogy képes vagyok JELEN lenni az életemben.

2009. december 15., kedd

Don't stop won't stop! Sure?


Vannak időszakok, amikor eszement tempóval rohanunk előre. Mintha az egész univerzum energiakészletével gazdálkodhatnánk. Engem is gyakran elkap a gépszíj...

Nehéz ilyenkor belátni, hogy az ember, legyen akármilyen erős, csak egy ember, és megvannak a határai. Ilyen határ a test, a lélek és a szellem egyensúlyának ősi igénye. Ha ez az egyensúly felborul, abból előbb vagy utóbb baj lesz.
Általában betegség formájában jelez a test. Amit lehet fájdalomcsillapítókkal és egyéb gyógyszerekkel kezelni (vagyis a jeleket elnyomni), de érdemesebb figyelni mit üzen a test és alárendelni magad ennek.
Íme a lábtörés üzenete: Néha meg kell állni és feltenni magunknak néhány kérdést. Aztán folytatni. Lépésről lépésre haladva. Megálltam, mert nem volt más választásom. Haladni csak lépésről lépésre tudok, hiszen a gyógyulás lassú folyamat. Az izmok elgyengülnek, lassan lehet őket újra formába hozni.

Épp most hallottam ezt az indián mondást (nem pontosan idézem, de valahogy így hangzik):
"Megállok pihenni a nagy utazásban, hogy a lelkem is utolérjen."
Érdekes, hogy éppen az Indiánokat és kulturájukat kiiírtó amerikaiak azok, akik a legerősebb tempót diktálják munkában, fejlődésben és fogyasztásban. (És nem véletlen, hogy az ő társadalmukban fogy a legtöbb antidepresszáns.)
A sztárság is az amerikaiak "betegsége". A klasszikus sztárbetegség ahogy én látom - a hirtelen jött sikert nem tudja belső meggyőződéssel kiegyenlíteni az ember. Megbomlik a külső belső egyensúly. Így történik meg az, hogy kialakul egy önbizalom vákum (Nem vagyok olyan jó, mint amennyire annak hisznek.) És az ünnepelt igyekszik aztán befelé a külső visszajelzések alapján felépíteni magában azt az énképet, amire a külvilág reflektál. És már tekeredik is az ördög köre...
Gondolatindító csemege megálláshoz Seth Godin mai postjából:
Who are you trying to please? (vagyis kinek szeretnél megfelelni?)

2009. december 9., szerda

Napi batyu

"...-Hogy vagy?
- Jól, csak izgulok. Egy fontos találkozóm lesz. Tétje van..
- Mitől félsz?Hiszen szép vagy és okos. Miért ne sikerülne?
- A saját félelmeimtől.
- Gondolj arra, hogy azok kifelé nem látszanak!..."

2009. december 5., szombat

Killing moon



"Fate
Up against your will
Through the thick and thin
He will wait until
You give yourself to him"

2009. december 1., kedd

Mantra



Orsinak köszönöm:)

2009. november 29., vasárnap

Ha azok a szavak elfogytak...



"...Amiket eddig használtál,
Hogy elmondjad, hogy hogy voltál..."

2009. november 27., péntek

Mit ér a szív test nélkül?


Nem találtam eddig a közegem. És amíg nem éreztem, hogy ott vagyok, ahol az vagyok, aki én vagyok, ahol én ÉN lehetek, addig nagyon magányos és tüskés voltam. Boldog vagyok, hogy közeget találtam. Számomra egészséges közeget, az én közegemet.

Mert lehetek én akár a szív önmagában, remekül működő szív lehetek, amitől egy egész szervezet élete függ. Önmagában csak egy öklömnyi, mihaszna húscafat vagyok a szervezet nélkül. Egy lüktető húscafat tele a feleslegesség érzésével. Kell körém a teljes organizmus, hogy én Én legyek.

Sokat köszönhetek a Barátaimnak (nevek nélkül, sorrend nélkül, beleértve a családomat is), a Tominak, Andrisnak és a Fail Faster Tribe-nak és az ellenségeimnek is, akik könyörtelenül emlékeztetnek, amikor rossz helyen keresgélek:)

2009. november 25., szerda

Arról, amikor belül érzed a változást

"Ahhoz, hogy utunkat bejárhassuk, képesnek kell lennünk elviselni az ambivalenciát, a paradoxonokat, és nem szabad kikényszerítenünk az egyértelműséget azzal, hogy az egyik pólust azonnal megsemmisítjük a másik javára."

Részlet Thorwald Dethlefsen, Rüdiger Dahlke: Út a teljességhez (A betegség jelentése és jelentősége) című könyvéből.

2009. november 23., hétfő

Eltörtem magam

Eltörtem magam. Egy pillanat alatt, teljesen bagatell módon. Nem lepett meg. Inkább megnyugodtam. A test jelez amikor az akarás átveszi az irányítást. Pihenés következik. Újratervezés. 2010-re új alapokra helyezhetem magam:)

2009. november 20., péntek

Az a jó az életben, hogy...

...hogy megismételhetetlen, hogy folyton változik.

2009. november 16., hétfő

Positure effects position

photo by Melissa Gray on flickr

Tartozom annyival a stresszről szóló postom kapcsán magamnak, hogy a gyakorlati élet hozta megoldásról írok néhány sort. Az történt, hogy elmentem jógázni, ami segített kicsit kizökkenni a gép előtt töltött órákban belémállt, napok óta gyülemlő feszültségből. A jóga alatt pedig jött magától a szellemi elengedés. Jött, azaz nem erőlködtem, nem gondolkodtam. Csak úgy bevillant, ami segített fejben. Azt hiszem úgy írható le, ami akkor a fejemben zajlott, hogy egész mélyen a szemébe néztem annak a félelemnek, ami fojtogatott, és akkor a szorongás magától alábbhagyott.

Azt kellett tisztába tennem, hogy mik azok a bennem rejtöző vonások, amikkel nem szeretek szembesülni. Ezeket megnézni közelebbről és ítélkezés nélkül tudomásulvenni jelenlétüket. (A szakirodalom úgy mondja át kell ölelnünk a sötét oldalunkat. Na, asszem sikerült. Átöleltem.)
És akkor sikerült elfogadnom, hogy ennyit tudok most, ennyi vagyok most, így vagyok most, és itt és most ez a legtöbb és legjobb, ami lenni tudok és amit tenni tudok. A többit pedig a Jóistenre bízom. (Leginkább a bennem élőre, de ez egy másik post témája:))

"Positure effects position." Azaz a pozitúra meghatározza a pozíciót. Ezt, és ehhez kapcsolódóan egy gyakorlatot is még a gimiben tanultam Steve-től. (Steve Skót származású teológia és irodalom tanár, aki Pécsett a Nevkóban angol kéttannyelvű osztályokban tanított angol irodalmat, debate-et és essay írást - és ezen kívül 4 év alatt nagyon sokminden mást, sok fontosat az élet íratlan szabályairól - szerencsémre nekem is).
Szóval a gyakorlat úgy nézett ki, hogy ha a debate során, ha nem tudtál nézőpontot váltani (ami a vitában elengedhetetlen, hogy ne rekedj meg), akkor élhettél a lehetőséggel, hogy fizikailag helyzetet változtass. Gyakorlatilag ilyenkor felálltunk az asztalra, vagy lefeküdtünk, kimentünk a teremből, majd visszajöttünk. Vagy ami jól esett. És ez a látszólagos nüansz tényleg csodákra képes. Most is működött.

(A debate magyarra fordítva vitát jelent, érveléstechnika, kommunikáció gyakorlatilag. Britteknél, amerikaiaknál ennek komoly hagyománya van, versenyeket is rendeznek. A debate-nek különböző formái vannak, egyébként Magyarországon is.)

2009. november 6., péntek

Élet a halál előtt



"Meg kell születnünk! Akkor is, ha harminc évesek vagyunk."

2009. november 5., csütörtök

Stressz



Mindennek ára van. A szabadságnak (vállalt magány). Az anyagi függetlenségnek (függés a munkától). Az ambícióknak (bizonyítási vágy). Ha magasan a léc, túl magas az ár (stressz).
Találtam egy 3 lépéses módszert stressz kezelésére.

  1. Gondold végig őszintén miért stresszelsz.
  2. Képzeld el mi a legrosszabb, ami történhet.
  3. Fogadd el, hogy ez is megtörténhet. Ha ezt megtetted, javíts a helyzeteden, készíts tervet, haladj lépésről lépésre.

Teszek egy próbát.

1. Azon stresszelek, hogy nem tudok megfelelni a munkahelyemen és a saját magammal szemben támasztott követelményeknek. Nagyon sokat várok el magamtól. Utálok hibázni, de nem vagyok pontos. Olyan légkörben dolgozom, ahol nincs pozitív visszajelzés, kulturálisan a hibákra vannak kihegyezve az emberek. Nem szeretek hibázni az ellenségeim (ez erős szó azért) előtt. Túl büszke vagyok ehhez. A jelenlegi státuszom (semmi extra, de képes vagyok normál életszínvonalon gondoskodni magamról) megtartásához úgy érzem nem követhetek el hibákat, és ez folyamatos teher. Félek elengedni ezt a helyzetet és hátradőlni, mert akkor nagy eséllyel kicsúszhat a talaj (ez a státusz) a lábam alól.

2. A legrosszabb, ami történhet, hogy azt gondolják rólam, hogy kókler vagyok, így akik eddig is fúrtak, most okkal tehetik, kirúgnak. Ami még rosszabb, hogy régóta kacérkodom a gondolattal, hogy egyedül, vállalkozóként menjek tovább, de még nagyobb a félelmem, mi van, ha nem leszek erre képes. Ha kirúgnak, nagy esélyel kikészülnék, mert elhinném magamról, hogy nem vagyok elég jó. Akkor aztán végképp para éenne vállalkozóként folytatni. És a legnyomasztóbb, hogy félek, kiderül, hogy nem is ezt akarom igazából. Félek, hogy mindent elölől kell akkor kezdenem.

3. Jelenleg annyira feszült vagyok, hogy nem tudok tiszta fejjel gondolkodni ahhoz, hogy tervet készíthessek.

2009. november 2., hétfő

Animal





A tudatalattimban él egy állat. Ő is én vagyok. Mégis ketrecben tartom, mélyen, rácsok mögött, amikor tükörbe nézek, nem látom őt szívesen. Ő az ösztönök világában, a telihold fényében van otthon. Egy cimkék és szabályok nélküli világban. Ha kiengedem, irányíthatatlan, és ettől félelmetes. Félelmetes, mert nem tudom összeegyeztetni annak a lánynak a képével, amit kialakítottam magamról. Mégis, amikor szabadon engedem, azt érzem, élek. Olyankor néhány pillanatra biztonságban vagyok teljes valómban. Erősnek érzem magam. Átveszi az irányítást...az állat önálló életet él. Olyankor hiába próbálok kapaszkodni az elképzelt világomba, a szabályokba, amiket ennek a kiszámíthatatlan ragadozónak a féken tartására teremtettem. Aztán ahogy megkapja, amire vágyott, megszelidül. Akkor ijedtemben visszatessékelem a ketrecébe. Eltakarítom játékának nyomait, megmagyarázom magamnak a történetet és folytatom az elképzelt, makulátlan személyiségemmel felépített életemet.

A hétvégén ítélkeztem, pedig szeretem azt gondolni magamról, hogy nem hiszek abban, hogy embereknek jogukban áll egymás fölött ítélkezni. Örülök, hogy kijött belőlem, mert szembe kellett néznem magammal. Ítélkeztem, amikor tükröződni láttam másban a bennem élő állatot. Méghozzá úgy, hogy az a tudatalatti nem él elnyomás alatt. Megmutatta milyen az, ha az ösztönén az irányító. Én pedig kikeltem magamból, hevesen tiltakoztam. Cimkéztem, ítélkeztem, mert valaki tükröt tartott a titkolt valómnak.

Úgy képzelem, fontos feladat elfogadni és megszeretni a bennünk élő állatot. A saját árnyékunkat. Megbarátkozni a kontrollvesztés lehetőségével. Így leszünk igazán a magunk urai.

Ide egy Baricco idézet még:

"De figyelj: nem zoknik vagyunk, hanem emberek, tehát nem az a fő célunk, hogy tiszták legyünk. A vágyaink a legfontosabbak, és nem lehet mindig kijátszani őket. Előfordul, hogy megéri, ha nem alszunk, hanem inkább kielégítjük a vágyunkat. Elkövetjük azt a bizonyos undorítóságot, aztán megfizetünk érte. És igazán csak ez a fontos: hogy amikor eljön a pillanat, amikor meg kell fizetni érte, meg se forduljon az ember fejében, hogy megszökik, hanem maard, és méltóságteljesen fizet. Csak ez számít."






2009. október 26., hétfő

Idea



"Gondolkodtam rajta, nagyon sokat gondolkoztam rajta, Gould, és a tőlem telhető legnagyobb szigorral, de végül megértettem, hogy akármennyire is obszcén az a mód, ahogy az emberek - miközben mániákusan keresik mesterséges ideáikat, melyekkel azután szétmarcangolhatják egymást - félrehajítják az igazságot; akármennyire is undorodom mindentől, aminek ideaszaga van, és bármennyire is, objektíve nem tudok nem hányni, ezt vagyis az igazság becsületes keresésének álcázott primitív harc köznapi exhibicionizmusát látva, bármennyire határtalan is az undorom, meg kell, hogy mondjam: ez így helyes, egyszerűen csak emberi, pontosan az, aminek lennie kell, a szar, ami bennünket vár, az egyetlen szar, amihez felérünk."

/Alessandro Baricco: City/

2009. október 19., hétfő

Most jó. Itt jó.


"Nyilat röpítünk a jövőbe,olyat,ami zsineget ránt magával. A nyíl egy ábrándképbe hatol,s mi feléje vontatjuk magunkat"

Nem röpít nyilat, nem rántja magával, nem vontatja magát. Elcsendesül, érzi magát, ül, áll, fekszik. Lép és megáll. Nyugodt. Nem fél. Nem siet. Most jó. Itt jó. Kedves mestereim, jó, hogy jöttetek. Bátorságot és fegyelmet kívánok magamnak!

2009. október 18., vasárnap

Budapest by night



Egy péntek éjszaka nyomán...szövegfókusz.

2009. október 15., csütörtök

Vágyak

photo by Ben on flickr


"Ne gondold, hogy az élet olyan, amilyennek képzeled. A saját útján jár. Te meg a magadén. És ezek nem azonosak. Bizony... Nem mintha boldog akartam volna lenni, nem. Pusztán menekülni akartam... menekülni, igen: menekülni.

Csak később jöttem rá, minek kell a kiindulópontnak lennie: a vágyaknak. Az ember azt hinné, más az, ami megmenti: a kötelesség, a tisztesség, az, hogy jó legyen. Nem. A vágyak mentik meg az embert. Ez az egyetlen, ami valódi. Velük megmenekülsz. Csakhogy későn jöttem rá.

Ha időt adsz az életnek, könyörtelen, különös fordulatokat vesz: és egy szép napon azt látod, hogy már csak úgy lehetnek vágyaid, ha bajt okozol velük magadnak. Ekkor minden felborul, nincs mód a menekülésre, minél jobban kapálózol, annál jobban belegabalyodsz a hálóba, minél inkább lázadsz, annál jobban sérülsz. És nincs menekvés. Túl későn kezdtem vágyakozni. Minden erőmmel. Annyi bajt hoztam magamra, hogy el sem bírod képzelni."


/Alessandro Baricco/

2009. október 14., szerda

Just do it



"Elméletileg az elmélet és a gyakorlat ugyanaz. Gyakorlatilag nem."

2009. október 9., péntek

Inspiráció



Szepes Mária: A mindennapi élet mágiája című könyve indított el a mindennapi élet mögött rejlő csodák útján. Kata adta azt a könyvet nekem. 13 vagy 14 évesek lehettünk. Ezt a videót is neki köszönöm!

2009. október 7., szerda

A falu


Izgalmas témát dolgoz fel A falu című film. Ki lehet-e szakadni a bűntől terhes társadalomból, és egy új, romlatlan közösséget létrehozva bűnök nélkül élni tovább?
A film a válaszokat erre egy falu történetén keresztül keresi, ami hermetikusan elzárva, saját értékrendje szerint él, messze a "romlott várostól". Addig fenntartható ez az idilli világ, amíg van egy csoport, aki képes megvédeni annak határait, amíg a közösség tiszteli ezt a csoportot, a közös hitet, döntéseket, és értékrendet, s amíg az eredendő bűn meg nem jelenik a közösségen belül. Vajon bűn-e az elfojtás? Van-e helyük a titkoknak? Hol a bűn helye?
Egyértelmű válaszok nincsenek, de felvetődnek az emberiség legalapvetőbb kérdései. Van emberség és embertelenség, vannak döntések, vannak hibák, következmények, közösség és magány, vannak titkok, van őszinteség, van bátorság és félelem, van tisztelet, nincs pénz de mindennek ára,van igaz szerelem, van remény és reménytelenség, beteljesülés és beteljesületlenség.

2009. október 5., hétfő

A fehér muzsika


Hogyan lehetne ennél szebben megfogni a mozdulatlan történéseket?


"Minden történetnek zenéje van. Ennek fehér zenéje. Ez fontos, mert a fehér zene különös muzsika, időnkint zavarba ejtő: halkan szól, és lassan kell táncolni rá. Ha jól játsszák, olyan, mintha a csönd szólna, s akik szépen táncolják, úgy tűnik, meg sem mozdulnak. Átkozottul nehéz a fehér muzsika."
/Alessandro Baricco Selyem című könyvének fülszövege/

2009. szeptember 28., hétfő

Be Do Have

photo by notsogoodphotography at Flickr

Neale Donald Welsch, a szerzője annak a sorozatnak, ami erről a paradigmáról ír. Hogy érthető legyen mi is ez, lefordítottam Neale könyvéből az Istennel folytatott párbeszédének néhány mondatát. Isten meséli ezt:
A legtöbben azt hiszik, ha VAN VALAMIJÜK (több idő, pénz, szerelem-bármi), akkor végre CSINÁLHATNAK valamit (írhatnak egy könyvet, elmehetnek nyaralni, új kapcsolatba kezdhetnek), amitől aztán VALAMIK vagy VALAKIK LEHETNEK (pl boldogok, elégedettek, békések vagy szerelmesek).

A valóságban azonban megcserélik a Be-Do-Have (Lenni, Tenni, Bírni valamivel) alaptétel helyes sorrendjét. Az univerzumban valójában épp az ellenkezője működik annak, amit gondolsz. Ha VAN VALAMID, attól nem LESZEL VALAKI, hanem fordítva.

Élőször LEGYÉL valami, amit boldognak hívunk (vagy tudó, vagy bölcs vagy bármi), majd kezdd el a dolgokat ebből a LÉTÁLLAPOTBÓL CSINÁLNI. És akkor azon találod majd magad, hogy VAN VALAMID, vagyis tiéd, amire mindig is vágytál.

2009. szeptember 23., szerda

Budapest színei



Tegnap tekertünk kicsit a Körúton, egy szakaszon az Andrássyn. Klassz volt. Ha jól emlékszem ez volt az 5. év, hogy csengetek az (egyre nagyobb) tömegben. Tetszett, hogy az autómentes nap alkalmából rendezett Critical Massen nem volt kötelező útvonal, hanem gyakorlatilag elleptük két keréken a belváros útjait. Küküéknek köszi megint!

Egy gyerekkori barátom fotókiállításának megnyitójára tekertem a múlt héten, amikor a Mikszáth téren Ladjánszki Márta szabadtéri performanszába csöppentem bele.
Ami akkor eszembe jutott ott, hogy olyan itt, mint Berlinben. Meg az, hogy Budapest egyre színesebb, hangulatosabb (semmilyen feltúrás, por, szmog, kutyaszar, hugy szag és helyenként a súlyos korlátoltság nem bír kiábrándítani. ) És, hogy egyre jobban szeretem ezt a várost. Van élet, vannak értékteremtő mozgolódások, meetupok, bulik, közösségek, művészet és valami forradalomszerűség a városi bringázás terén.

A tegnapi CM után a divatos bringások képviseletében a cyclechic.hu csapata bulit rendezett divatbemutatóval egybekötve a Merlinben. A BRINGABUGYI szponzorálta az eseményt. (arról, hogy mi a bringabugyi, csatolom az Indexen megjelent videót.)

Hajrá Budapest! Éljen a lelkesedés!

Malatinszky


Villányban jártam baráti borkostolón a Malatinszky kúriában.
Mit adott nekem Malatinszky Csaba?

Élményt az emberségről, az univerzum egységéről, a finomságról, az alázatról, az IGAZSÁG tiszteletéről. Boraival, szavaival, tekintetével, tapasztalataival és lényével, amik hordozzák ezeket az értékeket.

A hosszú beszélgetésből néhány mondat, ami személyes tanulságul beépül az emlékezetes, jókor, jó helyen elhangzott mondatok közé a fejembe:

"Ha kész a tanítvány, megérkezik a mester is."
"Elfogadni valamit tiszta
szívvel olyan, mint adni valamit tiszta szívvel."

És a tanulságot, hogy az üzlethez, az "útra kerüléshez" mennyi mindent kell belül megélni, mennyi szemnek láthatatlan akadályt kell leküzdeni, amíg ráléphetsz az útra. Azután ha azon vagy, akkor a jóisten biztosítja a szelet a vitorlákba.

3 hónap múlva 30 leszek. Lassan itt az idő, hogy kibontsam azokat a vitorlákat.


2009. szeptember 18., péntek

Devil Music Ensemble



A képen látható filmet (ami éppen halál unalmas egyébként) három zenész kíséri hangszerekkel. Érdekes hangulatú performansz. Ültünk székeken a Tűzraktérben, a színpad két szélén a zenészek (balra gitáron egy srác, egy másik pedig a keverők, hegedű és különféle fúvós hangszerek virtuóza, jobb oldalon a dobos óriási dobszettel) a színpad közepén pedig kivetítve ez a film.

Jó volt? Nem tudom. Élmény volt. Újdonság volt, és mint ilyen, jó volt.
Rossz volt? Unalmassá vált. Emiatt kicsit rossz is volt.
Összességében örülök, hogy ott voltam.

2009. szeptember 16., szerda

Hello and welcome


2009. szeptember 15-én megszületett Mila, Fonyódi Péter gyerekkori barátom elsőszülött lánya. Gratulálok Peti és Lea!

2009. szeptember 15-én megszületett Simon és Mánuel, Szép Tamás barátom 4. és 5. gyermeke. Gratulálok Tomi és Dóri!

Micsoda nap:)

Isten hozott Titeket idekint, csöppségek! Szerencsések vagytok, jó emberek a szüleitek, jó helyre születtetek és jó időben. Az élet szép:) Ha bárki bármi mást mond, sose higgyetek neki!

Menekülni vagy maradni?


A FAIL FASTER TRIBE Blogján jelent meg velem András interjúja.
Menekülni vagy maradni? Erre a kérdésre keresi a választ azoktól, akik elutaztak egy időre az országból, majd visszatértek. Ciprusi évem tanulságai ITT olvashatók.
Érdekes interjúsorozat. A megkérdezettek elég hasonló válaszokat adnak helyenként. Az a benyomásom, hogy minden jól sikerült elutazás és hazatérés egyfajta személyes El Camino.

2009. szeptember 15., kedd

2009. szeptember 14., hétfő

Találkozás


Menekűlsz és nincs kegyelem,
menekülsz valami elől,
– te tudod, mi a bűnöd!
Lelkednek vére melegen
ömlik és borzadva tűröd:
„Ments meg, ész, álarc, fegyelem!”

Lennél vidám, könnyű, igaz,
de ucca vagy, bús bűntanya,
teli detektívekkel,
s mégy bátran, mert ha megriadsz,
hátad mögött már ott a fegyver
s a kiáltás, hogy te vagy az!

Itt állsz mellettem, – bántalak?
Tudod: nem szabad félni! Mért?
s Mitől? fénylik szemedben,
de belül máris omlanak
s nőnek eszeveszetten
a rejtő kártyavárfalak:

falak és szavak, takaró
kínok rejtettebb kínokon,
páncélok titkaidra,
szégyenre, szenvedélyre, – s óh
tudod, mind gyönge, mintha
csak üveg volna, áruló,

törékeny hártya, mely megett
akvárium lakóiként
teregetik ki vérző
kínban féreg-életüket
a néző
előtt a csupasz idegek.

Hiúság s gyanú szemete,
gőg, tüskék mérge, csönd s amit
dugsz mosolyogva (látom!),
ez a bent nyüzsgő fekete
nagy éj, óh mondd, barátom,
mondd, ember, magad betege,

mondd, fáj? birod? – Szánalmamat
érzi futva benned a hála
s elrémülök, mikor riadt
tekintetedből visszacsap
a válasz,
mondván, hogy: ismersz, magadat!

Szabó Lőrinc; Pesti Napló, 1930. január 26.

2009. szeptember 11., péntek

Ex-boyfriends day



Felbukkannak, szembejönnek. Emlékül magamnak. Kijelölve, egy sorban rögzítve az emléknap
911: ex-boyfriends day. Múltidézés. Kontrollcsoport.

2009. szeptember 9., szerda

Életszag a csemegepultban



Gerlóczy Márton könyve vicces olvasmány. A könyv főhőse az életet választotta hivatásául. Az életet, ami annak valódi eszenciájával ott rejtőzött a csemegepultban.

Nem rossz ötlet így is feltenni a kérdést magunknak: ott van-e az élet, ahol az időmet töltöm? Ott van-e az élet, ahol a munkámat végzem?

2009. szeptember 7., hétfő

Contact

photo by fioralba on flickr

Harmadszor kostoltam bele a Trafó kortárs táncmaratonon a különféle modern tánc stílusokba. Nincs táncos előképzettségem, inkább az érzést, a filozófiát keresem a mozgások mögött. Így még jobban értem, és élvezem az előadásokat.
A testtudat, a test, a lélek és a szellem egységének filozófiája, amit a jóga tanít, elég jó alap. Ezek a táncformák is (többek között) erre építenek. A testünk középpontjának megtalálása a lényeg. A test rugalmassága, a dinamika, a technika mozgat. Erre épül minden, amiből művészet, önkifejezés kerekedik a színpadon.
A kontakt tánc hatalmas élmény volt megint. A filozófiája különösen. A lényeg a kapcsolat a táncosok között. A kapcsolatban mindkét fél mozgásban van. A kapcsolat fennmaradását a két fél dinamikája biztosítja. Az egyik eldől, a másik megtámasztja. Ha az egyik fölékerekedik, a másik alámerül, majd fordul a helyzet. Ha az egyik dől, a másik támasztékot ad, de nem markol, s nem kapaszkodik. Ha nem adod a teljes súlyod a kapcsolatba, megszűnik a dinamika, így a másik nem bír mozgatni és tovább mozdulni. Így a mozgás megakad. A kapcsolat nem fejlődik.
Az előadók közül Ladjánszki Márta művészete lett a kedvencem. A testének minden része fölött elképesztő kontrollal bír. A tánca a mozgás tökéletességének ünnepe.

A boldogságtól ordítani

photo by Beforethecoffee on flickr.com

Van-e más gátja a boldogságnak, mint az, ha félünk a boldogságtól?

...Azaz nagyobb biztonságban érezzük magunkat a kudarcainkban. Énünk könnyeben azonosul a boldogtalan, az áldozat, a "szegény én" szereppel. (Talán, mert az a biztos, azt ismerjük, mert kiszámítható és kontroll alatt tartható. A boldogság meg a pillanat tüneménye, és hinni kell benne, hogy minden pillanatban jelen van. És elfogadni, hogy nem kontrolálható, és nem is birtokolható.)


Van-e más gátja a sikernek, mint az, ha félünk a sikertől?

...Azaz nagyobb biztonságban érezzük magunkat ha nem vagyunk sikeresek? (Talán mert félünk az irigyektől, vagy félünk a siker felé vezető út magányos lépéseitől? Vagy mert félünk az ismeretlentől, amit a siker felé vezető út jelent?)


2009. szeptember 2., szerda

Ez a szerencse, nem a lottó ötös

És hopp, éppen elérem a villamost Budán.
Egy sugárzó arcú, idős néni rámnéz, mosolyog, miközben ezt mondja: "Látja kedves, ez a szerencse, nem a lottó ötös!". Visszamosolygok, nem állom meg, hogy megjegyezzem, kedvesen és fiatalon mosolyognak a nagy kék szemei. Elmeséli, hogy 84 éves. Meglepődöm. Nem tűnik annyinak, a szeme nagyon is fiatalnak tűnik. Mintha a tekintetét nem nehezítette volna el az élet súlya.
Erre gondolok, amikor mesélni kezdi: "Hmmm, pedig éppen 3 hónapja halt meg a férjem. 60 év házasság után. Nagyon szerettük egymást. Soha, egyszer sem veszekedtünk. A 60 év alatt még annyit sem mondtunk egymásnak, hogy buta!" Hallgatom. Nézem. A hangja még így is derűs. Szomorúság szökik a szemébe, ahogyan erről mesél, de nem keserűség. Csak egy kis szomorúság. Aztán újra megcsillan a szeme, arról mesél, milyen nagy ajándék volt a férje. Dícsérem, bizonyosan jól választott.
Hogyan tötént?-kérdezem. "Az osztálytársam lépcsőházában lakott. Amikor délutánonként felmentem hozzá, mindig félrehúztam a függönyt és onnan lestem, amikor megjelent a lépcsőházban. Olyan szép volt a Józsi, ahogyan felfutott a lépcsőn. Mindig arra gondoltam, hogy egyszer ő lesz a férjem. Ezt kívántam magunknak. És 6 év múlva ő lett a férjem."

Miután leszállt még visszanézett. Megkereste a tekintetem, megtalált. Mosolygott és integetett. Visszaintegettem. Arra gondoltam, egy ilyen szép találkozás az igazi szerencse, nem a lottó ötös.

2009. szeptember 1., kedd

Kisoroszi

photos by Györgyfalvi Zita, több kép ITT Zizi facebook profilján; helyszín: Kisoroszi, Szigetcsúcs, Rácz Fogadó.
Vannak mondatok, amiket az élet újra meg újra eszembe juttat. Ilyen az is, amit Andros barátom bátyja Dimitris mondott nekem két évvel ezelőtt nyáron, amikor visszamentem Ciprusra meglátogatni őket. "Find the right people around you." (Azaz vedd körül magad a megfelelő emberekkel.) Ezt juttatta eszembe ez a Kisorosziban töltött hétvége.


És mégis, honnan lehet azt tudni ki a megfelelő? Érezni lehet. Onnan, ahogyan érzed magad a társaságukban. Adsz nekik? Figyelsz rájuk?Adnak neked? Figyelnek rád? Őszinte vagy velük? Őszinték veled? Jól érzed magad velük? Ennyire egyszerű. És ha a válaszaid pozitívak, akkor tudod. Ha tele leszel energiával a közelükban, ha ők is így érzik, ha van kedved viccelődni, nagy valószínűséggel a megfelelő emberekkel vagy körülvéve.


2009. augusztus 27., csütörtök

HIT



Az kell. Mindenhez. De mindenhez. A hitet elveszíteni? - asszem nem lehet. Megszerezni. Azt lehet. Azt kell. Bízni. Azt nagyon kell. Magamban. Így mindenkiben.

2009. augusztus 26., szerda

Tó közepén

Tengerre vágytam. De leginkább egy kis nyugalomra. 3 napos pihenés lett belőle Orfűn a tó partján. Orfűn, ahol egyszer szeretnék venni egy kis nyaralót. Nem nagyot, nem díszeset, csak egy pici, kényelmes házikót, ahonnan reggel ki lehet lépni a stégre nyáron, télen meg be lehet lépni a tóról korizás után melegedni.

Volt béke, feltöltődés, pozitív energia minden irányból. Kedves útitárs, Muskátliban finom ebéd, kedvesség, ajándék pálinka a pincérektől, szállás a Laterum Motelban a víztől 30 méterre (szobafoglalás csúcsszezonban érkezés napján reggel, és igen, egy szoba ránk várt a legjobb helyen.), reggeli napsugarakkal tóra nézőablakkal, vizibicikli a szoba árában, reggel beszállás, tó közepén kikötés, napozás, felolvasás a Szeretetkönyvből, hangosbeszélőn át udvarló fiúk a tó partján (idézem: Szőke evez barna hátul, itt a partiőrség, gyertek ki a partra!), jógázás a stégen, kemencés udvar látogatás, fáról szilva szedés, szederbokor, kakaskukorékolás, kemencében sült friss kakaóscsiga és diósbukta majszolgatás, ellenállhatatlan jegeskávé, orfűi mentolos méz, egy isteni ebéd a Corso-ban és egy kellemes levezetés családi környezetben Pécsett a Kultúrkert udvarán.

Hello Budapest, hello stressz, hello smog.

2009. augusztus 19., szerda

Butapest by bike


Budapest szép város. Kétségtelen. Csak nem arra az életmódra tervezték( akkor, amikor utoljára érdemben alakítottak a városon), amit ma élünk. Sokan vagyunk, gyorsan élünk, mindent akarunk és nincs időnk figyelni egymásra. Pedig a városi életnek igenis van valami bája. Van szépség a nyüzsgésben, a pózban, a divatban. Csak figyelni kell egymásra, meg a városra. Élni és élni hagyni, ha úgy tetszik.

Én abban hiszek, hogy ha a saját életemben tartom magam az "élni és élni hagyni" elvéhez, akkor azzal kellőképpen hozzájárulok egy élhető környezet megteremtéséhez. Nem hiszem, hogy mások helyett tehetnék bármit is. Abban sem igazán hiszek, hogy tömegek rávehetők valamire, amiről nem látják be, hogy jó nekik. Abban viszont hiszek, hogy a saját életvezetésemmel hatással lehetek másokra, és ha sokan így gondolkodnak, abból lesz felnőtt társadalom, élhető város.

Nekem a városban biciklizés is ilyen. Kis helyet foglalok, nem szennyezek, hatékony vagyok. És mint ilyen, szabad ember, pozitív energiát szabadítok fel magamból (nem duzzasztom az autósok dugóban felgyülemlett feszültségfelhőjét a város fölött). Nem hiszek a hangoskodásban, a tüntetésekben. Abban viszont igen, hogy ha dolog van, akkor azt csinálni kell.

Az, hogy Magyarországon simán lehet totál átlátszó módon közpénzt lopni, lehet igénytelen munkákért (lásd az újonnan átadott Hollán Ernő utca elej) nagy pénzeket nyúlni, hogy ha vállalkozni akarsz, azt ellehetetlenítik (azzal a ki nem mondott indokkal, hogy úgyis csalni akarsz, hát megnehezítjük a dolgod) már amolyan csendes, rezignált belenyugvást vált ki belőlem.

De valahogy most elpattant bennem valami.
A Margit hídon kín közlekedni bringával. Mindenkinek rossz, ami most van. Az, hogy kilopnak a híd felújításából megint egy nagycsomó pénzt, hát ez van. De, hogy egy kilobbizott terv egyetlen épeszű, fenntartható pontjának, a 2 biciklisáv egyikének eltörlésével keressen valaki még egy kis pénzt a család újabb ingatlanjára?!---hát, itt szólal meg nálam a csengettyű. Ez már a "nem hagynak élni", vagyis DIREKT nem teszik lehetővé, hogy normálisan élhessek (és hagyhassam élni a járdán közlekedő gyalogosokat is) a Margit hídon nap mint nap áthaladva. Ezért, ilyenkor feladatomnak érzem jelen lenni és a nem tetszésemet lehetőségeimhez mérten jelezni.

Margit hídi kritikus tömeg from bringavideo on Vimeo.


Köszi a CM-nek és az MK-nak, hogy lehetőséget adott erre. Tetszik, ahogyan Kükü gondolkodik, örülök, hogy tegnap összehozták ezt a békés demonstrációt, hogy megmutathassa magát mindenki, aki szerint egy felújított hídon helye van normális, 2 irányban közlekedő biciklisávban egy magát nyugat európai nagyvárosokhoz hasonlító fővárosnak. Örülök, hogy sokan vagyunk, akik így gondolkodunk. Jó volt ott lenni.

2009. augusztus 17., hétfő

Fake no more

photo by .FAKE.@flickr

Nem hiszem, hogy a felnövéstől félni kell. Attól sem kell félni, hogy egyszer csak el kell engedni az illúziókat (pl. arról, hogy mi lenne ideális, milyennek szeretnénk látni magunkat, hogy mi a jó meg a rossz meg a többi). Én nehezen tanulom az ilyesmit. Amit felépítek a fejemben azt utána bevédem és nem engedem, akkor sem ha már fáj a saját hülyeségem. Ezt helyretenni a legnagyobb feladat számomra. De keményfejű barátaimnak üzenem, megéri megtörni a törhetetlent:)
Be kellett látnom jó sok (leginkább magamnak okozott) szenvedés, és önmarcangolás árán, hogy az illúzióktól nem lett színesebb, különlgesebb vagy éppen romantikusabb az életem. (Kuszább igen, meg látszólag kalandos, de zárt, frusztrációkkal és félelmekkel teli is. Merthogy sosem tudtam, hogy az enyém-e valójában. A külső viszonyítási pontok meg könnyen okoznak nagy borulást.) Változtattam és azt tapasztalom, hogy az ÉN ÉLETEM megélése több színt és meglepetést tartogat, mint amit a fejemben tupírozott magánvalóságomban valaha is képzeltem.
A cél: SZÉPEN ÉLNI. (Nem drámákat hajkurászni, ahol én lehetek a szenvedő főhős, aki mellesleg azért szenved mert a világ tökéletlen, ő meg persze tökéletes és ez így tűrhetetlen..)
Ehhez meg célszerűen úgy igyekszem alakítani az életem, hogy jó legyen ott lenni, ahová "sodor" az élet (vagyis ilyen helyzeteket teremtek magam körül). Az élet, vagyis az EGYSÉG nagyobb nálam, ugyanakkor én is az egész része vagyok, tehát felelős vagyok a döntéseimért (Alan Watts írta "A könyv"-ben így, hogy Isten szétszórta magát és mindenki arcában bujócskázik a mindenségben, tehát mindenkiben benne él Isten. Tehát a bennem élő Istennek engedelmeskednem kell, így kapcsolódom az egységhez). Azaz van amire nemet, van, amire meg igent kell mondani. És ezt jól kell csinálni. Azt meg úgy lehet ha figyelsz arra, amit a szíved diktál és nem félsz vállalni ami odabent zajlik.
Így lehet a jelenben élni. A jelenben élni meg úgy értesültem, a boldogsághoz vezető út. (Ahogy a Dalai Láma mondta, amikor arról kérdezték mi a boldogság: ő nem tudja, csak azt tudja, hogy amikor ők alszanak, akkor alszanak, amikor esznek, akkor esznek, és amikor imádkoznak, akkor imádkoznak.) Úgy tűnik nem kell ide varázslat. Nem kell szerzetesnek lenni, elvonulni vagy effélék. Csak az illúziókat kell szétdurrantani. Ez a legnehezebb. Fake no more:)

2009. augusztus 12., szerda

Romantika?



"-Szia!
-Szia.
-Nem tudok mit mondani, azért még írhatok?
-Hmm.."

2009. augusztus 11., kedd

Éljen a KIRÁLY

Kék szeme nevet, lelkesen, mint a gyerekek lelke csillog. Aztán elszomorodik, mély fájdalmat hordoz, egészen megöregíti azt a szép arcot. Merengő tekintet, csendes beletörődés. Szép termet, telt mellkas, erős kezek, napbarnította bőr. Rend, és fegyelem, belső csend, lapuló vágy.
Sok, önfeledt nevetés. Ezt kívánom Neked Apukám!

Meg még egy szülinapi dal.. Kattints!

2009. augusztus 10., hétfő

About her

csak mert szép..

2009. augusztus 7., péntek

2009. augusztus 3., hétfő

Falu a lombok között

Kismaros után fent a Morgó völgy felett a dombtetőn épült ez a "Tarzan falu". Fantasztikus, hogy egy álom valósággá válik. Nomád, természetes körülmények. Víz sincs, csak lejjebb a völgyben. De könnyű feljutni, hozhatsz magaddal, amire szükséged van.
Elindulsz az első létrán fel a fára épített faházba. Eltátod a szád. Akkor még nem is sejted, hogy ez csak a kezdet. Egy egész falu vár odafenn 10 méternél is magasabban.


A "falu" eddig 11 házból áll, amiket fából és kötelekből épített "légi folyosó" köt össze egymással.
Mintha madár lennél, aki a magasban élvezheti a nap utolsó sugarait, amikor odalent már alkonyodik.


Hamarosan megnyílik a hely a nagyközönségnek, bérelhetők lesznek ezek a házikók. Érdemes kilátogatni ha szeretnél a város zajától messze kerülni, megérezni saját súlyodat a világban, visszatérni a gyökerekhez, feltöltődni az élet egyszerű, hétköznapi csodáival.

2009. július 21., kedd

Ülsz egy padon és nyugodt vagy...



"... ténylegesen betege volt ennek a várakozásnak, aminél nagyobb szenvedés talán nincs is az életben. Ismerem ezt az érzést... Később, mikor elváltunk, így vártam én is őt még egy ideig, talán esztendeig. Tudod, az ember felébred éjjel és levegő után kapkod... Kinyújtja kezét a sötétben, és egy kezet keres. Nem bírja megérteni, hogy a másik nincs többé, nincs a közelben, a szomszéd házban vagy utcában. Hiába megy az utcán, a másik nem jöhet vele szemközt. A telefonnak nincsen semmi értelme, a lapok tele vannak teljesen érdektelen hírekkel, közömbös értesülésekkel... Az ember udvariasan hallgatja az ilyen híreket... de közben nem érez semmit... ebben a kancsi, delejes, mágikus állapotban, a várakozó és nélkülöző szerelmesek lelki állapotában van valami a hipnotizáltak önkívületéből; olyan a pillantásuk is, mint a betegeké, akik ájult-tikkadt pillantással, lassú szempillafelvetéssel, a delejes álomból ébrednek. Ezek nem látnak mást a világból, csak egy arcot, nem hallanak mást, csak egy nevet. De egy napon felébrednek. Körülnéznek, szemük dörzsölik. Már nemcsak azt az arcot látják... pontosabban, azt az arcot is látják, de homályosan. Különös érzés ez. Amit tegnap még nem lehetett elviselni, úgy fájt és égetett, ma nem fáj többé. Ülsz egy padon és nyugodt vagy...."

2009. július 20., hétfő

Szemtanú

Márai Sándor: AZ IGAZI című könyve az első, ami hosszú idő után újra adott valami olyat, amit csak az irodalom képes. Íme egy gondolat a sok közül:

"Mondd, mi a hatalom, mi az ember hatalma egy másik ember lelke fölött? Miért volt hatalma ennek a boldogtalan, nyugtalan, okos, félelmes, ugyanakkor mégis tökéletlen, sebzett embernek a férjem lelke fölött?
Mert hatalma volt, később megtudtam, vészes, végzetes hatalma. Egyszer, sokkal később azt mondta a férjem, hogy ez az ember az életében a szemtanú. Iparkodott megmagyarázni ezt. Úgy mondotta, minden ember életében van egy szemtanú, akivel az ifjúkorban találkozott, s a másik erősebb, s mindent azért csinálunk, hogy valamit, ami bennünk szégyenletes, elrejtsünk e kegyetlen bíró elől. A szemtanú nem hisz nekünk. Tud rólunk valamit, amit más nem tud. Kineveznek miniszternek vagy megnyerjük a Nobel-díjat, de a szemtanú csak mosolyog."

Köszi Zizinek!

2009. július 18., szombat

He is just not that into you



Nem kellsz eléggé. Tobzódás a betegesen szabadság mániás századunk kétségbeesett pártalálás/pármegtartás kérdéskörében. Egy igazán hülye film az amerikai "randi-háborús övezetből". Bridget Jones-os bugyutaság, bájos megfejtések a nők misztikus jel-értelmező szótáráról és a férfiak "nemes egyszerűségéről". Erre a viharverte nyári estére pihentetőbbet el sem tudtam volna képzelni!

2009. július 17., péntek

Fran

Vicces, hogy 30 évesen érzem magam igazán jól bulikon. Válogatott bulikon. Fran Bareth. Egy argentín DJ, bár tudnám, hogy került ide. A Kertemben játszott tegnap, ma meg a Gödörben. Végigtáncoltam mindkét szettet. Szép energiákkal. Tisztán, őszintén. Ritka jó érzés...Amúgy üres az éjszaka, üres a férfiak vadászata. Már normálisan udvarolni sem tudnak! Megy a szöveg de minek?!...rosszabb a hazug csacsogásuk, mintha nők nyomnák. A legszomorúbb, hogy közben ők sem érzik jól magukat. Görcsölnek a szerzésen. Pedig lehetne ezt jól csinálni.. De a lényeg az a zene, az a felszabaduló energia. CSAK ez számít. Thanks Fran!

2009. július 15., szerda

15

Egy
Adj többet, mint amennyit elvárnak tőled, és ezt örömmel tedd.

Kettő
Akármihez fogsz, szenvedéllyel csináld végig.

Három
Harapd el szavaid, ha kritizálni akarsz, de a dicséreteket a tetőről is kiáltsd.

Négy
Mikor azt mondod Szeretlek, érezd komolyan.

Öt
Mikor bocsánatot kérsz, nézz az illető szemébe.

Hat
Bízzál az emberekben, de láss keresztül a hímezett hazugságokon.

Hét
Te egyedüli lélek vagy, aki valamiben a legjobb a világon, ezért bízzál magadban és találd meg azt a valamit, ami lekötelezve az emberiség javát szolgálja.

Nyolc
Sose nevesd ki senki álmait. Akinek nincs álma, annak nincs is sok mindene. Ha te az emberekben magadat is megismered, az a te lelki biztonságodat fejleszti.

Kilenc
Szeress mélyen és szenvedélyesen. Akkor is, ha fájdalmas lehet a szakítás, ez az egyetlen módja annak, hogy teljessé tedd az életed.

Tíz
Nézeteltérésben küzdj becsületesen - gúnyolódás nélkül.

Tizenegy
Ne ítélj el senkit a rokonain keresztül vagy az első benyomásból.

Tizenkettő
Tanulj mások hibájából.

Tizenhárom
Ha valaki kérdez tőled valamit, amire nem akarsz válaszolni, mosolyogva kérdezz vissza:
miért akarod ezt tudni?

Tizennégy
Jusson eszedbe, hogy a nagy szerelem és a nagy siker nagy rizikóval jár.

Tizenöt
Az igazságot és a kegyelmedet soha ne hagyd el, akaszd e kettőt nyakadba, hogy mindig és
mindenhol a szíved közelében legyen.

2009. július 14., kedd

Playground




"Tell me, tell me, if life is just a playground"


Élsz, megélsz.
Maradsz vagy megszöksz, amíg élsz nem menekülsz,
Jobb, ha élsz, ha megélsz, ha arra mész amerre félsz,
Jobb ha engedsz, ha beengedsz,
Ha nem megy, elengedsz.

2009. július 9., csütörtök

Tourist

Szeretek Budapesten turistaként élni. Nem kívül állni, csak minden nap új útvonalakat keresni vagy a régieket új szemmel nézni. Pl kicsit a szokottnál többször felfelé figyelni és észrevenni az épületeken figyelő arcokat, vagy csak az újításokat figyelni. Vagy éppen azokat a részleteket, amik nem változnak. Vagy azon tűnődni ki, hová rohanhat. Vagy kipróbálni egy új kávézót. Vagy megnézni a Dunát. Ha tehetem akkor meg csavarogni a városban. Most tűnt csak fel, hogy a Lánc és a Margit híd között a pesti oldalon a Duna part milyen szép a naplementében. Meg az is, hogy a Parlamentnek is vannak kis őrei a tornyocskáin, mint a Notre-Dame-nak.

Azért az is feltűnt, hogy mekkora butaság, hogy nem lehet a Duna mentén rendesen végigsétálni, mert a két hídnál nincsenek normális feljárók, útközben leszűkül az út, és a két híd között a a sétányról felmenni szinte lehetetlen...de azért ez nem szegi a kedvem.

2009. július 8., szerda

A kimondhatatlan

"A szíved majdnem megszakad
szólnál, de szavad elakad,
szólnál, de görcs és fájdalom
fuldoklik föl a torkodon,

oly mélyről, mintha lelkedet,
a recsegő idegeket
húzná magával, úgy sajog
szád felé néma sóhajod.

S egyszerre oly gyönge leszel,
hogy szárnyas szédülés ölel,
fogaid közül valami
sírás, valami állati

nyöszörgés kínlódik elő
s azt hiszed: a következő
pillanat mindent, ami él,
elfúj, mint pókhálót a szél."

Szabó Lőrinc

2009. július 5., vasárnap

Beograd

És tényleg nagyon jó kis város ez a Beograd. Thanks to Meir!

2009. július 3., péntek

Balkán tangó

Belgrádba indulás hamarosan. Izgulok valamiért nagyon. Az a város, mintha várna engem régóta.

2009. június 30., kedd

2009. június 28., vasárnap

Simply Red



Kitekertem a népünnepélyre és a háttérben (nem rosszabb díszlettel, mint a Hősök Tere) kivetítőn néztem és hallgattam ezt az embert. Csodaszépen énekelt, és tetszett ahogyan élt a színpadon. A királykék, tökéletes szabású nadrágról és a hozzá való mellényről nem is beszélve. Alatta lila ing és a narancssárga fürtök, meseszerű látvány volt. Hiányoznak ezek a színek a hétköznapokból, pedig milyen szépek lehetnének tőle az emberek...

2009. június 24., szerda

HA

kép: RachelFerguson, Patience

"Várj, s közben adjon erőt, hogy tudod mi az, ami lehetséges..Ne kapálózz... Maradj nyugodt... Maradj hű a céljaidhoz, és engedd, hogy az élet feléjük sodorjon. A valódi dolgok néha lassan alakulnak."

Senki és semmi nem változtatható. De minden és mindenki változik. Szerencse kell, hogy jókor legyünk a jó helyen. Hit kell, hogy aminek meg kell történni, az megtörténik.
Ennyi pofon és önmarcangolás után még mindig nagy a kísértés, ha megtetszik valaki, hogy elhiggyem, jól működhet HA EZ vagy AZ VÁLTOZIK...Észrevétlenül belesétálok ugyanabba a gödörbe. Ám ha megengedem magamnak, hogy csendben maradjak, hamar meghallom magam és a legszebb lidérc is elveszti arcát. Csak az érzés marad, amit okoz nekem. Ennél erősebb jel nem is kell.
(Ezt a haikut fordítottam szabadon az írás elején: "Wait in the power of knowing what is possible.... Do not waver.... Remain steady... Remain true to your goals and allow life to carry you. That which is worthwhile is sometimes created slowly.")

2009. június 23., kedd

Rain FLOW

kép: Michael Milburn Foster: Woman walking

Ma reggel korán, még a 6.40-es óracsörgés előtt arra ébredtem, hogy rosszat álmodom. Magány és a volt kapcsolatomból visszamaradt rémképek szorongatták a lelkem álmomban. Megkönnyebbülés volt az ébredés. Az volt a tervem, hogy futni megyek, de az eső visszatartott. Szívesen kihajtottam volna magamból az ébredés rossz szájízét, de nem tettem. Ehelyett pakolásztam kicsit, elkészítettem a diétás reggelimet friss joghurt, őszibarack, sárgadinnye és zabpehely hozzáadásával kicsi, csorba fülű fehér porcelán tálkában. Vendégül láttam volna szívesen a futótársam is, aki jobb híján ma egyedül körözött a szigeten az esőben, de nem jött. Más dolga akadt futás után, vagy csak nem voltam elég egyértelmű a meghívással?! Vannak, akik soha nem érnek rá. (Ennek egyszer külön írást szentelek, most csak annyi, hogy vannak, akiknek mindig akad valami fontosabb, amit ráfognak valamire és kimagyarázzák valahol.)
Nem indult jól a reggel, de nem erőltettem magamra a jókedvet. Beletörődtem abba, hogy ez nem a legvidámabb napom, és ez így rendben is van. Ilyen is kell, hogy tudjam milyen, amikor igazán jó! Felöltöztem, és a kitartó esőre tekintettel ma nem ültem bringára. bepréseltem magam a kombinnyóra, majd a Moszkva téren 20 percet álltam fülemben a tavaszi válogatás-zenékkel, kezemben Eric Berne könyvével, fejem fölött pöttyös ernyő. Amikor bemondták hangosbemondón, hogy ritkábban jár, pontosítok "megnövekedett indulási idővel" járnak az 59-es villamosok, nem volt harag bennem. Rég letettem arról, hogy ma saját akaratom legyen, elfogadtam, hogy sodor ez a júniusi kedd reggel.
Akkor odalépett hozzám egy kedves, nyitott tekintetű, elegáns angol úr. Kérdezősködött mit mondhatott be a hangosbemondó (és tényleg, tájékoztatás csak magyaroknak, kizárólag magyar nyelven...Budapest welcomes you all!). Mondtam ne aggódjon, semmi extra, hamarosan jön az 59-es. Ezután még kb 10 perc ácsorgás következett az esőben. Tétova vállmozdulat a részemről, hogy nem is értem miért nem jön már fél órája a villamosunk... majd újra szóba elegyedtünk. Végül felpattantunk a következő 61-es villamosra (amiből előtt kb 5 elment már), azután átszállás a 8-as buszra. Közben kiderült, hogy a kedves úr festőként él és dolgozik nyugdíjas éveire. (Az ő festménye a fenti kép.) Kulturált, kedves, udvarias ember az utcán. Végre! Mintha nem Budapesten lettem volna! Beragyogta ez a néhány percnyi emberség ezt az esős reggelt. Pályára állította a napomat.

2009. június 22., hétfő

Mediocracy

Félek a középszertől. Jobban, mint pl a kirívó hülyeségtől, az extrém nagyképűségtől vagy a végeláthatatlan egyszerűségtől. Gondolkodtam miért. Azon is, hogyan lehetne szavakba önteni, hogy miért veszélyes rálépni az útra a középszerűség felé? Hogyan beszélhetnék arról, hogy az ambíciók hiánya fakítja a szellemet, elmocsarasítja lelket, kiül a testre. Hogy mi a 80% tragédiája? Hogy miért rosszabb a rossznál az "éppen jó, a pont elég."


Seth Godin írása "A középszerűség útján " címmel éppen erre a kérdésre keresi a választ. Szerinte a középszerűség döntések sorozatának eredménye. Könnyű belecsúszni de minden nap van lehetőség másképp dönteni.

"Útközben letáborozunk. Energiát ölünk valamibe, amiről tudjuk, nem az igazi, vagy
választunk egy öltözetet, ami nem a legjobban áll nekünk, vagy bevállalunk egy
munkát, ami nem hozza ki belőlünk a maximumot. Benne maradunk egy kapcsolatban, ami nem tesz minket boldoggá, vagy megelégszünk egy weboldallal, ami "egész jó". A középszerűséghez vezető út kis lépésekből áll. Nem
kell rálépni erre az útra, nem kell belenyugodni. Minden nap dönthetsz másképp."

Kép:
Navratil Judit Macskakaparás című munkája, amit nagyon szeretek, és aki középszer ellenpéldája.

2009. június 21., vasárnap

Fiúk, lányok




Köszönöm, Tomi, ezt a videót:)

2009. június 18., csütörtök

Változás

photo by Stitch on flickr

"A páciens rendszerint nem siet herceggé változni, hiszen nem azért jött terápiába. Rendszerint az a célja, hogy ügyesebb vesztes lehessen. Ez természetes, hiszen ha ügyesebb vesztessé válik, akkor kényelmesebben élhet a régi sorskönyvében, ha pedig átalakul nyertessé, akkor az összes addigi kacatot ki kell dobnia a szemétbe, és előlről kell kezdenie mindent."
/Eric Berne Sorskönyv/

Egy ideje csend van bennem. Megszoktam, hogy fentek és lentek követik egymást, most pedig meglep ez a finom, pozitív töltésű nyugodt létállapot. Ebben a belső csöndben kiabálni kezd minden, ami nem én vagyok. Így azonnal kiszúrom ha rossz irányba indulnék vagy épp nem jó helyen vagyok. Mintha egy labirintusban lenne valami láthatatlan szál, ami folyton a tenyeremben van és jó irányba vezet. Azt hiszem érdemes a kacatokat kidobni a szemétbe.

2009. június 11., csütörtök

Crazy

Gnarls Barkley "Crazy"


Csináltam Rorsach tesztet. Az a 10 tintapaca értelmezős pszichológiai teszt, amiről a hülye viccek szóltak. (nem tudok viccet mesélni. a lényeg, hogy mindenbe női mellet látó férfiak voltak bennük.) Én nem azt láttam bennük, bár nagyon izgalmas élmény, és meglepő, hogy milyen hülyeségek jutnak az ember eszébe a pacákról. Mindenesetre a kiértékelés a legjobb rész de nem írhatom le az eredményeket. Viszont azt elárulhatom, hogy hasznos kis játék. Ez is, meg minden olyan módszer, ami segít valósabban látni magad. Nem feltétlenül azért, hogy ami nem szimpatikus azon változtass. (Felesleges folyton erőlködni. Vannak tulajdonságaink, amik nem változnak még ha nem is tetszenek.) Csak jó tisztában lenni velük, hogy a környezet reakciói ne érjenek annyira meglepetésszerűen és ne frusztráljanak szét.

2009. június 10., szerda

Patience



Puff, jön a szerelem érzés a semmiből és nincs gyökere a valóságban. Mi az a szerelem egyáltalán?A fantáziánk szüleménye talán? Mintha valami szuper drog hatása alatt állnék. Az a kérdés, hogy droggal vagy meditációval jutok-e el eddig az állapotig…

Az én kedves barátom azt mondja nem szereti a szerelmet. Szereti a hullám hegyeinek és völgyeinek amplitúdóját minimálon tartani. Én szeretem a szerelmet. Csak nagyon óvatosnak kell lennem a saját kamaszkorból visszamaradt lilaköd géppel a fejemben. Az első kérdés, hogy a szerelembe szeretek-e bele (mek-mek) vagy valósak az érzéseim egy ismerős / ismert, húsvér ember iránt.

A mechanizmus egyszerű: vágyom a szerelmet (a miérteket nem taglalom). Majd valaki megnyomja a gombot (rosszabb esetben én magamban valaki kapcsán) és beindul a szerelemgyár az agyamban. Annyi lila ködöt termel, ami a lehető leghosszabb túlélést képes biztosítani ennek a szédítő érzésnek. Aztán alábbhagy a ködgép és marad a valóság, a szerelmem tárgya meg én. Marad a választottam valódi személyisége, a figyelmessége vagy a figyelmetlensége, a meggyőződései, a szaga, a bőrhibái, a visszere, a zsírpárnája, a szorongásai, a rossz szokásai. És a valós viszonya hozzám! Amikor a hormonzavar elmúltával vége a varázslatnak, sokszor nem tetszik, amit látok. Innen viszont már nagyon nehéz kikászálódni. Kialakul addigra egy kapcsolat, amit lehet, hogy valójában szeretnék az ébredés után is. Csak más alapokkal. Elölről. De ez nagyon nehéz, szinte lehetetlen, mert a szerepek rögződnek. Csupa fájdalom, meg egy nagycsomó üresség marad bennem a szerelem elmúltával az azt megelőző eufória nyomában. (mint kokain után a másnapi depresszió)

Szerencsés emberek, akiknek megadatik a tér és az idő és minden egyéb (és ez nem kevés), ami kell ehez, hogy megismerjék egymást és szépen, lassan, lépésről lépésre építsék a kapcsolatukat és egyszer csak ott találják magukat, hogy szeretik egymást. Nagyon. Szerelmesek-e? Nem tudom. De jól vannak együtt és hiányolják egymás társaságát, ha nélkülözniük kell. Azt hiszem, ezt keresheti az én szerelem-ellenes barátom is az égető lángok helyett.

Türelmet tanulok – elsősorban magammal szemben.
Önbizalmat tanulok -, hogy azonnal hátat tudjak fordítani annak, ami legbelül a lelkembe mar, hallgatni tudjak a megérzéseimre és képes legyek csandbe maradni, amikor szükséges.
Bízni tanulok – abban, hogy minden úgy alakul, ahogy alakulnia kell.