2012. május 20., vasárnap

allergiagyanús tüsszentés

"Itt élek, bár azt se tudom mi ez. Már mind belehaltunk párszor. De nem segít. Pest nem rendszergazda, maximum villanypásztor. És akkor mire volt jó az állatkert annyiszor, tucatnyi csajjal, a szűz, üres Dohányon végig annyi hajnal - mire volt jó az IKEA, az alkonyodó fogarasi Tesco. Itt van a város, vagyunk lakói. És a kérdés: hogy nekünk ez jó? Valaki mondja meg, mit ér, kétmillió bliccelő a jég hátán? És valaki mondja meg, de komolyan, hogy ki a bánat az a Széll Kálmán?"
forrás: Simon Márton, mika.. slam poetry

2012. május 9., szerda

Fleurs du mal

"A romlás virágai hozzád képest szűzies tavirózsák!" Így éreztem magam a hétvégén két fiatal francia és a legkedvesebb barátnőm társaságában. Ezek a fiúk tiszták és nyitottak. Másfél évet utaztak körbe a világba Új Zélandtól Iránig és megtapasztalták az életet úgy, hogy a komfort zónájukon kívül helyezkedtek. Olyan energiák dolgoztak bennük, amik emlékeztettek a régi önmagamra. Lamentálás helyett a gondolat, ami megszületett bennem a találkozás törésvonalán:

"Nem jók a szavak. Valahol talán tudja a dolgokat, szavak nélkül; s ezért nem szeret magyarázkodni. Minél jobban ritkulnak a szavak, annál jobban sűrűsödik az igazság; s a végső lényeg a hallgatás táján van, csak abba fér bele." Ottlik Géza (1912. május 9. – 1990. október 9.)


2012. május 3., csütörtök

A csúcsról lefelé sétálva

A Garda tónál jártam. Via Ferrata túrán, azaz két karabinerrel egy kötélpályán -folyamatos biztonságban- másztam felfelé magasra, alattam a Garda tó. Csodaszép látvány, mégis különös felismerés, hogy ezekkel a biztosítókötelekkel meg túravezetőkkel milyen komikus kalandot vásároltam magamnak. Végülis eredetileg az ember azért indul neki a hegynek, hogy legyőzze. Hogy közel legyen a természethez, hogy megtapasztalja az érzést - ami minden ember lelke mélyén ott feszül - , hogy Isten nagy és én kicsi vagyok! Hogy nem vagyunk biztonságban, de így lehetünk csak szabadok. Ez a z'Élet!
... Erre én elmegyek és két karabinerrel folyamatosan csatolgatom magam egy vaskötélre...Kapaszkodok! Amúgy fizikailag, ezzel szimbólikusan is....A másik gondolatom meg az volt, hogy igazán nincs is szükségem a kihívásra. De még a kihívás illúziójára sem. Ha a megvilágosodás felé indulnék, akkor azt inkább a mozdulatlanságban keresném. Ez az aktívkodás valamiféle elterelő hadművelet.
Persze attól még az egész gyönyörű és menni jó és csodás a kaland, csak van ez a másik oldal.

utószó...
Amiket ide leírok többnyire aggodalommal töltik el a szeretteimet. Felhívnak, hogy jól vagyok-e, amikor keserédes vagy cinikus a hangvétel, esetleg szomorú a végkicsengés. Megnyugtatásul: nincsen semmi baj! Sőt! Minden a legnagyobb rendben van. Élek. Egészséges vagyok. Szabad vagyok. Borzalmasan élvezem az életem, annyi minden történik velem, hogy azokat képtelenség lenne mind leírni....Egyszerűen szeretek fejben eljátszani filozófiai síkra vetítve a történéseket. És ez kerül ide a blogba zanzásítva. Most is ennyi történik csupán. Szóval baromi jó volt a Garda tónál Via Ferratázni! Meg filózni is nagyon jó:)