Animal
A tudatalattimban él egy állat. Ő is én vagyok. Mégis ketrecben tartom, mélyen, rácsok mögött, amikor tükörbe nézek, nem látom őt szívesen. Ő az ösztönök világában, a telihold fényében van otthon. Egy cimkék és szabályok nélküli világban. Ha kiengedem, irányíthatatlan, és ettől félelmetes. Félelmetes, mert nem tudom összeegyeztetni annak a lánynak a képével, amit kialakítottam magamról. Mégis, amikor szabadon engedem, azt érzem, élek. Olyankor néhány pillanatra biztonságban vagyok teljes valómban. Erősnek érzem magam. Átveszi az irányítást...az állat önálló életet él. Olyankor hiába próbálok kapaszkodni az elképzelt világomba, a szabályokba, amiket ennek a kiszámíthatatlan ragadozónak a féken tartására teremtettem. Aztán ahogy megkapja, amire vágyott, megszelidül. Akkor ijedtemben visszatessékelem a ketrecébe. Eltakarítom játékának nyomait, megmagyarázom magamnak a történetet és folytatom az elképzelt, makulátlan személyiségemmel felépített életemet.
A hétvégén ítélkeztem, pedig szeretem azt gondolni magamról, hogy nem hiszek abban, hogy embereknek jogukban áll egymás fölött ítélkezni. Örülök, hogy kijött belőlem, mert szembe kellett néznem magammal. Ítélkeztem, amikor tükröződni láttam másban a bennem élő állatot. Méghozzá úgy, hogy az a tudatalatti nem él elnyomás alatt. Megmutatta milyen az, ha az ösztönén az irányító. Én pedig kikeltem magamból, hevesen tiltakoztam. Cimkéztem, ítélkeztem, mert valaki tükröt tartott a titkolt valómnak.
Úgy képzelem, fontos feladat elfogadni és megszeretni a bennünk élő állatot. A saját árnyékunkat. Megbarátkozni a kontrollvesztés lehetőségével. Így leszünk igazán a magunk urai.
Ide egy Baricco idézet még:
"De figyelj: nem zoknik vagyunk, hanem emberek, tehát nem az a fő célunk, hogy tiszták legyünk. A vágyaink a legfontosabbak, és nem lehet mindig kijátszani őket. Előfordul, hogy megéri, ha nem alszunk, hanem inkább kielégítjük a vágyunkat. Elkövetjük azt a bizonyos undorítóságot, aztán megfizetünk érte. És igazán csak ez a fontos: hogy amikor eljön a pillanat, amikor meg kell fizetni érte, meg se forduljon az ember fejében, hogy megszökik, hanem maard, és méltóságteljesen fizet. Csak ez számít."
Megjegyzések
nyolc hónapja nyitom a ketrec ajtaját, és pont ezeket gondolom én is.
az van, szerintem, hogy
-az az "állat" nem az árnyék, hanem néha ő a fény, de mindig én vagyok ő is.
-amíg ő ketrecben van, rab vagyok én is.
-amíg ő nem szabad, addig én sem élek.
-amíg ő nem szelíd, vad vagyok én is.
A ne ítélj, hogy ne ítéltess viszont mindig egy utólagos gyógyír. Nem láttam embert ,akinek ne lett volna véleménye és ezzel ítélete. Jézus is ítélkezett a farizeusok felett, nem? És én is elszégyellem magam néha. Van viszont amikor nem, sőt, megerősíti bizonyos jellemvonásaimat és értékrendemet az ítélet. Egyébként, ha tükröt kapunk, az jó, sok esetben. A legjobban az igazság tud fájni, ha nem kellemes, de attól még nem a tükör a hibás.