zuango mesék

Újabb síeléssel töltött hét. Kaprun után Kreischbergen. Nagyon szerencsés vagyok. A szüleimnek köszönhetően azóta síelek, amióta stabilan járni tudok...kb. Imádom, szeretem. Kikapcsol, megnyugtat, felszabadít. Bár nem vagyok sebességmániás, kifejezetten nem szeretek pl. autóval gyorsan menni, a pályákon imádom a sebességet. Szeretem érezni ahogyan a testem súlytalanná válik ahogy átadom magam a léceim éleinek és a havas lejtőknek. Biztonságban vagyok a léceken, a hegyek, a hó, a friss levegő az én közegem. Anya zsinórban 17. éve szervez csapatot. (Általában évente 50-100 embert visz így el, és TANÍTunk meg síelni.). Igazi családi vállalkozás ez. Persze a vállalkozás itt nem gazdasági értelemben használt fogalom. Csapatmunka. Oktatunk mindahányan. (Én idén ellógtam ezt, arra hivatkozva, hogy végre megtanulok snowboardozni. Jelentem, nem sikerült letennem a léceket. Egy órára az utolsó nap. Béreltem egy boardot, de annyira frusztrált, hogy a lábaim nem mozognak külön külön, hogy abba...

Kaprun, Zell am See január végén. Felkészültem a mínuszokra, a ködre, meg a jégre a pályákon. Ehelyett márciusi időjárás, hihetetlen napsütés, porhó és igazán profi terep várt itt. (A kép ne zavarjon meg senkit, az a nagy szemüveg meg a bukó a sebesség miatt kell:) 5 éves lehettem, amikor előszőr lécre álltam. Azóta nem nagyon maradt ki egyetlen szezon sem. Olyan érzés fent a hegyen, mint a tengerparton. Otthon vagyok. Nem is értem miért születtem Magyarországra...