2009. november 2., hétfő

Animal





A tudatalattimban él egy állat. Ő is én vagyok. Mégis ketrecben tartom, mélyen, rácsok mögött, amikor tükörbe nézek, nem látom őt szívesen. Ő az ösztönök világában, a telihold fényében van otthon. Egy cimkék és szabályok nélküli világban. Ha kiengedem, irányíthatatlan, és ettől félelmetes. Félelmetes, mert nem tudom összeegyeztetni annak a lánynak a képével, amit kialakítottam magamról. Mégis, amikor szabadon engedem, azt érzem, élek. Olyankor néhány pillanatra biztonságban vagyok teljes valómban. Erősnek érzem magam. Átveszi az irányítást...az állat önálló életet él. Olyankor hiába próbálok kapaszkodni az elképzelt világomba, a szabályokba, amiket ennek a kiszámíthatatlan ragadozónak a féken tartására teremtettem. Aztán ahogy megkapja, amire vágyott, megszelidül. Akkor ijedtemben visszatessékelem a ketrecébe. Eltakarítom játékának nyomait, megmagyarázom magamnak a történetet és folytatom az elképzelt, makulátlan személyiségemmel felépített életemet.

A hétvégén ítélkeztem, pedig szeretem azt gondolni magamról, hogy nem hiszek abban, hogy embereknek jogukban áll egymás fölött ítélkezni. Örülök, hogy kijött belőlem, mert szembe kellett néznem magammal. Ítélkeztem, amikor tükröződni láttam másban a bennem élő állatot. Méghozzá úgy, hogy az a tudatalatti nem él elnyomás alatt. Megmutatta milyen az, ha az ösztönén az irányító. Én pedig kikeltem magamból, hevesen tiltakoztam. Cimkéztem, ítélkeztem, mert valaki tükröt tartott a titkolt valómnak.

Úgy képzelem, fontos feladat elfogadni és megszeretni a bennünk élő állatot. A saját árnyékunkat. Megbarátkozni a kontrollvesztés lehetőségével. Így leszünk igazán a magunk urai.

Ide egy Baricco idézet még:

"De figyelj: nem zoknik vagyunk, hanem emberek, tehát nem az a fő célunk, hogy tiszták legyünk. A vágyaink a legfontosabbak, és nem lehet mindig kijátszani őket. Előfordul, hogy megéri, ha nem alszunk, hanem inkább kielégítjük a vágyunkat. Elkövetjük azt a bizonyos undorítóságot, aztán megfizetünk érte. És igazán csak ez a fontos: hogy amikor eljön a pillanat, amikor meg kell fizetni érte, meg se forduljon az ember fejében, hogy megszökik, hanem maard, és méltóságteljesen fizet. Csak ez számít."






3 megjegyzés:

gabiko írta...

na pont ilyenek velem is.
nyolc hónapja nyitom a ketrec ajtaját, és pont ezeket gondolom én is.
az van, szerintem, hogy
-az az "állat" nem az árnyék, hanem néha ő a fény, de mindig én vagyok ő is.
-amíg ő ketrecben van, rab vagyok én is.
-amíg ő nem szabad, addig én sem élek.
-amíg ő nem szelíd, vad vagyok én is.

Ago írta...

Ítélkeztél. És akkor mi van? Mindenki ítélkezik, ítéletet mond a választásaival. Amikor azt mondjuk: nem élek úgy, mint az apám; nem élek olyan kapcsolatban, mint a szüleim; én nem fogok úgy (el)bánni a másikkal, mint a volt pasim/nőm; vagy akár az, hogy ide az egyébként kitűnő R.Murphy lett belinkelve: mind értékítélet. A Te választásod. Ez nem ösztönlény, hanem a belső, saját kis világod, akit nem fogsz tudni megváltoztatni, a jó és rossz hatások esszenciája, ahogyan hat rád. Mindenkiben máshogy csapódhat le. Én mindig kételkedem: kételkedek magamban, amikor ítélek és azt mondom, ez az én véleményem, az én ítéletem, nem tudom a másik helyében mit tennék vagy megértem, hogy mit miért tesz. Megérteni tudom, elfogadni nem minden, sőt, egyre kevesebb esetben, ha emberi kapcsolatokról van szó például. (legutóbbi példám a megcsalás, ami nem is biztos, hogy fizikailag megtörtént és ettől még rosszabb amit az illető elkövetett egy jó barátom ellen) Van persze mikor "abszolút igazságnak" érzem a vélemény.
A ne ítélj, hogy ne ítéltess viszont mindig egy utólagos gyógyír. Nem láttam embert ,akinek ne lett volna véleménye és ezzel ítélete. Jézus is ítélkezett a farizeusok felett, nem? És én is elszégyellem magam néha. Van viszont amikor nem, sőt, megerősíti bizonyos jellemvonásaimat és értékrendemet az ítélet. Egyébként, ha tükröt kapunk, az jó, sok esetben. A legjobban az igazság tud fájni, ha nem kellemes, de attól még nem a tükör a hibás.

Borisz írta...

Furcsa érzés, ha egy lelken ketten osztoznak. Ha nem tudod megtalálni az egyensúlyt fény és árnyék között, akkor csak félve nyitod ki a ketrec ajtaját. Ha az ösztönök és vágyak elszabadulnak, akkor a tudatos lényed kerül ketrecbe. ezért tanultam meg elfogadni a magamban élő erőt és tudatosan irányítani. Így a saját törvényeimet sosem szegem meg, és erősebbé válhattam ezáltal. Persze nem lehet mindig a gyeplőt fogni de a főnök mindig én vagyok. Borisz (Bora Balázs)