Fake no more

photo by .FAKE.@flickr

Nem hiszem, hogy a felnövéstől félni kell. Attól sem kell félni, hogy egyszer csak el kell engedni az illúziókat (pl. arról, hogy mi lenne ideális, milyennek szeretnénk látni magunkat, hogy mi a jó meg a rossz meg a többi). Én nehezen tanulom az ilyesmit. Amit felépítek a fejemben azt utána bevédem és nem engedem, akkor sem ha már fáj a saját hülyeségem. Ezt helyretenni a legnagyobb feladat számomra. De keményfejű barátaimnak üzenem, megéri megtörni a törhetetlent:)

Be kellett látnom jó sok (leginkább magamnak okozott) szenvedés, és önmarcangolás árán, hogy az illúzióktól nem lett színesebb, különlgesebb vagy éppen romantikusabb az életem. (Kuszább igen, meg látszólag kalandos, de zárt, frusztrációkkal és félelmekkel teli is. Merthogy sosem tudtam, hogy az enyém-e valójában. A külső viszonyítási pontok meg könnyen okoznak nagy borulást.) Változtattam és azt tapasztalom, hogy az ÉN ÉLETEM megélése több színt és meglepetést tartogat, mint amit a fejemben tupírozott magánvalóságomban valaha is képzeltem.

A cél: SZÉPEN ÉLNI. (Nem drámákat hajkurászni, ahol én lehetek a szenvedő főhős, aki mellesleg azért szenved mert a világ tökéletlen, ő meg persze tökéletes és ez így tűrhetetlen..)

Ehhez meg célszerűen úgy igyekszem alakítani az életem, hogy jó legyen ott lenni, ahová "sodor" az élet (vagyis ilyen helyzeteket teremtek magam körül). Az élet, vagyis az EGYSÉG nagyobb nálam, ugyanakkor én is az egész része vagyok, tehát felelős vagyok a döntéseimért (Alan Watts írta "A könyv"-ben így, hogy Isten szétszórta magát és mindenki arcában bujócskázik a mindenségben, tehát mindenkiben benne él Isten. Tehát a bennem élő Istennek engedelmeskednem kell, így kapcsolódom az egységhez). Azaz van amire nemet, van, amire meg igent kell mondani. És ezt jól kell csinálni. Azt meg úgy lehet ha figyelsz arra, amit a szíved diktál és nem félsz vállalni ami odabent zajlik.

Így lehet a jelenben élni. A jelenben élni meg úgy értesültem, a boldogsághoz vezető út. (Ahogy a Dalai Láma mondta, amikor arról kérdezték mi a boldogság: ő nem tudja, csak azt tudja, hogy amikor ők alszanak, akkor alszanak, amikor esznek, akkor esznek, és amikor imádkoznak, akkor imádkoznak.) Úgy tűnik nem kell ide varázslat. Nem kell szerzetesnek lenni, elvonulni vagy effélék. Csak az illúziókat kell szétdurrantani. Ez a legnehezebb. Fake no more:)