2009. december 21., hétfő

Kis lépések művészete



Vannak, akik szerényebb adottságokkal indulnak mégis sokra viszik. Akiket minden megtett lépésük sikere előrevisz. Ők korán megtanulják az aranyszabályt, hogy egyik apró lépés következik a másik után és nem felejtenek el megállni és örülni annak, ameddig már eljutottak. Ebből merítve erőt nem törnek magasra, ám kis lépésekben magasra jutnak.

És vannak, akik jó adottságokkal indulnak, könnyen veszik az akadályokat, így egyre nagyobb célokat keresnek. A menet közben elért eredmények pedig leértékelődnek. Természetessé válnak, kimondva vagy anélkül, elvárássá lesznek. Így marad az állandó nyomás egyre jobbat, egyre többet elérni. És már rég elfelejtették hogyan kell megállni, visszanézni az elért sikerekre, ünnepelni azokat és belőlük meríteni energiát a továbbiakhoz.

Én az utóbbiak közé tartozom. Szerencsés adottságokkal és kevéssé szerencsés attitűddel és erős önsorsrontó hajlammal.
Egyszer azt hallottam, hogy "A rossz szokásoktól úgy lehet megszabadulni, ha elhagyjuk őket!"

Elhatároztam hát, hogy a következő évem a kis lépések művészetének szentelem.
És mivel mindjárt karácsony, leesett a hó, eleve lelassult az életem a lábtöréstől és holnapután 30 leszek, úgy döntöttem kezdésképpen megnézem mire nézhetek vissza, amiből erőt meríthetek. Talán főleg erre, hogy képes vagyok JELEN lenni az életemben.

Nincsenek megjegyzések: