2012. december 12., szerda

Végülis

számít a közeg. Sokáig elhittem, hogy az egyén tökéletesen függetleníteni tudja magát a környezetétől és belülről táplálni magát pozitív energiával. Az ember erős, és akár egy börtön cellájában is túlélhet ép elmével. De most azt tapasztalom, hogy az élet vidámabb hely, mint egy börtön cellája és nem túlélni kell, hanem élni és minél többet viccelődni. Ehhez viszont ki kell jönni a börtönből, ahol foglyokból csinálnak börtönőrt, és ha nem választod ezt a szerepet, akkor marad a fogolydilemma...

MUNKÁT KERESEK!

2012. december 6., csütörtök

Innocence

moonrise kingdom
Van az, amikor lelkek őszintén találkoznak és akkor elég egy magnó meg egy titkos tengerpart és kész, megáll az idő és megtörténik a csoda. Van itt zene, tánc, kibontakozó nemi szerepek, gyengédség és elhatározás.

2012. december 4., kedd

Buddhista ima



"Valahány létező ellenség s buktatók nélkül éljen,legyen úrrá fájdalmon bánaton,s nyerjen boldogságot.Mozoghasson szabadon azon az úton,mely néki rendeltetett.

Minden teremtmény, mindenütt –minden szellem és élőlény ellenség s buktatók nélkül éljen,legyen úrrá fájdalmon bánaton,s nyerjen boldogságot. Mozoghasson szabadon azon az úton,mely néki rendeltetett.

Minden nő, minden férfi bármely származással minden isteni s emberi lény,és az is, aki elbukott ellenség buktatók nélkül éljen,legyen úrrá fájdalmon bánaton,s nyerjen boldogságot. Mozoghasson szabadon azon az úton,mely néki rendeltetett.

Keleten és Nyugaton,Északon és Délen minden élő lény ellenség s buktatók nélkül éljen, legyen úrrá fájdalmon bánaton,s nyerjen boldogságot. Mozoghasson szabadon azon az úton,mely néki rendeltetett."
/Ősi buddhista ima/

2012. november 27., kedd

2012. november 26., hétfő

Azt mondja

talán itt az ideje végre meghúzni azokat a határokat...úgy értem felállítani a saját határaidat.
Egy IGEN súlyát az a sok NEM adja, amit útközben maga mögött hagyott.

2012. november 22., csütörtök

Hálaadás

Ma van hála adás napja. Hálát adok hát, hogy van egészség, hogy egyben van a családom, hogy bőség van, meleg lakás, étel, ital, és munkám is, hobbim is, lelkesedésem is, új tanulnivalók, egy kamaszodó macskám, hogy vannak barátaim, egyre finomabb öniróniám, hogy tudok nevetni és szeretni is. Hogy van kedvem élni és hálát adni. És most elmegyek moziba.

2012. november 7., szerda

Az elengedésről (kaptam, továbbadom)

"Elengedni nem azt jelenti, hogy nem törődsz valakivel, hanem csak azt, hogy nem tudsz többet tenni érte.
Az elengedéssel nem zárkózol el előle, csak felismered, hogy nem irányíthatod.
Az elengedés nem azt jelenti, hogy mindent megengedsz, hanem hagyod, hogy tanuljon a következményekből.
Az elengedés az erőtlenség elismerése, miszerint a végkifejlet nincs, és soha nem is volt a te kezedben!
Az ele
ngedéssel nem próbálsz megváltoztatni vagy hibáztatni más valakit, hanem a lehető legtöbbet hozod ki magadból.
Ha elengeded, többé nem gondolkodsz róla, de törődsz vele; nem “megjavítani” akarod, hanem támasza lenni;
nem te vagy a középpontban, rendezgetve a végkifejletet, hanem engeded, hogy ki-ki befolyásolja a saját sorsát;
nem védelmező vagy, hanem hagyod, hogy szembesüljenek a valósággal;
nem tagadsz, hanem elfogadsz;
nem zsörtölődsz, korholsz vagy vitatkozol, hanem megkeresed a saját hiányosságaidat, és azokon dolgozol;
nem azon igyekszel, hogy saját vágyaidhoz igazíts, hanem elfogadsz minden napot úgy, ahogy jön, és örülsz neki;
nem kritizálsz vagy regulázol másokat, hanem megpróbálsz olyanná válni, amilyen lenni szeretnél;
nem bánkódsz a múlt miatt, hanem növekedsz, és a jelenben élsz.
Valójában az elengedés azt jelenti: Kevésbé félsz… Bízol Istenben…. és jobban szeretsz."
ismeretlen

2012. november 6., kedd

Mi marad?


Mi marad a nőnek ha összetörik a szívét? Önmaga marad önmagának. Nem tör, nem zúz, nem dühöng. Nem mutatja meg, csendben tűri a fájdalmát, kihúzza magát és kifesti a szemét, hogy úgy tűnjön, az örömtől ragyog, mint azelőtt. És ez így megy még hetekig, hónapokig, van úgy, hogy évekig is...újra meg újra felkel, kihúzza magát, és nem néz vissza....amíg végül fakul a fájdalom, emlék lesz csupán. Megérti, hogy ez is az ő sorsának megismételhetetlen darabja. Aztán ahogy telnek az évek, lassan elfogadja, megérti és megszereti a ezt a sorsot, gondosan őrzi szívén a hegeket, belemosolyog a tükörbe és végigsimítja az apró ráncokat, amiket az élet rajzolt arcára. A nő így lesz erős. Egyre erősebb. Elég erős, hogy nyitott szívvel éljen, jöjjön bármi!

2012. október 31., szerda

Cicadilemma

Vajon mi a jobb a cicának? Ha szeretve, de cserébe erdendően vad természetével ellentmondóan kell élnie, vagy ha a szerető gazdi helyett új gazdival élheti azt, amire született?
Egerek helyett legyekre vadászni és sosem szaladni kutya elől, nem verekedni más macskákkal és nem mászni fel a fára és elveszíteni a golyókat a megszokott gazdi nyújtotta törődésért cserébe? Vagy kalandozni ismeretlen tájakon, veszélyesen élni, kandúr vitákba bonyolódni, és falu macskájává válni?

2012. október 29., hétfő

Az van


Az van, hogy rég nem mondom már meg magamnak (nektek?!), hogy hogyan vannak a dolgok, mert nem tudom, hogy hogyan vannak a dolgok. Néhányat megtapasztalok, sőt úgy tűnik néha, hogy elég sokat (jópárat közülük egy csomószor egymás után - különböző álarcba bujtatva ), és akkor azt elmesélem annak a néhány embernek, aki körülvesz. Vagy a macskámnak. (Aki amúgy kedves és értelmes is, figyel még ha csak a radiátor alól akkor is. Tudom, hogy érti. Vagyis inkább érzi a dolgokat.)

Meg az is van, hogy szépen lassan már a kézírásom után a gépelés sem megy az anyanyelvemen, mert az ájpeden nincsenek ékezetek csak ha hosszan nyomom a gombokat (arra meg bevallom, lusta vagyok.)
Ezekkel mentegetem magam, hogy zuango miért nem mesél mostanában. Holott nem is szeretném mentegetni magam, egyrészt mert nagyon rossz szokás, másrészt mert jót is tett egy kicsit kevesebbet gondolni és csendben többet érezni mostanság. Veszélyes dolog ez a blogolás, a túl sok öndefiníció egyszer csak elveszejti az igazi személyiséget.

Közben meg hiányzom magamnak, vagyis ez a szeletem, aki kiönti a fejéből, ami benne van. Ezért jöttem megint ide, hogy a betűk tükrében megtaláljam megint ennek a nőnek a gondolatait.

A kép nem túl pozitív hangvételű, igen, bevallom az utóbbi időben hatalmas lendülettel mentem neki nagy álmaimnak, hogy most aztán jól megvalósítom őket, de egyelőre az életnek más tervei voltak velem, úgyhogy most egy picit visszaülök és figyelek, mint Sámson a radiátor alatt.


2012. október 7., vasárnap

Villamoson

Ma villamosoztam. Feltűnt hogy milyen sok a savanyú ember. A félelmek, az önbizalomhiányuk kiül az arcukra. Mindenkinek vannak kétségei, problémái, komplexusai. Hogy ezekkel belül hogyan sikerül megbirkózni, az határozza meg önmagunkhoz és a külvilághoz való viszonyunkat. Ez pedig meghatározza a minket ért külső hatásokat. Azok ugyanis nem mások, mint személyiségünk, szavaink, tetteink reflexiói. Nincs idő a komplexusokra, fut szalad az idő, az életünk pedig véges. Bár megértené ezt mindenki!
Published with Blogger-droid v1.6.8

2012. szeptember 26., szerda

Chaplin írta 70. születésnapjára az önszeretetről



"Amikor elkezdtem szeretni önmagam, észrevettem, hogy a kínok, a szenvedések és érzelmi fájdalmak csak figyelmeztető jelei annak, hogy a saját igazságom ellenében élem az életem.
Ma már tudom, hogy ez: HITELESSÉG.

Amikor elkezdtem szeretni önmagam, megértettem, hogy mennyire tud bántani valakit az, ha rá akarom erőltetni a vágyaimat, miközben az idő még nem jött el erre, illetve az adott személy még nem állt készen rá, még akkor is, ha ez a személy én magam voltam.
Ma ezt úgy hívom: TISZTELET.

Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal, hogy másfajta élet után vágyakozzak és láttam, hogy minden, ami körülvesz, az valójában egy lehetőség arra, hogy fejlődjek.
Ma ezt úgy hívom: ÉRETTSÉG.

Amikor elkezdtem szeretni önmagam, megértettem, hogy minden körülmények között a megfelelő helyen és időben vagyok és minden a megfelelő pillanatban történik. Így nyugodt lehetek.
Ma ezt úgy hívom: ÖNBIZALOM.

Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal, hogy raboljam a saját időmet és abbahagytam a jövőre vonatkozó nagy tervek gyártását.
Ma csak olyan dolgokat cselekszem, amik örömet okoznak nekem és boldoggá tesznek. Olyan dolgokat, amik felvidítják a szívemet. Mindezt a magam módján csinálom, a saját ritmusomban.
Ma ezt úgy hívom: EGYSZERŰSÉG.

Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felszabadítottam magam azok alól a dolgok alól, amik nem tettek jót az egészségemnek - ételek, emberek, dolgok, helyzetek és minden, ami elvitt önmagamtól. Először ezt a hozzáállást egészséges egoizmusnak tartottam.
Ma már tudom, hogy ez: ÖNMAGAM SZERETETE.

Amikor elkezdtem szeretni önmagam, felhagytam azzal a próbálkozással, hogy mindig igazam legyen, és azóta sokkal kevesebb alkalommal tévedtem.
Ma ezt úgy hívom: SZERÉNYSÉG.

Amikor elkezdtem szeretni önmagam, elutasítottam, hogy a múltban éljek és a jövő miatt aggódjak. Most, csak a pillanatnak élek, ahol MINDEN történik.
Ma napról napra élem az életem és úgy hívom: BETELJESEDÉS.

Amikor elkezdtem szeretni önmagam, észrevettem, hogy az elmém képes arra, hogy zavarjon és beteggé tegyen. De ahogy összekapcsoltam a szívemmel, az elmém nagyon hasznos szövetségessé vált.
Ma ezt úgy hívom: A SZÍV BÖLCSESSÉGE.

Nem kell, hogy féljünk a vitáktól, összekülönbözésektől vagy bármilyen problémától önmagunkkal vagy másokkal.
Még a csillagok is összeütköznek néha, és a találkozásukból új világok születnek.
Ma már tudom, hogy EZ AZ ÉLET."

2012. augusztus 30., csütörtök

Segítség a tudatossághoz

A hétvégi meditáció legerősebb útjelzőtáblája számomra ez volt: DRÁGA ILLÚZIÓ...

Azóta az üzenet erősödik. És sokat segítenek erős, okos és szelíd emberek, amilyen Mooji.
Vagy Glindorph írásai, vagy Kúnó...meg még nagyon sokat, akik már meglátták a fényt és megértették, hogy az itt van mindannyiunkban.

Ez itt egész jó útmutató abban, amit mostanság feladatomnak, kihívásnak érzek a tudatosság útján.


"Nincs más dolgod, mint észrevenni önmagadon, hogy mikor „kalandozik” el az elméd, mikor kezdesz el kitalált történeteket gyártani, amelyek általában valamilyen negatív módon végződnek, vagy lehúzó a tartalmuk számodra. Mikor döntesz valamiről, hogy ez „így és úgy van”, „úgy és így működik”? Mikor alkotsz véleményt azonnal egy emberről, egy eseményről anélkül, hogy megvizsgálnád? Csak figyeld meg ezeket a helyzeteket, és észre fogod venni, hogy legtöbbször Te magad nem vagy sehol! Egyszerűen a gondolataid gondolják magukat, általában mindenféle balga minta szerint. Te valahogy nem is úgy akarsz gondolkodni, mint ahogy szoktál… S ha ezt észreveszed, és elkezded megfigyelni, akkor át fogod tudni alakítani a gondolkodásodat. Azt is mondhatnánk, hogy nézd meg az életedben azokat a részeket, amelyek nem működnek! Ha találsz ilyet, akkor DOBD KI MINDEN GONDOLATODAT, VÉLEMÉNYEDET, ELVÁRÁSODAT ebben a témában. Légy bátor, és egyszerűen ne gondolkozz úgy, ahogy eddig. Csak figyeld meg a gondolataidat. Nem túl nagy ördöngösség egyébként, csak csendben kell lenni. Ez általában igen nehéz, mert minden zúg, zakatol, alkot, pörög, jön, megy körülötted. Az okostelefonokon csillió információ áramlik, a TV-n és az interneten nem különben, és te beleveszel az áramlatba, és mindenhol elveszik az Én-ed, eltűnnek a saját gondolataid. Mindenki beszél körülötted, mondja a „saját” lemezét, te igazat adsz vagy nem fogadsz el, folyamatosan áramlik be hozzád egy halom betanult, előre rágott minta, s te ezekben elveszel, mert ezzel töltöd ki napjaidat: Mindig azon agyalsz, amit éppen eléd raknak. És ha eléd csillió infót raknak a világról, elég nehéz lesz a békéd és a boldogságod megtalálása. Ez nem azt jelenti, hogy menj ki az erdőbe, és vonulj el a világtól, hanem egyszerűen legyél tudatos magadra, az információra, ami körül vesz. Dönts, szelektálj. Pusztán a megfigyelés ereje segíteni fog!!!"

2012. augusztus 29., szerda

Azt mondja


"Légy tudatos és szeress!"

Répáczky Ildikó fotója

2012. augusztus 17., péntek

Ébredések

Répáczky Ildikó fotója

 "Egy másik és másfajta kapcsolaton keresztül találhatja meg az utat magához, aztán újra a világhoz. Nem elég, ha olvas róla, nem elég, ha mesélnek neki róla. Meg kell tapasztalnia valamit, amit eddig nem volt lehetősége megtapasztalni. Meg kell tanulnia bízni abban, hogy van számára hely a világban. Hogy hiányozna, ha eltűnne. Hogy valaki vár rá, és kérdezgeti: Mikor jössz játszani? Hogy a másik ember nem játszmázik vele, hogy a másik nem kényszeríti, hogy a másik nem használja ki, és úgy leli kedvét benne, ahogyan megnyilvánul." (Feldmár András: Ébredések)

2012. augusztus 2., csütörtök

Rezgésszám

SAMSARA Theatrical Trailer from Baraka & Samsara on Vimeo.

A rezgésszámról

Az ember energiahordozó, energiát termel, fogyaszt és áramoltat. Az emberek összekapcsolódva rengeteg energiát képesek megmozgatni. Minél tisztábban áramlik az egyén energiája, annál magasabb az a rezgésszám, ami összekapcsolódva elképzelhetetlen fényesség forrása. Ez az energia egy olyan egységes utat jár, ami fölött nincs hatalma semminek és senkinek. Ez a fogalom nem is értelmezhető ebben az áramlásban. Ugyanakkor ebből az energiából "mindenkinek jut", és emiatt ebben az áramlásban a szegénység vagy a betegség sem értelmezhető. A megnövekedett rezgésszám egyensúlyban tartja az embret és minden minket körülvevő létezési formát. (Ha ezt valaki megérti, a jóga alapjait is megérti...)

Olyan világot élünk, ahol ezért a gondolatért  megégetnének, de a minimum, hogy hülyének néznek (talán ti is...).
Én egész kicsi korom óta érzem ezt, és hiszem, hogy mindenki érzi. Ha nem is meri elhinni, ha nem is tudatosítja magában, mindenki érzi a zsigereiben a rezgésszám emelkedését vagy elszenvedi annak csökkenését.

A fény mindenkiben ott van, de a rezgésszám csak akkor emelkedik, ha az egyén nyitott lesz és képes összhangban élni a környezetével. Nem kell nagy dolgokra gondolni. Elég, ha megengedjük magunknak, hogy szeretetben és elfogadásban éljünk önmagunkkal és így másokkal. Ez a természetes állapotunk. Sajnos vannak olyan érzések, helyzetek, környezeti hatások és gondolatok, amik ezt a természetes fényállapotot blokkolják.
A legerősebb blokkok között van a félelem, az irígység, a féltékenység és a harag.
Jó hír, hogy oldhatók ezek a blokkok szeretettel, mosollyal, megbocsátással és türelemmel. Ezekhez az érzésekhez tudatosságra van szükség. Vannak módszerek, amik átszivárogtak a keleti világból hozzánk is. Akár a jóga vagy a meditáció...Ezek kellő figyelemmel és türelemmel segíthetnek nekünk is, akik a nyugati, materialista világ hatása alatt születtünk és élünk. Eszerint tanítottak minket az iskolában és eszerint a világnézet szerint dolgozunk. A központi gondolat a félelem. A szeretet hiánya, az elszigetelődés, az ego hatalma.
 
Vannak időszakok, amikor az univerzum energiái a változást támogaják. Ez történik mostanában is. Egy ideje érezhető egy rezgésszám változás idelent, vagy idefent a Föld felszínen. Aki érzékenyebb az energia áramlására, különös élményeket tapasztalhat. Indokolatlan nyugtalanságot, vagy éppen eufória érzést.

Világvégét jósolnak ezév decemberére, és - a szó nem materialista értelmében -ez el is jön, de valójában nem úgy, ahogyan azt a jelen látásunkkal, hallásunkkal, gondolkodásunkkal képesek vagyunk elképzelni. Nem is úgy, ahogyan Hollywood ontja az armageddont...Még csak nem is a szökőár, a földrengések vagy más, egyre sűrüsödő természeti katasztrofák formájában.

A világvége azt jelenti, hogy valaminek vége lesz és új kezdődik. Mondják, hogy a matéria korát, a vaskorszakot újra aranykorszak váltja fel.

Amit érzek az az, hogy aki képes feloldódni a világ egységes rezgésében és ezzel emelkedni, elengedve az anyagi világ vonzását, arra igazi jó világ vár. Ezek belső folyamatok, nem lehet a túlélés praktikáit "megvásárolni", vagy ellesni másoktól. Ezért fontos befelé figyelni és dolgozni magunkon, hogy emelkedjen a rezgésszám.

2012. július 23., hétfő

circles

Az elveknek menniük kellett, hogy helyükre lépjen a tapasztalás. A tapasztalás káosza szüli újra az elvek iránti igényt. A tapasztalat fájdalmai szülik a rend, a döntések és a becsületesség iránti igényt. Így lesznek újra elveim, amiknek majd megint menniük kell, hogy újabb tapasztalásoknak adjanak helyet.
Published with Blogger-droid v1.6.8

2012. július 5., csütörtök

Életem

"Mindenkinek csak egyetlen igazi megbízatása van: hogy önmagára találjon. Végezheti, mint költő, mint őrült, mint próféta, vagy mint bűnöző. Ez nem a mi dolgunk, sőt végső soron jelentősége sincs. Nem az a dolgunk, hogy kitaláljunk magunknak egy sorsot, hanem az, hogy megtaláljuk saját magunkat, s azt teljességgel és töretlenül éljük végig."
Hermann Hesse


„Mindannyiunknak egy közös küldetése van: hogy rátaláljunk egymásra. Ez csak akkor lehetséges, ha valódi ember mivoltunkból tesszük. Hogy ebben ki meddig jut, az mindannyiunk ügye, ezen a téren nincs magánügy, mert felelősek vagyunk egymásért. Az a dolgunk, hogy megtaláljuk saját és közös utunk, ami ehhez vezet. Nem csak várva, hogy a sors vezessen rá, hanem elébe menve a közös emberi sors e nagy céljának, kreatívan és emberként. Ez fog teljességhez vezetni.” 
Esseh Nnamreh

 

Azt mondja..

"Add fel magad valakinek, bárkinek!"

2012. július 4., szerda

2012. június 29., péntek

Sámson

Sámson
Sámson szürke, fehér csíkos,kékszemű kiskandúr. Két napja él velem.  Kapar, rág, harcol a képzeletbeli ellenfelével, felnyúl magasra és a mancsaival riogatja "áldozatát". Sámson úgy másfél hónapos lehet.

Felfedezi a lakást és feszegeti a határait. Azzal kísérletezem, hogy megnevelem...bizonyos dolgokat nem engedek meg neki. Pl hogy feljöjjön az ágyamra és, hogy hátulról harapdálja a lábam és belémkarmoljon. Amikor ezekkel próbálkozik, csúnyán és határozottan letolom. Azt hiszem ezt érti. Legalábbis azt, hogy nem tetszik nekem, ha ezeket csinálja. Tegnap este a karmolásért nagyot kapott, és láss csodát, ezután az amúgy nem ölbemászós Sámson puha manccsal!!! (karmok behúzva bent tartva) az ölembe bújva próbált visszaférkőzni a szeretetteli cicasimogatás birodalmába...persze sikerült neki:)

Ami ma feltűnt, hogy a cica elég tiszta tükör.
Ma reggel stresszes helyzet adódott, befeszültem és zsigerből azt éreztem, hogy nem nem nem, ennek az embernek nem akarom kiadni a lakásomat, feszültté tesz.. Sámson megállt szemben velem és olyan fejet vágott, amilyet még előtte talán soha. Összehúzta a száját és dühös, gonosz szemekkel meredt rám. Rájöttem, hogy engem utánoz...

2012. június 26., kedd

Észrevétlenül

Először szorít, feszít, fojtogat. Aztán leérsz a legaljára és vége a sok kellemetlen érzésnek. Észrevétlenül indulsz el felfelé. A változás vezeti a kezedet, nem kell eröltetni semmit, a döntések megszületnek az újonnan született érzések mentén.
Azóta elutaztam, úsztam a tengerben, megöleltem a barátaimat, megmásztam egy hegyet, új mozdulatokat tanultam, új embereket ismertem meg. Közben kitartóan tornáztam és vettem a levegőt. Kivettem egy lakást, hamarosan költözöm.
Ma azt mondta az ingatlanos, hogy a tulaj nehezen adta ki nekem a lakást, mert nem akart egyedülálló nőt...már hárman mentek férjhez abból a lakásból...

2012. május 20., vasárnap

allergiagyanús tüsszentés

"Itt élek, bár azt se tudom mi ez. Már mind belehaltunk párszor. De nem segít. Pest nem rendszergazda, maximum villanypásztor. És akkor mire volt jó az állatkert annyiszor, tucatnyi csajjal, a szűz, üres Dohányon végig annyi hajnal - mire volt jó az IKEA, az alkonyodó fogarasi Tesco. Itt van a város, vagyunk lakói. És a kérdés: hogy nekünk ez jó? Valaki mondja meg, mit ér, kétmillió bliccelő a jég hátán? És valaki mondja meg, de komolyan, hogy ki a bánat az a Széll Kálmán?"
forrás: Simon Márton, mika.. slam poetry

2012. május 9., szerda

Fleurs du mal

"A romlás virágai hozzád képest szűzies tavirózsák!" Így éreztem magam a hétvégén két fiatal francia és a legkedvesebb barátnőm társaságában. Ezek a fiúk tiszták és nyitottak. Másfél évet utaztak körbe a világba Új Zélandtól Iránig és megtapasztalták az életet úgy, hogy a komfort zónájukon kívül helyezkedtek. Olyan energiák dolgoztak bennük, amik emlékeztettek a régi önmagamra. Lamentálás helyett a gondolat, ami megszületett bennem a találkozás törésvonalán:

"Nem jók a szavak. Valahol talán tudja a dolgokat, szavak nélkül; s ezért nem szeret magyarázkodni. Minél jobban ritkulnak a szavak, annál jobban sűrűsödik az igazság; s a végső lényeg a hallgatás táján van, csak abba fér bele." Ottlik Géza (1912. május 9. – 1990. október 9.)


2012. május 3., csütörtök

A csúcsról lefelé sétálva

A Garda tónál jártam. Via Ferrata túrán, azaz két karabinerrel egy kötélpályán -folyamatos biztonságban- másztam felfelé magasra, alattam a Garda tó. Csodaszép látvány, mégis különös felismerés, hogy ezekkel a biztosítókötelekkel meg túravezetőkkel milyen komikus kalandot vásároltam magamnak. Végülis eredetileg az ember azért indul neki a hegynek, hogy legyőzze. Hogy közel legyen a természethez, hogy megtapasztalja az érzést - ami minden ember lelke mélyén ott feszül - , hogy Isten nagy és én kicsi vagyok! Hogy nem vagyunk biztonságban, de így lehetünk csak szabadok. Ez a z'Élet!
... Erre én elmegyek és két karabinerrel folyamatosan csatolgatom magam egy vaskötélre...Kapaszkodok! Amúgy fizikailag, ezzel szimbólikusan is....A másik gondolatom meg az volt, hogy igazán nincs is szükségem a kihívásra. De még a kihívás illúziójára sem. Ha a megvilágosodás felé indulnék, akkor azt inkább a mozdulatlanságban keresném. Ez az aktívkodás valamiféle elterelő hadművelet.
Persze attól még az egész gyönyörű és menni jó és csodás a kaland, csak van ez a másik oldal.

utószó...
Amiket ide leírok többnyire aggodalommal töltik el a szeretteimet. Felhívnak, hogy jól vagyok-e, amikor keserédes vagy cinikus a hangvétel, esetleg szomorú a végkicsengés. Megnyugtatásul: nincsen semmi baj! Sőt! Minden a legnagyobb rendben van. Élek. Egészséges vagyok. Szabad vagyok. Borzalmasan élvezem az életem, annyi minden történik velem, hogy azokat képtelenség lenne mind leírni....Egyszerűen szeretek fejben eljátszani filozófiai síkra vetítve a történéseket. És ez kerül ide a blogba zanzásítva. Most is ennyi történik csupán. Szóval baromi jó volt a Garda tónál Via Ferratázni! Meg filózni is nagyon jó:)

2012. április 16., hétfő

Azt mondja

Azt mondja már akart hívni, hogy elmondja hazáért...akart, de a nagy rohanásban elfelejtett. Azt mondja ebből ne vonjak le következtetéseket.

Én meg azt mondom ....***%$#&$#
Published with Blogger-droid v1.6.8

2012. április 15., vasárnap

Büszke vagyok

Ritkán érzem ezt. Mondhatnám, a sikereimre legritkább esetben vagyok büszke. Inkább úgy élem meg a dolgokat, hogy a siker az a kemény munka természetes velejárója és nem jár érte különösebb vállon veregetés. Nemrégiben a főnököm hívta fel rá a figyelmem, hogy van ez a -szerinte- rossz tulajdonságom. Azóta próbálok odafigyelni erre és bátran vállon veregetni magam a sikereimért. Ez nagyjából az utóbbi időben egy csodaszép kék ballonkabát, és egy nem kevéssé csodálatos kardigán formájában meg is történt. (Köszi fönci:)

Ma viszont tényleg büszke vagyok, úgy igazán, belülről. Mert tök lázasan végigcsináltam egy számomra fontos többnapos továbbképzést, megtanultam egy újabb edzés típust és DeepWork oktató lettem.
BodyART basic és dynamic után még több továbbadható, a körülöttem élők számára hasznos tudást szereztem, és abban fejlődtem megint egy csipetnyit, amit teljes szívvel tudok csinálni.
Simán lehet, hogy nem az a baj, hogy nem tudom kellőképpen megünnepelni a dolgokat, hanem az, hogy nem olyan dolgokban vannak amott sikereim, amik nekem tényleg fontosak.

Lábjegyzet: a képen közepén Robert Steinbacher sportzseni, a bodyART és a DeepWork atyja, balján pirosban szerény személyem (meg egy csomó másik amúgy fontos ember, akik maguk is büszkék, de most magamat ünneplem...:)
Published with Blogger-droid v1.6.8

2012. április 12., csütörtök

vissza.

Azt mondja, amikor meghalt, a fehér ruhás ember megkerdezte, hogy vissza szeretne e jönni. Vissza.- válaszolta erre. Azóta terhek nélkül, a pillanatnak él.
Published with Blogger-droid v1.6.8

2012. április 4., szerda

Komfort zóna



Kimozdítani a komfortzónából magadat vagy egy másik embert. Közben megmaradni annak, aki vagy. Spontaneitással, humorral és öniróniával élni... a csoda receptje. Ennél emberibb, humorosabb, szívszorítóbb és örökérvényűbb filmet, amin ráadásul önfeledten szórakoztam miközben a moziban ültem, azt hiszem még nem láttam...Életrevalók. Kötelező darab

Száznegyvenmillióan szeretik



Miért? Nem tudom. Rengeteg jó szám van a világon, de ez úgy tűnik valami olyat mond és valahogy úgy, hogy muszáj szeretni. Tényleg.

2012. március 29., csütörtök

A szabadsághoz bátorság kell



"A fogyasztói társadalom a fogyasztóit szorongásra készteti, így képes eladni. Élményipar ez, ahol nem termékeket, hanem élményeket vásárolhatunk. És az élet rövid, sietnünk kell minél több élményt szerezni!" Micsoda csapda...

2012. március 28., szerda

Lisboa



Péntek este érkeztek a városba. Gnek üzleti ügyben volt dolga Lisszabonban. Persze nem olyan öltönyös, komoly üzleti dologra kell gondolni. G egy start-up cégbe fektette nemrégiben megszerzett vagyonának egy részét, és ezt az üzletet építgeti. "Piccsel", divatos szóval, azaz járja a világot és különféle IT konferenciákon beszél arról, miért érdemes az ő és csapata ötletébe pénzt fektetni. Kapóra jött neki ez a befektetés, annak ellenére, hogy megtérülése messze sem bomba biztos, G szempontjából ez a startuposdi mégis tökéletes. Nemrégiben szakított vele előző munkahelye, ami szintén ITstart-up volt anno, amikor ott dolgozni kezdett. Akkor még lelkes volt, de a vége felé már a munkába járás is komoly nehézséget okozott (7 év után ez igazán megbocsátható az ő korában - és ebben a korban ánblokk). Szép összeggel búcsúzott a cégtől, anyagilag nem volt még rászorulva a munkára. Utazgatott a világ különböző, egzotikus és vágyott szegleteibe, amilyen Tibet, Kína vagy Brazília. De egy férfinak a 30-as évei elején kell egy tisztességes munka, amiről mesélhet a többieknek. Amitől úgy érzi halad, úton van, épít. Szóval új munkára volt szüksége, az ezzel járó státuszra, a saját fontosságának és hasznosságának érzésére. Ezzel együtt persze szabadságra is és a bohém és némileg megalomán világpolgári életmód megélésére. Tökéletes választás az új munkája, hiszen a startup befektetője, tulajdonosa és képviselőjeként ezt boldogan élheti. Nem kell irodában ülnie, a maga ura, és nem mellesleg jól is hangzik ez a start-up cégem van dolog.

E a 30-as évei elején jár, vidékről indult, hamar dolgozni kezdett, közben jó iskolákat végzett el, nyelveket tanult és saját erejéből sokra vitte Budapesten a reklámszakmában. Van esze, stílusa, és szépnek is mondható. Középmagas, sportos alkat, határozott, erős karakterrel, szőke haja a legutolsó divat szerint vágva.

E és G a Gödörben találkoztak 2 évvel ezelőtt. Hétvége volt, nyár, a város tele, biciklik a korlátokhoz láncolva, fiúk, lányok sörrel, fröccsel a kezükben a legutolsó divat szerint felöltözve élvezték a budapesti éjszakát, fixírozták egymást... Minden szórakozóhelyen ez megy, húspiac érzése támad tőle az embernek, de különösen alkalmas erre a Gödör lépcsője. Hosszú kifutó két oldalán asztalok és székek, tömeg. E a barátaival ugrott be egy fröccsre, amikor egy közös ismerős bemutatta G- t. G magas, filigrán férfi, jól öltözött, jóképű. Talán túl jól öltözött is, könnyed, légies karakter. Első ránézésre meleg férfi benyomását kelti. Kellemes társaság. Udvarias és nagyvonalú, igazi bonviván.

E és G azon az éjszakán a régi Nyugati Skála épületében nyílt és azóta tragikus véget ért West Balkánban mulatták végig az éjszakát. Bár G a tőle megszokott lendülettel igyekezte magát E bugyijába beszélni, E nevetve utasította vissza. Flörtölt vele, de nem gondolt ennél többre. Sőt, meg volt lepve G nyomulásán, mert a szíve mélyén azt gondolta, G meleg. Max még nem tudja. Utána is kérdezett közös ismerőseinél, mire G (akihez persze azonnal visszajutott a kis körkérdés) a következő találkozásuk alkalmával mosolyogva annyit mondott: "Hallom érdeklődtél, hogy meleg vagyok-e...Nem tudok róla, hogy az lennék."
E akkoriban már 2 éve egyedül élt, megviselte az utolsó normálisnak mondható kapcsolata, óvatos volt és annak ellenére, hogy már régen szakított Ával, nem volt még kész érzelmileg továbblépni. A futó kalandok világában jól eligazodott, az utolsó kapcsolata előtt sokáig ez volt az ő biztonságos terepe. És bár a nagy Ő mellett megértette sekélyes, romlott világának a sötét oldalát és megbarátkozott, sőt, értékrendjében is elismerte a stabil kapcsolatokban élők morális emelkedettségét, a szakítás után lassan visszatért a jól ismert terepre. Nem mintha lelke mélyén nem a nagy Őre, a stabil kapcsolatra vágyott volna, csak ahogy telt az idő egyre frusztrálóbb volt, hogy Á képe még mindig úgy van jelen az életében, mint a nagy Ő. Átok volt ez, úgy érezte, hogy ha a "Nagy Ő hajó" elment, akkor maradnak a selejtes örömök, az önzés és a magánynak ez a világi formája. ( Amit nem mellesleg E az esetek nagy részében tényleg nagyon élvezett!)

E és G: A megismerkedésük óta sok minden történt, de a kapcsolatukat tekintve alkalmi együttléteken, vacsorákon, színházon, közös utazásokon, síeléseken és mulatságokon túl semmi előremutató nem történt. Furcsán hangozhat, hogy olyan közös élményeket sorolok, amik (látszólag) egy átlagosan boldog (talán) házasság 20 évének legemlékezetesebb pillanataival hasonlóak. Különösen, ha azt is elárulom, hogy ilyenkor kézen fogva, a legnagyobb szeretet(lem)ben andalognak, közös kasszát nyitnak és olyan figyelmesek egymással, hogy a kívülálló azt is gondolhatja, szerelmesek egymásba. De akkor miért nem történt semmi előremutató a kapcsolatukban? A lényegi indítékok összetettek, és mindenkinél egyediek (bár vannak minták, szabályszerűségek, a gyökértelenség érzése, kisebbségi érzés nárcizmussal párosítva, rettegés az intimitástól, és ez a téma egyénileg mindig többet érdemel az általánosításoknál), a nap végén a jelenség mégiscsak egyszerű.
Mindketten a nagyvárosi magányt választották és ebben az értelemben nagyon jó társ(aság)ai egymásnak. Felelősségvállalás, kötődés nuku, nem kell félni attól, hogy valaki közel kerül és bánthat, és attól sem kell tartani, hogy adott pillanatban az ember nem csinálhatja, amihez kedve szottyan... Szabadság és szabadosság, párhuzamosan több " kapcsolat " és jellemzően mindenből csak a legjavát kivenni, hedonizmus, pazarlás és önzés. Alapfeltétel, hogy mindketten jó érzékkel képesek fenntartani magukat anyagi, társadalmi vonatkozásban. Jó a neveltetésük, kiterjedt a kapcsolati hálójuk, jó egészségnek örvendenek és az életük kifejezetten irigylésre méltónak tűnhet.

E és G együtt töltöttek egy hetet a Francia Alpok lejtőin Briancon közelében, nagyobb baráti társasággal és megint olyan jól sikerült eljátszani a boldog párt, hogy egy kicsit maguk is elhitték. Így alakult, hogy a hazaérkezés hetének csütörtök éjszakáján kicsit spicces állapotban a Parázs Thai étteremben egy leves mellett eldöntötték, hogy E elkíséri G- t másnap Lisszabonba.

Péntek este érkeztek a Portugál városba.
Nem is pazarolták a drága időt a szállodában, nyakukba vették a lisszaboni éjszakát. Marques de Pombal megállóból indult a metro, a jegyvásárlás kalandos volt, mert a kapu, nem érzékelte az 1.25 eurós feltöltést. Ennyi a metrójegy Lisszabonban. Segített az ügyeletes metro munkatárs (portugál nyelvtudás híján jól működött a testbeszéd) azután hamar leértek a 2009-ben felújított rendszeren a Restaurados megállóhoz. Itt találkoztak B-vel és A- val. B kockázati tőkebefektetésekkel foglalkozik, ő segíti G start-upját további, befektetői tőkét szerezni. A pedig a felesége, a vízöntő jegy szülöttje, vidám, éleslátású, talpraesett nő. Gimnazista koruk óta együtt vannak, látszólag jól. Két gyerekük van, egy 9 éves fiú és egy 10 éves lány. Nekik a régi belváros közepén az "elevador" nevű idegenforgalmi látványossághoz közel volt a szállásuk. Mázlijuk volt. Olcsón, jót találtak (Brown's Downtown Hotel).

B és A a Restauradoresnél fekvő templomnál várta G-jéket. Itt a belvárosban van egy villamos, Alfama negyedben, ami egy rövid szakaszon húzza fel az embereket a dombtetőre, ahol egyik bár a másik hátán várja a bulizni vágyókat. Felérve egy park fogadta őket szép kilátással az éjszakai Lisszabonra. A kertben egy fiatal csapat játszott gitárral, fúvós hangszerekkel balkáni hangulatú zenét. Hamar megjelentek az ébenfekete napszemüveg árusok és a hasis dealerek, akik nem zavartatva magukat fényes nappal is aktívan direkt sales-elik a drogokat Lisszabon utcáin. ( Később E és G két helyi fiatallal beszélgetve megtudta, hogy a joint, amit nagyon kedvesen megosztottak velük, legálisan vásárolható Lisszabonban. Azért veszik a legális cuccot, mert jobb minőségű és így a hatása is tovább tart. Okos fiúk voltak, kedvesek és tiszták. E-t egészen levették a lábáról a folyó parti naplementében.)

Megérkezéskor halvacsorát fogyasztott a csapat egy zajos utcában, ahol az asztaluktól centiméterekre szuszakolták át magukat az autók. Látszólag Alfama legnevezetesebb étterme lehetett, tartozott hozzá egy tapas bár is ahol hatalmas sonkák és fokhagymafüzérek lógtak a plafonról, a falon pedig Portugália legjobb borai sorakoztak. Vacsora után fáradt korzózás kezdődött a Lisszaboni díszletek között, ahol minden utca apró macskakővel van kirakva, a házak színesek és kicsik, alacsony, lila, piros, barna és kék színek legkülönb árnyalataira festett bejárati ajtók, festett csempe a házfalakon, nagy ablakok, franciaerkéllyel és száradó ruhákkal kényezteti a szemünk világát.
A portugál nyelv hangzásában van valami oroszos, és a magyar mellett egyedülállóak abban, hogy az S betűt S-nek és nem SZ-nek ejtik. E vacsora alatt csendben volt, képtelen volt okosakat mondani, és figyelni sem tudott arra a beszélgetésre, ami - ahogy az számára is nyilvánvaló volt - fontos G-nek és az előttük álló napokra tekintettel neki is. Ráadásul A és B-t is kedvesnek találta, de E érzékszervei csordulásig teltek az őt ért ingerekkel, ízekkel, illatokkal, (olykor szagokkal), színekkel, hangokkal.
- A portugálok gyönyörűek - állapította meg E. De hisz itt csak turistákat látsz - viccelődött G. Talán - mondta E.
Hazafelé az Avneida de Liberdad-on sétáltak elégedetten, kimerülten, spiccesen, és megállapították, hogy ez a sugárút a Champs Elyseével vetekszik. Március volt, de este is 20 fok körül volt a hőmérséklet és a sugárút széles járdaszigetén egy szabadtéri bárban gyakorlott táncosokat láttak, úgy tűnt kultúrája van a társas táncnak a fiatalok körében is. Csodaszép látvány volt!

Szombat reggel a szálloda kontinentális reggelije után G és E nyakába vette a várost. Kinézték a piacot az útikönyvükben, de végül kicsit talán szándékosan inkább elveszlődtek a belváros zegzugos utcáin.

Lisszabonról nem lehet szavakkal beszélni, ezt a csodát látni kell, ott kell lenni és beleszagolni a levegőbe, amikor virágzik a narancsfa a várfal mentén. Minden ház, minden tér és minden utca újabb csoda. Részlet gazdag, színes látvány.

Érdemes a Castelo de Sao Jorge tornyairól is megcsodálni a kilátást. Meleg szombati nap volt, kellemes, annak ellenére, hogy az eső néha cseperészett egy kicsit. Amikor jobban rázendített, E és G - úgy tűnt - megtalálta a város (egyik) legjobb kávézóját..(itt hívom fel a figyelmét a kedves olvasónak, hogy főszereplőinknek a hétvége során több kedvenc Lisszaboni kávézójuk is lett!)
A kávé remek, az enterieur kivételes, a felszolgálás több, mint kedves. A szomszéd asztaltól pedig egy középkorú férfi magyarul kezd beszélni hozzájuk.

Martin Villani Lisszabonban született, apja 43-ban vándorolt ki, a családi története a 40-es évektől elmesélve a legszórakoztatóbb történelmi, politikai és társadalmi lecke volt egy liszaboni jogász előadásában. Arra is jutott ideje, hogy a térképen bejelölje azokat a helyeket, ahol érdemes enni, és amit meg kell nézni. Martin elköszönt és később kiderült, hogy G és E számláját is rendezte. Mindenki boldog volt.
És így alakult az is, hogy a szombat esti vacsorát a kínai negyedben található Ramiro étteremben költötte el a csapat. A helyiek kedvenc halétterme volt, első osztályú kajával és kiszolgálással. E és G borzasztóan büszke volt, hogy B-éket ilyen élményhez juttatta...Martin nélkül ez nem ment volna!

Szombat délután egy teraszon fehérbor mellett E és G beszélgetni kezdett. Nem csak amolyan szórakoztató, elbűvölő vagy unaloműző beszélgetés volt. A lényegről beszélgettek. Arról, hogy félnek az öregedéstől, hogy kéne gyerek is, de ennek az árát megfizetni félelmetes kihívás. Arról, hogy fel kell nőni és arról is, hogy mi lenne, ha ők ketten megpróbálnák, meg, hogy ki hogy látja a másikat...Szombat este nagyon szerették egymást.

Másnap Martin tippje alapján az Orient megálló közelében Bella Vista-nál megnézték a lezárt autópályára települt "cigánypiacot" . Nem váltotta be a hozzáfűzött romantikus elképzeléseket (igazi kínai szeméttel kereskedtek). Cserébe bepillantást nyertek a helyi szegények életébe, a panelek és kulcsosgyerekek világába.

Később a Gulbekian múzeum felé vették az irányt. Ez egy ügyes, okos örmény kereskedő volt, remek ízléssel és az olajüzleteinek köszönhetően rengeteg pénzzel. Örökös híján (meleg volt) a vagyonát és a házában felhalmozott műkincsgyűjteményt Lisszabonban őrzi a róla elnevezett múzeum, vagyonát pedig a Gulbekian alapítvány kezeli, támogat oktatástól kultúráig sok mindent.

A múzeum menzájának teraszán Klaus ült G és E mellé. G megszólította a kissé zavart, látszólag magányos embert, aki szintén jogász és nagyon boldog volt, hogy E németül beszélgetett vele.

A 30 fokos vasárnap délután a víz közelében, majd a fado múzeum környékén folytatódott, onnan fel a várnegyedbe, ahol egy kávézó annyira lenyűgözte E-t, hogy ez feltűnt végül a tulajnak is. Egy ősz, szupertrendi galériatulajdonos, talán építésznek kinéző férfi, aki addig egy kanapén fekve szivarozott, Ehhez lépve megkérdezte van e hely a táskájában. Mire ő bólogatott. A férfi a hely tulaja volt és egy tiffany kék tálat ajándékozott E-nek - saját márkája volt, Costa Nova belepecsételve..

Mámoros hangulatban folytatódott a délután. Portugál sramli szűrődött ki egz épület legfelső emeleteinek nyitott erkélyein át. A bejárati ajtó nyitva volt. E és G hirtelen ötlettől vezérelve felszaladtak. (E azt tanulta egy barátjától, hogy ahová be tudsz menni, oda menj be). 4 régió tradícióinak klubháza volt ez, derült ki, amikor a szervező kedvesen körbekalauzolta E-jéket. Fejben már megvolt mivel magyarázzák ki magukat, hogy hát nem tudták, hogy zártkörű és hasonlók, de erre nem volt semmi szükség. Helyi házi süteményt ettek és sramlit táncoltak a 60 év körüli nénik és bácsik között. Boldogok voltak.

...

2012. március 20., kedd

Tresspassing

Könnyű átlépni a határt, elrugaszkodni onnan, ahol még hallom magam, oda, ahol már nem.

Könnyebb becsukni a szemem és ugrani egyet oda ahol a fejem érzelmektől mentes, biztonságos zónájában vagyok.
Könnyebben eligazodom ott, ahol már rutinnal élek meg a valóságoshoz hasonló élményeket, de ahol nem érhetnek nagy meglepetések, ahol mindent kontroll alatt tartok.

Könnyű átlépni a határt. Rutinom van benne. Egész kisgyerek lehettem, amikor elkezdtem ezt a határátlépést gyakorolni. Arra már nem emlékszem mikor, hogyan és főképp, hogy miért kezdtem. Valószínűleg szükségem volt erre a menekülő útvonalra.

Könnyű átlépni a határt, hiszen rutinom van benne..mégis egyre nehezebb, mert ahogy múlnak az évek elkezdett hiányozni valami.
Egyre nehezebb, mert egyre tisztábban látok, amikor becsukom a szemem.
Egyre jobban érzem, hogy ez a látszólagos komfortzóna, ami gyerekként még valószínűleg a túlélést szolgálta, mostanra egyre kényelmetlenebb.
Kényelmetlen mert ilyenkor egyszerűen gyáva vagyok. És én nem akarok gyáva lenni. Eddig azt gondoltam, hogy nem vagyok gyáva. Azt gondoltam bátor vagyok, aki mindent túlél.

Csakhogy a túlélés nem bátorság. A megélés. Na az bátorság.

Megértettem, hogy nem a túlélés tesz boldoggá, hanem a megélés. Ha nyitva marad a szemem, érzem, amit érzek, ha fáj engedem, hadd járjon át, és nem csukom be a szemem és nem lépem át azt a határt, ahol már nem hallom, nem érzem magam.

No tresspassing!

Published with Blogger-droid v1.6.8

2012. március 19., hétfő

2012. március 8., csütörtök

Apró örömök

Közel 2 hónapja nem eszem gabonaalapù ételeket, tejtermékeket, és édességeket. Jó ez az étrend, de van néhány iz, ami hiányzik..Így esett meg, hogy nőnap alkalmából ma a Dérynében egy túrógombóc extázis közelbe juttatott.
Published with Blogger-droid v1.6.8

2012. március 6., kedd

Változás


Egyre többször merül fel a kérdés, hová tartunk úgy világ szinten. Világvége jóslatok ide vagy oda, nincs ember a környezetemben, aki ne érezné azt, hogy valami nagyon nagy változásra van szükség.
Hosszú beszélgetések indulnak ilyen kérdésekkel: Meddig lehet még a fogyasztás és pénzközpontú világrendet táplálni? Mikor mondja az ember, hogy elég? És főképp hogyan tovább, ha nem így? Miért olyan nehéz kilépni a komfort zónánkból? Van e az egyénnek lehetősége kilépni? Hol a kint és a bent? Hogyan lesz kritikus a tömeg, ami változást akar? A változáshoz elkerülhető e a trauma? Van e fokozatosság?




2012. február 28., kedd

Böjt van

és èn nem hagytam el a húst, mert akkor nem bírnám szusszal, cserében egész jól megy a paleolit étrend szerinti élet. A tej és a zabpehely nem került még ki teljesen, és a csokit is veszettül bírom kívánni. Kenyér, tészta nem is hiányzik, és nagyon jó a sok zöldség meg gyümölcs de főleg a napi 5 kis adag kaja. Nagyjából állandóan eszem valamit..magvak, sárgarépa ( csoda hogy nem sárgultam még be ). Látható és érezhető a változás. Tetszik!
Published with Blogger-droid v1.6.8

2012. február 19., vasárnap

What about me?

Angol nyelvű, 120 perces film sok okos gondolattal és szép zenével. Köszönet érte Zsuzsinak.

2012. február 17., péntek

Az erős nő gyengéje

Azt mondja néha el kell játszani a gyenge nőt, hogy a férfi erősnek és védelmezőnek érezze magát. Az erős nő keresztje, hogy nehezen láttatja a gyengéit.

2012. február 15., szerda

Elvonási tünetek

3 hete, hogy nem adom a szervezetemnek azt a cukrot, tésztát és tejtermékeket, amin szocializálódott. Cserébe húst, zöldséget, gyümölcsöt és magvakat eszem. Paleolit táplálkozásnak hívják ezt és ma először komoly érzelmi hullámvölgybe kerültem. A szénhidrát elvonási tünete lehet..

2012. február 10., péntek

Tarot

Azt mondja türelem. Azt mondja ügyeljek mi mellett döntök. Azt mondja a magánéletemmel van feladatom.

2012. február 4., szombat

Levélrészlet. anno 2006

 levél nekem Ciprusra 2006-ban egy baráttól, aki azóta a saját útját járja!
"...Szóval most nagyon elveszetnek érzem magam. És eszembe jutott, hogy asszem te is valahogy így éreztél, mielőtt elmentél. Mi történt veled, találtál valamit? Vannak válaszaid? Vagy attól, hogy ha az ember kipihent, jókat eszik és sokat van szabad levegőn még ugyanolyan bizonytalan? Kedves drága egyetlen királymesém, dobjál felém valami okosat és bölcset ha tudsz, lelkem vad vizeken hajózik, távol a part. Vagy éppen mindjárt belefutok, csak nem látok az orommig...
sokszor puszil a lézengő ritter "
 válaszom

          "Te drága lézengő ritter,
Mi okosat mondhatnék? Hacsak nem azt, hogy légy bátor. Egészen pontosan azt éreztem, amiket leírtál, mielőtt eldöntöttem, hogy változtatnom kell, hogy életben maradjak a szó nemes értelmében. Nem fizikailag, hanem idebenn.

Amikor már nagyon tele volt a hócipőm a kezembe nyomták Osho Bátorság (A félelemnélküliség művészete)című könyvét. A könyv nem érdekes a történet szempontjából, mert a fordító teljesen tök, ezért a szöveg majdhogynem élvezhetetlen. Messze van attól, amit én irodalomnak nevezek és amit olyan nagyon szeretek. Viszont vannak a könyvben olyan gondolatok, amik megerősítettek bennem valamit. 

Igen eltökélten hittem mindig abban, hogy az életben minden kérdésünkre választ kapunk ha becsukjuk a szemünket, a fülünket és meghalljuk a saját hangunkat. A legkomolyabb helyzetekben is adottak a válaszok. Minden területen. Olyannyira, hogy amikor azt érzed képtelen vagy meghozni egy döntést viszont érzed, hogy valami szorít, akkor ameddig át nem adod magad a saját szívednek, képtelen leszel helyesen cselekedni. Mert ha sokáig nem azt teszed, amit tenned kell, hanem az eszed vélt igazságára hallgatsz egyszer csak azt veszed észre, hogy nem találod a saját életed.

Ez a gondolat elhalványult bennem és ettől éreztem magam igazán elveszettnek. Szóval kinyitottam ezt a könyvet és újra eszembe jutottak ezek a dolgok. Meg szavak, mondatok, afféle bölcsességek amik valamiért mindig velem vannak.
Van egy ilyesmi, hogy amit elengedsz az máris a tiéd. És, hogy minden egy. És nem vagyok okosabb attól, hogy eljöttem, sőt, az életem sem oldódott meg. És az sem biztos, hogy ez az út visz oda, ahová szeretnék eljutni. Viszont egy dolog biztos. Ez az út és a tapasztalások, amiket rejteget közelebb visz önmagamhoz, mint az az élet, amit otthon éltem.

Amióta itt vagyok hihetetlen élményeim vannak. Nem történetszerűek, nem képeslapszerűek. Ami ezen a kapitalizmus rothadó kezei által fertőzött de napsütötte szigetnek egy jelentéktelen turista negyedében történik velem, mégis maga a csoda. Olyan intenzíven tapasztalom meg önmagam, a megérzéseimet, mint soha ezelőtt. Csend van és nyugalom bennem. Nincs bennem félelem. Nem koncentrálok a jövőre, mert az itt nem épül, a materialista világom nem gyarapodik és itt a múltam is csak egy történet.

És ez az igazi nagy lehetőség. A magamfajta elégedetlen lehetőséget kapott arra, hogy a jelenben éljen. Ez nagyjából azt jelenti, lehetőséget kaptam arra, hogy éljek.
Mi változott? Megint hallom magam és megint érzem, hogy mennyire fontos és mennyire nem szabad ezt elfelejteni. És a bátorság, hogy kukázod az eszed és a szíved után mész felszabadít és új kapukat nyit meg. Találkozom emberekkel és minden beszélgetésem éppen időszerű és tartalmas és mindenekelőtt leginkább váratlan.

Azt veszem észre, hogy megszületik bennem egy gondolat, valami vágy féleség. Nem mondom ki, magamban sem valami nagyon konkrét képként jelenik meg, aztán elindulok arra, amerre az ösztöneim diktálják és a vágyaim teljesülnek. Nem tudom hitelesen, pontosan elmondani mi minden történt velem, a lényeg, hogy amióta újra rátaláltam erre a képességemre tökéletes biztonságban érzem magam a változásban.

Tegnapelőtt szabadnapom volt. Arra gondoltam, hogy nagyon régen voltam étteremben és milyen jó lenne valakivel egy étteremben osztani az észt valami nagyon fain bor társaságában. Otthon ezt elég sokszor csináltam és igen kedvelt elfoglaltságaim toplistáján vannak a kulináris élvezetek. Itt tökéletes szegénységben élek, igazán művelt, kifinomult társaságom nem igazán van. Szóval ez a gondolat átsuhant az agyamon és aztán megnyugtattam magam, hogy tökéletes lesz az avokádó dip (jajjdefinoooom), amit csinálok magamnak vacsira és ezzel a gondolattal leballagtam a tengerre.

Úsztam, napoztam felváltva, aztán elérkezett az idő, hogy hazaballagjak megcsinálni az avokádót. Szóval úsztam egy utolsót mégmielőtt… aztán egyszer csak ott termett egy fazon és megszólított. Ennél a résznél fontos tudni, hogy a ciprusiak az emberszabásúakhoz hasonlítanak, és az ideérkező turisták is inkább az alacsonyhomlokúak táborát erősítik…Azt is tudni kell, hogy naponta vetik rám magukat az emberszabásúak a parton és zsigerből küldök el mindenkit a francba. DE…ez esetben furcsa volt, ahogyan ez az ember megszólított.

Semmi tolakodás, kedvesség és udvariasság…felnézek és előttem áll egy faszi, tökéletes angollal, aki valahol a harmincas éveiben járhat. Beszélgetni kezdtünk. Ausztrál. 6 éve hagyta ott Sidneyt és itt van az irodája az igen igen kedvező adók meg a hely fekvése miatt. Folyton utazik. Üzletember. Szép, magas, kiegyensúlyozott. Művelt. Megkérdezem mivel foglalkozik, elmondja. Sikeres. Mondom neki, hogy szerencsés. És egy perc sem telik el azt veszem észre, hogy arról beszél nekem, hogy hiszek e a bennünk rejlő válaszokban, a lelkekben, akik fentről segítenek nekünk. Az újrakezdésről beszél. Hogy hajtotta a sikert, amit elért, de nem volt jó ember és ma már tudja ezt. Nem érdemelte meg és jól tönkre is ment bele. Elvesztette a vagyonát, elvált és ami ilyenkor ezzel jár. Azután eltökélte magát, változott és újra sikerre vitte. A legérdekesebb az volt, hogy arról beszélt hogyan hozza meg a döntéseit. Hogy megtanulta követni a szíve szavát és a legkomolyabb helyzetekben is tudja mit kell tennie amióta így cselekszik.

Kis kitérő-még egy mondat, ami régóta kísér – Légy hű magadhoz s így jó másokhoz. Ez jutott eszembe. Ha az vagy, aki vagy, azaz azt teszed, ami belőled jön, akármilyen fura is az, akkor másokkal is rendben leszel, mert te tudod mit akarsz.

Vissza a találkozáshoz. Szóval legnagyobb döbbenetemre mint valami üzenet jött ez a faszi, hogy elmondja, a szívedre hallgatni és a saját utadat járni nem csak valami spirituális síkja az életnek és aztán ott van még az üzlet is. Minden egy. Ha arra mész, amerre a belsőd diktálja és nem félsz az ismeretlentől, a kényelmetlentől, akkor tiéd amit akarsz. A pénz is! Nem helyénvaló hajtani a pénzt és közben elvesztegetni az életed… Megkérdezte mi a tervem mondtam hazamegyek avokádót csinálni. Megkérdezte nincs e kedvem tovább beszélgetni egy kis szusi mellett. Persze, hogy volt. Szóval aznap este szusiztam egy nagyon fain helyen tuti francia bor és egy igen kifinomult ember társaságában. Majd elköszöntünk. Emlékszel még arra, hogy egy jó vacsorára vágytam aznap egy művelt ember társaságában? Hát tessék.
Ez a példám, és tök jó példa. Ezt nem lehet akarni, nem lehet erőltetni. Csak óhajtani lehet és elengedni. És akkor jön. Így találtam meg Limassol legjobb boxedzőjét, így találok itt meg mindent.

Nem tudom mennyi okosságot bírtam összesűríteni néhány oldalban. Azt biztosan tudom, hogy én tökéletes döntést hoztam. Mert bár nincs kolbászból a kerítés itt sem, kimásztam egy sötét veremből, ahonnan nem láttam, hogy az élet szép… Ja igen. És tényleg egy életünk van és minden dátum 24 órára van kalibrálva azután elmúlik és soha nem jön vissza többet és pici pöttyök vagyunk a világban, nem számítunk, szóval hadd ne vegyük már olyan komolyan a korlátainkat…Hanem csináljuk, ami jól esik."

2012. február 3., péntek

kitekint

Leáll a Malév, hamarosan becsődöl a BKV, egyre kevesebb az autó a magas benzinárak miatt, paráztatnak minket a hírekkel, hogy fagyásveszély van ( hétköznapi nyelven úgy hívják tél és mínuszok..). Nameg globálisan fel is melegedett a világ, lámlám pálmafák a horvát tengerparton hóval fedettek. Zárnak be (az eddig amúgy érthetetlenül nyitva tartott) üzletek, cégek viszik a a Közép-kelet európai központjaikat Prágába Budapest helyett (már ahol marad ilyen és nem az európai központból irányítanak mindent távvezérléssel). A magyar mezőgazdaság romokban, ipar eleve sosem volt igazán, szolgáltatás (ahhoz mondjuk soha nem is értettük) egyre kevésbé. A minmálbér körüli színvonalon mozognak a fizetések (és akkor még örülhet akinek munkája van), a boltban az alapélelmiszerek fogynak, a gyümölcs újra luxus lesz, mint gyerekkoromban. A politikai helyzet tarthatatlan, a gazdasági válság világ szinten jelentkezik.
Ezeket az infókat kapjuk nap mint nap különböző formában, tényekkel alátámasztva a hírektől az amerikai filmekig mindenhonnan. A körülmények forintosítva valóban tarthatatlanok. Az alapszükségleteink vannak veszélyben. Tulajdonképpan CSAK A BAJ VAN...

De ha ezeket kizárod és nem tekintesz ki, akkor mi van benned? Mi érdekel valójában? Mik a valós gondjaid, és mik a valós örömeid? Mi a feladatod? Milyen energiák mozgatnak? Mit teszel magadért? Mit teszel a testi és lelki egészségedért? Mit teszel a környezetedért? Van -e egy kedves szavad vagy egy mosolyod nap mint nap? Kit és mit szeretsz?
Ha ezekre koncentrálsz, akkor rájössz, hogy valójában NINCSEN BAJ!

... csak befelé koncentrálj, ne tekints ki!

2012. február 1., szerda

Az emberélet útjának felén...

Igazan élni nehéz. Borzalmasan nehéz. Tisztán, ahogyan a szív diktálja.
Annyira sokat csalok és olyan régóta, hogy néha úgy érzem nem tudok már visszajutni abba a kereszteződésbe, ahol a gyávák útját választottam.

Érdekes, hogy az Isteni színjátékot gimiben próbálják elmagyarázni nekünk....így 32 évesen kezdem csak érteni miről is szólhat ez...(és a különböző fordítások is milyen érdekesen árnyalják a mondanivalót...)

Az emberélet útjának felén
egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,
mivel az igaz útat nem lelém

Ó szörnyű elbeszélni, mi van ottan,
s milyen e sűrü, kúsza vad vadon:
már rágondolva reszketek legottan.

A halál sem sokkal rosszabb, tudom.
De hogy megértsd a Jót, mit ott találtam,
hallanod kell, mit láttam az úton.


Dante: Isteni színjáték (Babits Mihály fordítása)



Az emberélet útjának felében
magam egy sötét erdőben találtam,
az igaz útról mivelhogy letértem.

Ah, el sem mondhatom, csak holtraváltan,
mi volt e sűrű, ádáz, vad vadonban:
rámjő megint a félsz, mit ott kiálltam.

Halál sincs sokkal szörnyűbb!
Hadd azonban elmondanom a Jót, mit benne leltem
- s még mást előbb, mit szintén láttam ottan.

Dante: Isteni Színjáték (Rónai Mihály András fordítása)