2010. január 29., péntek

Asszertív jogok listája

1. Jogod van ahhoz, hogy tisztelettel bánjanak veled
2. Jogod van ahhoz, hogy kifejezd saját érzéseidet és véleményedet
3. Jogod van ahhoz, hogy meghallgassanak és komolyan vegyenek
4. Jogod van ahhoz, hogy megállapítsd, mi fontos neked és mi nem
5. Jogod van ahhoz, hogy nemet mondj anélkül, hogy bűntudatot éreznél
6. Jogod van ahhoz, hogy kérd, amire szükséged van
7. Jogod van ahhoz, hogy megkapd, amiért fizettél
8. Jogod van ahhoz, hogy információt kérj szakemberektől, beleértve az orvosokat is
9. Jogod van ahhoz, hogy hibát kövess el, és vállald a következményeket
10. Jogod van ahhoz, hogy ne képviseld az érdekeidet
11. Jogod van ahhoz, hogy megváltoztasd a véleményedet
12. Jogod van ahhoz, hogy megbetegedj
13. Jogod van ahhoz, hogy azt mondd: nem tudom

2010. január 27., szerda

Erő



Azt gondoltam, ha tisztában vagyok egy helyzet lehetséges okaival és következményeivel, az egyenlő azzal, hogy képes vagyok kezelni azt. Azt jelenti, hogy vállalhatom, megtehetem, hogy beleengedem magam még ha veszélyes is, mert a következményekkel majd a józan tudatom segítségével könnyen megbirkózom. Azt gondoltam ezt jelenti erősnek lenni. Hibáztam, amikor ezt GONDOLTAM. És nem arra figyeltem, amit érzek... Ha aszerint élek, amit érzek, ha tiszteletben tartom, amit a szívem üzen az agyamnak és nem hagyom, hogy az agyam győzködje a szívemet, látszólagos gyengeségemben nagyobb erő rejlik, mint hittem. Amit erőnek gondoltam, valójában gyengít. Amiről azt hittem, gyengeség, valójában erősít.

2010. január 20., szerda

Chapter 3



Ez így nem jó! Tarthatatlanná vált a szerep, amit magamra osztottam ismét... megint elvállaltam a bohóc szerepét (aki ugye - nem véletlenül - belül mindig szomorú) és megint magamra húztam a terítőt. Borítanám az egész asztalt, menkülnék, ahogy mindig. Legutóbb ilyenkor elhagytam az országot...
Nem sokkal lettem sem bölcsebb, sem okosabb. Annyival  beljebb vagyok, hogy látom, hogy ezt csinálom, és azt is kapisgálom, hogy miért csinálom. (I'm at Chapter 3)
Egyre távolodik a szerep, amit kényszeresen játszok. Már már erőmön felüli teljesítményt kíván, hogy megfeleljek annak az elképzelt Emesének, aki mindenkinek és mindennek meg tud felelni. Aki makulátlan, aki mindent kibír, aki egyedül is boldogul, de leginkább annak az Emesének, aki biztonságban érzi magát, amíg az agyába kapaszkodik...(nevetséges, igaz?!) De ami igazán döbbenetes, sőt, szomorú, hogy ehhez legtöbbször valami mártír szerepet osztok magamra. (Pl. bohócot, reménytelen szerelmest, álmodozót, világmegváltót, vagy egyszerűen az antiszociális földönkívüli szerepét...) Grrr...
Közben (bár ez rohadt félelmetes, mégis örülök neki), egyre közelebb van a felszínhez az az Emese, aki nem akar megfelelni senki másnak, mint önmagának. Annyi a célja, hogy önmaga lehessen végre. Aki azt éli, ami, aki ő. Olyannak, amilyen.
...(Tartok tőle, hogy ez az Emese nem szeret ott élni, ahová "kényszerítettem" az agyammal.)

2010. január 19., kedd

Slaves



Egy szombat délután a szabadságról filozofáltam Andros barátommal Limassolban a tengerparton a kávézója műanyagszékein hűsölve. Mindketten meg voltunk győződve róla, hogy szabadok vagyunk. Én azért, mert úgy döntöttem elutazom és egy ideig - saját döntésem és saját erőmből - másik életet élek és ezt a "ciprusi másik életemet" sikerült is kellemesen töltenem javarészt sportolással, napozással és a tengerben lubickolással.
Andros pedig, mert soha egy pillanatig sem dolgozott alkalmazottként életében, mert öntörvényű volt, vállaltan, mert mindig kimondta amit gondolt, mert a kávézójából elhajtotta azokat a fiatalokat, akik a Ciprust szennyező (tényleg igaziból!), tradíció-tagadó, pénzközpontú világot élték. Mert két kezével bármit megcsinált. Halászott, főzött, házat épített. Közel 2 méterével, 40 évével és karizmatikus megjelenésével -számomra legalábbis- tényleg a szabad, öntörvényű, erős férfi archetipusa volt.
Amikor mi ketten, a két konok és öntörvényű kocsmafilozófus vállonveregettük egymást, hogy igen, éljen a szabadság, vigyorogva ránk nézett Dimitris, Andros bátyja. ( Dimitris amúgy nem sokat beszélt, inkább hallgatott, csak akkor szólt, ha mondanivalója akadt.) Most nézett ránk a büfé pultjából kifelé és ennyit mondott:
"You are all slaves my friends! Slaves of your dreams!"
(Vagyis, hogy dehogy vagyunk mi szabadok..rabszolgák vagyunk mi, álmaink rabszolgái!)

Az utóbbi hetekben gyakran eszembe jut, hogy csak lebegnék, akarttalanul, tervek és álmok nélkül. Szeretnék a vágynélküliségben megnyugodni, elengedni mindent, ami folyamatosan mozgásban tart.

2010. január 15., péntek

Erika emlékére


"Megszülettem.
Éltem.
Halok.
Egy perc, és már itt se' vagyok."
                           /Zalán György/

2010. január 11., hétfő

Azért, mert tél van, tél van, kis szívem



                                                                     http://www.manufaktor.hu/

2010. január 6., szerda

A tervekről


                                                                                        Photo by Peter Visontay

Ma reggel azt terveztem, hogy villamosra szállok, nem busszal jövök fel a hegyre - ahogyan szoktam -  a hatalmas hóesésre tekintettel. Ez volt a logikus választás, hiszen a villamos felér hatalmas hóban is, amikor a buszok felmondják a szolgálatot.

A tervem ez volt, de a vágyam egészen más...Kisétálva a 4es6oshoz folyton az járt a fejemben milyen jó lenne most a hóban hancúrozni, hógolyózni munka helyett. Olyan ritka szép pillanatok ezek...Imádom a hóesést.

Nade felnőttek vagyunk vagy mi, dolgunk van! Vissza a tervekhez! Irány a cél!...Úgyhogy felszálltam a villamosra.

Aztán jött a tervek helyett az élet:) a Margit hídon átérve bemondta a villamosvezető, hogy áramszünet miatt minimum 25-30 percet állni fogunk. Imádom ezeket a pillanatokat! Kiszálltam vigyorogva a villamosból és sétáltam egy nagyot a Moszkva térig a szakadó hóesésben! Közben hógolyókat gyúrtam, célba vettem mindig a soron következő közlekedési táblát és remekül szórakoztam:)

Jó, hogy a vágyaink erősebbek, mint a terveink. És ha ezt elfogadjuk, akkor az élet szép! Ha mindenáron a terveinkhez ragaszkodunk, akkor az életünk könnyen elszalad mellettünk.Lovasi András szavaival élve:


"...Meg kéne üzenni annak, akit illet,
Ha az élet megy is tovább, vegyen tiszta inget.
Mert igazából vége, csak nem vettük észre,
Mikor és hogy fogyott annyira el szegény,
Hogy most ünneplőt kell húzni, berúg majd sok legény.
A lányok lúdbőröznek, és aggódnak, hogy lomhák,
Hátha elhúzott az élet, míg a hajukat fonták.
A bálra, ahová fehér ruhába bementek rég,
Poharakat fogtak, tréfákon nevettek...."

2010. január 2., szombat

A reggeli dícsérete



Vannak napok, amikor felébredek és hirtelen nem jut eszembe semmi, ami aznapra értelmet ad az életemnek. Akkor elkezdek kétségbeesetten kutatni a fejemben valami ötlet után. Hátha eszembe jut AZ a valami, amit csinálnom kell ahhoz, hogy jól legyek...aztán eszembe jut, hogy jesszus, mit szorongok ezen és sietve emlékeztetem magam arra, amit már megtanultam. Hogy nem kell nagy dolgokra gondolnom. Csak meg kell mozdulnom és megtennem az első lépést.
És szerencsére ott van mindig az a bizonyos első dolog, amit gondolkodás nélkül csinálhatok és emlékezetből tudom, hogy azután minden rendben lesz. Csak fel kell szépen kelni. Kimenni wc-re, aztán beállni a zuhany alá, megmosni a fogam miközben zuhog rám a forró víz. Ilyenkor hagyni, hogy elinduljon az agyam kreatívabb fele és a sok gondolat szabadon áramoljon a gőzben. Egy kis énekléssel felébreszteni a hangszálakat, felöltözni (ezt a lépést a fekete szín totális uralma óta nem gondolkodom túl), betenni valami kellemes reggelindító zenét és közben elkészíteni a reggelimet. Zabpehely, zabkorpa a joghurtba, rá egy kis méz. Feltenni a kotyogósba a kávét, tejet melegíteni. Meginni a tejeskávémat (egy ideje újra a nagy IKEA-s üvegpohárból (amiről mindig eszembe jut Ádám, de már nem szomorodom el tőle). A szobámban leülök a piros kanapéra. Bekanalazom a joghurtom, megiszom a tejeskávém. Lassan. Hosszan reggelizek. Ekkorra már működök. Megtelek életerővel. Értékelni kezdem, hogy vagyok. Hogy élek. Hogy van módom nyugodtan elfogyasztani a reggeli kávémat. Különösen szeretem a napfényes reggeleket. Tervet készítek a fejemben. És innen már megy minden, ahogy mennie kell. Hagyom az életet átfolyni a lelkemen. Ez a reggeli rutin segít nap, mint nap elindulni.
Arra gondolok, hogy az élet egészét tekintve sem nagyobb feladat a boldogság. Csak az ilyen reggelikhez hasonló apróságok, ezek a kis lépések kellenek hozzá.