2010. február 28., vasárnap

Beszélj hozzád!


szólj hozzá: Beszélj hozzád! - Dióssi Gábor

BESZÉLJ HOZZÁD: Ha felhívhatnád 16 éves önmagad, mit mondanál neki?

Én valami effélét:
"Hallgass a szívedre! Nem minden logikus, ami annak tűnik. Próbálj ki mindent, amit szeretnél, ne találgass, csináld, mert az elmélet és a gyakorlat csak elméletileg ugyanaz, gyakorlatilag nem. Amihez meg nincs kedved, ne csináld! A végén úgyis csak magadnak kell megfelelned."

Itt még Elek Feri meg sokan mások mondanak ezt azt.


2010. február 26., péntek

Csend van

 
kép: alicepopkorn on flickr

Kint esik, bent csend van. Egyedül vagyok. Megengedem magamnak, hogy egyedül legyek. Ez az érzés minden pillanatban velem van. Már nem félek tőle. Ízlelgetem, milyen így jelen lenni.
Ha elfogadom, hogy magam vagyok, és én magam befejezett, teljes egész vagyok minden pillanatban, ha érzem a közepem, azt a lényt, ami bennem lakozik, ha elfogadom ezt a lényt, a reakcióit, az érzéseit, a félelmeit és a vágyait, akkor képes vagyok jelen lenni. Így biztonságban vagyok.

2010. február 18., csütörtök

BÖJT


                                             http://www.flickr.com/photos/joecavazos/4343938755/

Elhatároztam, idén böjtölni fogok. Sosem csináltam, jobban szeretem magam annál, hogy kínlódjak.
A lábtörés és a tél viszont megtette a hatását a fizikai állapotomra (futni még mindig nem tudok), ha másért nem, hát ezért nekiállok, de talán spirituális értelembe véve sem fog ártani némi önfegyelem.

Félek a nagy elhatározásoktól, mert nem szoktak működni, de január elsején tettem egyetlen aprócska fogadalmat: elmosogatok minden nap magam után. Működik. Megszűnt a konyhámban az állandó rumli.

Ezen felbuzdulva íme az újabb fogadalom testi lelki detox céllal. A hétfőtől kezdődő 40 nap húsvétig tökéletes alkalom, hogy önsanyargatásba kezdjek. (Különböző szakirodalmak más-más időpontot lőnek be kezdésre, én visszaszámoltam április 4-től, ami idén Húsvét napja.)

Ami történni fog FEBRUÁR 22-ÁPRILIS 3. között...


                         40 napig nem eszem húst.
                         40 napig nem iszom alkoholt.
                         40 napig nem eszem édességet.

Ezt leírni most leírni is durva..

2010. február 15., hétfő

The winner takes it all



Ez itt, mert imádtam a Mamma Miát. Felvidított.
És ez itt, mert imádom Maryl Streep játékát.
És ez itt, mert átéreztem minden betűjét "the winner takes it all."

2010. február 14., vasárnap

Busójárás


Kb 10 éve minden évben készülök, hogy eleget tegyek kedves barátom Miki (Mikiről már írtam a busó álarcok kapcsán. Nagyapjától tanulta a faragást, és ha ideje engedi, ő is készít maszokat, amikhez állítólag a szarv beszerzése jelenti a legnagyobb nehézséget) meghívásának, de eddig nem jutottam le Mohácsra a Busójárásra. Idén először sikerült végre. Hóban és verőfényes napsütésben! Éppen amikor a Miki már feladta, hogy hívjon, gondoltam meglepem. Nem volt ötletem hogyan futunk össze, mert a telefonszáma nem működött...

                                             2010 legmagasabb Busója, aki kedves öleléssel ajándékozott meg:)

Mohácsra érve a busójárás alkalmából sétálóutcává alakul a belváros, és kétoldalt busó maszkoktól kereplőkig mindenfélét árusítanak. Kiszúrtuk az anyukáját, aki álarcokat árusított és tőle megtudtam, hogy Mikinek új száma van, és azt is, hogy az igazi busók nem hordják maguknál a mobiljukat! Sebaj, gondoltam, valahogy megtalálom.. Elindultunk a Duna irányába, ahonnan a busók, miután áteveztek a folyón, vonulnak a város központjába hatalmas zajt csapva, hogy elkergessék a telet.

Egyszer csak feltűnt egy Miki termetű busó a tömegben. Ahogy néztem rá - sokadmagammal -(úgy 200 ember bámulta akkorra a kikötőben az összegyűlt busókat), felemelte az álarcát, és felémnézett. Én meg láttam, hogy ő az és csak Isten tudja hogyan, ő is észrevett a tömegben. És íme: 


 
                                                                              A képen Miki és én vagyunk:)

Imádtam a Busójárást és ma is azt bizonyította az élet, hogy ha valamire vágysz, akkor azt csak el kell hinni és megtörténik!

PS.
Ugyanitt egy vicces kis gondolat a Valentin napról, ami éppen ugyanaznapra esik:

2010. február 9., kedd

Breathe



Just believe
another day
just breathe

2010. február 6., szombat

Magány

                                                                                  illustration by bogema on flickr


"Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami." 


Eltűnődtem, hogy miért nem meri senki (beleértve magamat is) kiírni a facebook státuszkijelzőbe, hogy magányos vagyok (nem egyedül vagyok, nem unatkozom, hanem magányos vagyok)! Arra jutottam, hogy azért, mert TABU a MAGÁNY.
Ha beismered, hogy magányos vagy, olyan, mintha beteg lennél. Magányos vagyok... mintha azt mondanád: szifiliszes vagyok, vagy 6 lábujjam van, vagy effélék. Mintha nem lennél elég érdekes, vagy elég spirituálisan megvilágosodott, hogy változtass ezen, vagy elég 21. századi, vagy mittudoménhogymi...
Hiszen aki magányos, annak vagy nincsenek barátai, vagy vannak, de nem kíváncsiak rá, és az valószínűleg nem szereti magát, és talán mert nem is igazán szerethető, vagy nem elég érdekes... Micsoda felvállalhatatlan félelem, milyen szorongások forrása ez! Pedig könnyen lehet, hogy az ember tényleg egész egyszerűen csak magányos! Ezer meg egy okból..

Granovetter nevére jól emlékszem szociológiából. Általa értettem meg lázadó kamaszkorom elképzelésének hibás alapjait. (Azt képzeltem, bármilyen is a közegem, rajtam áll, hogy mit csinálok az életemből és a közegemet akár figyelmen kívül is hagyhatom.) Ő írt az egyén társadalmi beágyazottságáról. Az egyén nem értelmezhető a közege nélkül. Úgy tapasztalom, tényleg nem, hiszen a kívülállás is a közeghez viszonyítható.

Társadalmunk atomizálódik. Az emberek közötti szolidaritás inkább kuriózum, mint alapérték. És ahogy Márquez mondja "A magány az én szememben a szolidaritás ellentéte." Nem csoda hát, hogy magányosak vagyunk, erre ítéltettünk. Kis közösségekben van rend és szociális kontroll, a közösség tagjainak biztosított helyük és funkciójuk van, vagyis nem kell "magunkat kitalálni". A társadalom szabályozottsága, a házasság intézménye, a család segítették az egyént eligazodni a kapcsolatok útvesztőiben. A (nagy)városokban ez - főleg ebben a generációban, a családok széthullásával - megszűnő félben van. 2 generációra innen az egyén szabadsága, az ÉN jelentősége sehol sem volt a maihoz képest. Az egyéni szabadság kultuszát sok szempontból pozitívumként értékeljük. (És valóban, óriási lehetősegeket rejt.) De azt nem tanítja meg senki, hogy a szabadság nehéz terep. Az egyén szociális igényei szempontjából -tudatlanságunkban - akár életveszélyes is lehet.

...Elnézegettem az éjszakák pultot támasztó vámpírjait...a magány tüneti kezelésre alkalmas fájdalomcsillapítóinak függőit.. Sokat segítene, ha felismernénk, hogy a magány közös problémánk (nem csak mi, egyénileg tehetünk róla) és nem érezné mindenki egyéni keresztjének. Ha nem menekülnénk előle, ha azt érezzük, hogy ránktör a magány érzése..biztosan találnánk jobb megoldást, mint a füstös kocsmapultokat éjszakánként...

2010. február 3., szerda

2010. február 2., kedd

Nincs annyi merszem, hogy nulla merjek lenni

                             artwork by jan.c on flickr

"Nem félek attól, hogy összemérjem a tehetségemet a másokéval. Éppen ellenkezőleg...Éppen attól félek, hogy végül is én akarom majd összemérni a tehetségemet a másokéval. Ez az, ami megrémít. Ezért szálltam ki az egyetemi színházból. Mert túlságosan is hozászoktam a dícséretekhez, a tapsokhoz, az ömlengésekhez, sőt, még örülök is neki. Azt hiszed, jót tesz az embernek? Lesült a bőr a pofámról. Belebetegedtem. Belebetegedtem abba, hogy nincs annyi merszem, hogy nulla merjek lenni."

J.D Salinger Franny és Zooey

2010. február 1., hétfő

Indulás

                                                               photo by cisco on flickr

Avokádókrém sárgarépával, hirtelen elutazás hírével körítve. Hozzávalók: egy érett avokádó, tejföl, fokhagyma, citromlé, mustár, só, bors, sárgarépa, skype itt. Skype, útlevél, elhatározás, idő, némi pénz, és bátorság ott.
Ha innen nézem, tényleg csak "két nap választ el az újrakezdéstől." A mai, amin megvetted a jegyet és elintézted a vízumot és a holnapi, amíg Delhibe érsz...Jó utat Tomi!