2008. szeptember 29., hétfő

Dumbo



Mikor is sétálna át az ember két fiatal, kora ellenére máris igen szórakozott professzorral a Brooklyn hídon Manhattanből Brooklynba? Természetesen akkor, amikor esik az eső:) Ez a lényegtelen körülmény nem tántorított el minket és Katával meg Marcival átsétáltunk "A HÍD"on. Semmi extra azért. Jó hosszú, és szép is. Meg aztán sokan is vannak rajtavégülis ennyit erről...Átérve Dumbo felé vettük az irányt, ami Brooklyn Manhattan és Brooklyn hidak közötti részét jelenti. Az érdekessége, hogy a város vezetősége mindent elkövet azért, hogy a művészvilágot ide vonzza és itt tartsa. Erről egészen addig fogalmunk sem volt, amíg bele nem vetettük magunkat az ezévi Dumbo "Art Under the Bridge festival" programjaiba.
Hogyan írhatnám le a hangulatot? Szakadtnak tűnő házak, alul egy két bár, kávézó, galéria, egy költözést megelőző garage sale, valami fura bútorvásárszerűség és eső. Meg aztán semmibe vezető lépcsőházajtó, ahová eszébe nem jutna senkinek bemenni, nekünk is csak azért, mert kitették a fesztivál plakátját. Na igen ám, de belépve meg a döbbenet. A brooklyni művészeti iskola - minden termében valami izgalom... Jégkockákra festett színek apró papírokon - szigorúan terpeszben. (www.gavbarbey.com), performance a kiállítóteremben: 2 doboz, egy csellista, egy fuvolás és két táncoslány fehér trikóban és farmerben. Mozdulatok csendtől csendig. Drótból írt szavakból készült lebegő bútorok, portrék, Irak, És a nő kétszer. Egy fotókiállítás, ami megkavart. Egy nő, kétszer. Sokszor kétszer. Két arcú valóság fotómontázsokon.


Később egy 11 emelet magas ház, minden szintjén hatalmas, számokkal jelölt fémajtók. Az ajtók mögött loftlakások, pontosabban stúdiók. Festők, szobrászok, bútorkészítők, fotósok, textilesek. A nyolcadikon találtunk egy teljesen üres loft lakást. Két falán végig ablakok,magas beltér, parketta, tartóoszlopok. Kilátás - végig a Manhattan Bridge, az East River, szemben persze Manhattan. Micsoda tér. Pompás. Arra vár, hogy körbeszaladj, elfeküdj, ugrálj vagy csak járkálj fel-alá. Hívogat, hogy töltsd ki.


A tizediken zene. Szürke padló, fehér falak, fémajtók labirintusa. Egyre erősödő zene. Tricky utánérzés. Női hang. Trip. Trip hop. Ajtón belépve sötét stúdió, hangulatfények.Keverőpult, kicsi színpad, vetítés a falon. Komplett stúdió. Constanza-és igen igen. Trickynek vokálozott még régen. A pasija fogad. Tea, kávé, amit érzel. Sör mindjárt jön. Szavak nem igen. A srác készen van eléggé. Megjön a művésznő és a nagy, szürke kutyája. Fekete miniruha - öv szegecselt, csizma sarokkal, hosszú fekete haj, sűrű szemöldök; "Thanks for coming!" - big smile... Forró teával kínál - életet ment - épp lázam van. Sebaj. Ücsörgés, zenehallgatás. Egyre többen vagyunk. Óriási. Itt a lemez. 10 dollárért az enyém.Constanza Sonic Diary: "Made with love, peace, coco"

2008. szeptember 28., vasárnap

Net nélkül az élet


Egészen bizarr. Internet nélkül túl nagy a világ. New York pl. arra van berendezkedve, hogy mindenről tájékozódj a neten. Maximum egy kis ízelítőt kapsz hirdetéseken, ingyenes újságokban vagy a heti Time Out New York-ban (helyi Pesti Est). Részletekről, alternatívákról nem papíron elsősorban. Mert annyira sok minden van, hogy azt nem hogy nem környezetbarát, de szinte lehetetlen papírra vetni. Ennek megfelelően I-pod, I-phone, Blackberry és ezek alternatívái biztosítják a folyamatos böngészés lehetőségét. (Értem ezalatt a Central Parkban kocogás közben e-mailezőket példának okáért...)

Amikor hetekig nincs internet, akkor érzem csak, hogy mennyire szerves része az én életemnek is. Jesszus, micsoda csúnya függőség.

Feltöltöttem egy-két képet magamról a flick-re ...(anno hasonló célból - jól vagyok, údv NYC-ből - képeslapot küldtünk)

2008. szeptember 16., kedd

BOB


Nos, ez nem egy férfinév. Bob annak a 20-as évek úttörő hajviseletnek a neve, ami tegnap óta a fejemen önálló életre kelt. Van egy szalon, ahol a fodrásznövendékek gyakorolhatják a tanult technikákat ingyenes stylingra - ez kéremszépen több, mint fodrászat:) - jelentkező merész válalkozókon. Bumble and Bumble névre hallgat.

Szóval Bob a 20-as évek chelstont táncoló, szipkával cigarettázó modern, nagyvárosi nők frizuájaként fekete változatban vált ismertté. Uma Thurman elhíresült frizurájaként köszönt vissza a 90-es években szintén feketében, az original Bobnál valamivel hosszabb kivitelben. Ezt követte aztán az idei év újabb robbanása az idősödő, de vonzerejéből mit sem vesztett Sex és New York Samantha-ja - ezúttal szőkében!

Nos, a hosszas fejtegetés végére csak annyi, hogy ez a szőke változat keretezi most az arcomat.

2008. szeptember 14., vasárnap

NYCI


2 nap és kész. Megszoktam. Nem találok semmi meglepőt semmiben. Figyelem, hogy ki mit hogyan. A legpraktikusabban. De nincsenek meglepetések csak helyenként más rutinok. Hiszen azok mindenütt vannak. Talán így van az, hogy valaki megkapja a world traveller címet? Vagy ebben a világban – a globalizációnak köszönhetően mindenütt ismerős termékek és sales mechanizmusok határozzák meg a városi élő környezetet?! - minden egyforma?

Mindenesetre itt vagyok. New York szívében. Manhattanben, a 87. utcában az első emeleten. Itt is otthon vagyok, és itt sem vagyok otthon. Akár otthon is lehetnék...

Gondolkodtam hogyan tudnám megörökíteni azt, amit itt megélek. Útinapló? Tények formájában? Érzésekben? Álmok szerint? Összehasonlítva? A tényeket? A látottakat? Érzékelteket? Nem tudok egyértelmű vagy egységes stílus / menetrend mellett maradni. Csak írni ami jön. Nem szeretnék ugyanakkor elcsúszni a tényszerűségek mellett. Hiszen érdekesek és talán valóságosabbak is mint az én ki/bevetítéseim.

Az első élményem...Majdnem lcserélték a bőröndömet – pontosabban elcserélték-valaki rányúlt az enyémre és a szemfülességemnek köszönhetően – na meg a jóképű customs officer közbenjárására- hamar kiszúrtam a bőröndömet – kishíján úton talán a Nyugati partra vagy a talán a világ egymásik részébe továbbutazó magyar pár jóvoltából, aki már a továbbinduló járatra adta fel a csomagjait – pontosabban az enyémet:). Szóval meglett. Szerencsére a légkondi okozta huzat és szemszárazság és a Malév gépen effektív 9 órás szomjazást leszámítva jól utaztam.Érkezéskor kígyózó sorok – nem léphetsz csak úgy az -egykor még – ígéret földjére. Ujjlenyomat és az arcod... Érezd magad megtisztelve, hogy átlépheted a JFK-n azt a bizonyos határt...Óriási.

Szóval érkezés és Kata már ott. Egészen a kapuban, ahogy a bőröndsokk után kinyílt. Semmi kínos catwalk szituáció a várakozók előtt...hasbehúzott végigmenés el nem vörösödés amikor mindenki bámul...szóval ezt is megúsztam:) Kata. Mintha tegnap találkoztunk volna. Semmi de semmi nem változik. Nem mehet el az élet ennyi év mellett, amit azzal töltöttünk együtt, hogy tökmagból kamasszá cseperdtünk, azután meg szépen lassan – elég sok nehézséggel, kamaszos parával és talán ennél egyel súlyosabb depresszióval – felnőttünk.Együtt. Testvérem. Pont a testvérem. Soha ilyen közel senki. Szavakkal vagy anélkül, közel vagy távol. 2 éve van itt. A Kaplanban tanul, túl van a 3 nehéz vizsgán, hogy itt lehessen orvos. Pszichiáter – talán?!

Rózsi néni a NYC-ben él 1949 óta. Tele az élet küzdelmekkel tűzdelt, lehetőségektől roskadozó életigenlésével. Kata nála lakik. A nagynénje. Teri mama testvére. Ő segíti. Minden értelemben. Anyja helyett anyja. Tanítja. Felnő mellette a Kata. Rózsi néni azt sajnálja csak, hogy megöregedett. Mert csak most kezd rájönni mennyi lehetőség van, s hogyan is kell az életet jól csinálni...

Szombaton reggel templomba mentünk. Mínusz fokokban konzerválják magukat az amerikaiak. Ez alól egy felhőkarcolónak álcázott épület 3. emeletén található hatalmas ortodox templom sem volt kivétel. A karzaton a nők, férfiak lent. Egy 14 éves fiúcska a szertartással férfivá lett. (Ez szuper! Férfiak hallgatják tisztelettel. Ő olvas a Tórából, énekel. A Rabbi hozzá szól, tanácsokkal látja el. S közli vele, hogy ezentúl férfi és felelősséggel tartozik a saját tetteiért. Tiszta sor. Felelősség, kötelesség. Teljesértékű férfi ezúttal! - oh, hogy ez mennyire hiányzik a kulturánkból....)
Imakönyv. Bal oldala héberül. A jobbon angolul. Számozás hátulról előrefele. A karzaton jövésmenés, gyerekek, csinos anyukák. Férjezett nőkön fejfedő (kalapköltemények) vagy csak egy kis csipke – terítő szerű... Az istentisztelet után sütemények és üdítők a szomszédos színházteremben. Megtudom, hogy a közösség tagjai – NYC leggazdagabb temploma amúgy – ide járatják a gyerekeiket – a közösség igen színvonalas általános iskolájába. A kapcsolati tőke garantált. Zseniális rendszer!

Rózsi néninél teázunk a templomi kavalkád után. Útközben rámkiált -Emeseeeee, hol jársz? Merre jársz? - meglepődöm. Figyel. És tényleg. Elkalandoztam. A gyökereken és a saját gyökértelenségemen gondolkodtam. Kicsit elkeseredtem. Talán ezt érezte meg. Kényes kérdés.
Gyökerek. Kasztok. Katával később erről hosszan beszélgettünk. A modern kasztrendszer létezéséről.

Teázás közben a Rózsi néni elmesélte, hogy egyszer a Katára is rákiabált. A Kata akkor megijedt. Látta 8-9 hónap után a vívódását: menjen vagy maradjon. Ébresztő! Dönteni kell! Döntsd el mit akarsz! Ha ezt eldöntötted, már félúton állsz a cél felé. Igen. Döntei. Kata döntött. Marad. Végigcsinálja a vizsgákat. Így is lett. Döntött és ez erőt adott neki.

Miközben én írok vasárnap délelőtt, Kata mos és takarít a Rózsi néninél. Reggel bevásároltunk. Várom, majd megyünk valamerre. Innen az Uptown Eastről Downtownba.

Tegnap szereztünk egy Kaplanos lánytól 1 napos ingyenes próbabelépőt egy 5 emeletes sportközpontba hrcny.com. Körbevittek. Jó volt. Az a terv, hogy pénteken lemegyünk, kipróbáljuk. Boxterem, kosárpálya, spining, uszoda, futópadok végtelenített mennyiségben. Van minden. Egyetlen dolog nincs – friss levegő...Az mondjuk már Bp-en sincs...

NY Metropolitan Museum of Arts. Nem kell 20 dolláros belépő – bár az van kiírva – senki sem tudja – illetve kevesen, hogy ez javasolt ár. A többi rád van bízva. 1 dollárt adtunk. Sárga kis fém kitűző és bementünk. A tetőteraszon nyílt bárba tartottunk. Elképesztő ott. Látszik a város. Felhőkarcoló erdők.
A múzeum meg leírhatatlan. Washingtonban láttam olyan gyűjteményeket, hogy el sem hittem. Hát itt..A fél világ műkincseit összehordták. A múzeum élettér. Olyan, mint a város utcái, vagy a Central Park. Az emberek ott vannak, használják, ücsörögnek, nézegetnek. Kevés kiállított műkincs – beleértve Rodin lenyűgöző szobrait – van üveg mögött. Szinte minden körbejárható.. Inka kultúra, Peru, Pápua új Guinea, India, Kelet, Mongólia, Szíria, csak úgy véletlenszerűen kb 2 óra alatt. Hónapok kellenek ott. Szuper!

2008. szeptember 11., csütörtök

A chance to return




2006 augusztusában Cipruson , amikor hosszas hezitálás után rájöttem, hogy semmiképp nem szeretnék maradni, valami olyasmit éreztem, mint most. Elkezdett minden nap számítani. Minden ott eltöltött nap felértékelődött, talán mert éreztem, hogy ezekből a napokból - amik már kezdtek a rutin érzésétől elszürkülni - már csak néhány maradt. Így minden percet sikerült a maga teljességében megélnem és értékelnem. Boldog voltam.

Minden nagyobb változás új lehetőség. Az újragondolásra, rendrakásra, a szortírozásra, a visszatérésre és az újrakezdésre is.

Rendet tettem. Szortíroztam. Felkészültem. Most nagy nagy izgalommal várom az érzést, ami majd megtalál, ami segít elengedni az aktuálisan szorongatott kapaszkodókat és szabadon újraértékelni mindazt, ami most belefulladt a hétköznapok szürkeségébe. Segít újra megszeretni, amiről már fel sem tűnik, hogy szeretem...


photo by: Vick

2008. szeptember 1., hétfő

Karma kóma


Robot üzemmódban élek már egy ideje. Szántás meg vetés. De hamarosan aratás!

Ezt alkottam itt: http://10.omd.hu/ sok sok segítséggel. Ez az oldal végülis az esszenciája egy hosszas tervezésnek és bonyolításnak. Jó ez, megy ez, élvezem is. Csak ilyenkor szegény bennem lakozó filozófus elbujdokol, szóhoz sem jut szegény. Karma kóma. Hamarosan ébredés...
Juj de várom már azt az utazást!
foto by rorris