2012. március 28., szerda

Lisboa



Péntek este érkeztek a városba. Gnek üzleti ügyben volt dolga Lisszabonban. Persze nem olyan öltönyös, komoly üzleti dologra kell gondolni. G egy start-up cégbe fektette nemrégiben megszerzett vagyonának egy részét, és ezt az üzletet építgeti. "Piccsel", divatos szóval, azaz járja a világot és különféle IT konferenciákon beszél arról, miért érdemes az ő és csapata ötletébe pénzt fektetni. Kapóra jött neki ez a befektetés, annak ellenére, hogy megtérülése messze sem bomba biztos, G szempontjából ez a startuposdi mégis tökéletes. Nemrégiben szakított vele előző munkahelye, ami szintén ITstart-up volt anno, amikor ott dolgozni kezdett. Akkor még lelkes volt, de a vége felé már a munkába járás is komoly nehézséget okozott (7 év után ez igazán megbocsátható az ő korában - és ebben a korban ánblokk). Szép összeggel búcsúzott a cégtől, anyagilag nem volt még rászorulva a munkára. Utazgatott a világ különböző, egzotikus és vágyott szegleteibe, amilyen Tibet, Kína vagy Brazília. De egy férfinak a 30-as évei elején kell egy tisztességes munka, amiről mesélhet a többieknek. Amitől úgy érzi halad, úton van, épít. Szóval új munkára volt szüksége, az ezzel járó státuszra, a saját fontosságának és hasznosságának érzésére. Ezzel együtt persze szabadságra is és a bohém és némileg megalomán világpolgári életmód megélésére. Tökéletes választás az új munkája, hiszen a startup befektetője, tulajdonosa és képviselőjeként ezt boldogan élheti. Nem kell irodában ülnie, a maga ura, és nem mellesleg jól is hangzik ez a start-up cégem van dolog.

E a 30-as évei elején jár, vidékről indult, hamar dolgozni kezdett, közben jó iskolákat végzett el, nyelveket tanult és saját erejéből sokra vitte Budapesten a reklámszakmában. Van esze, stílusa, és szépnek is mondható. Középmagas, sportos alkat, határozott, erős karakterrel, szőke haja a legutolsó divat szerint vágva.

E és G a Gödörben találkoztak 2 évvel ezelőtt. Hétvége volt, nyár, a város tele, biciklik a korlátokhoz láncolva, fiúk, lányok sörrel, fröccsel a kezükben a legutolsó divat szerint felöltözve élvezték a budapesti éjszakát, fixírozták egymást... Minden szórakozóhelyen ez megy, húspiac érzése támad tőle az embernek, de különösen alkalmas erre a Gödör lépcsője. Hosszú kifutó két oldalán asztalok és székek, tömeg. E a barátaival ugrott be egy fröccsre, amikor egy közös ismerős bemutatta G- t. G magas, filigrán férfi, jól öltözött, jóképű. Talán túl jól öltözött is, könnyed, légies karakter. Első ránézésre meleg férfi benyomását kelti. Kellemes társaság. Udvarias és nagyvonalú, igazi bonviván.

E és G azon az éjszakán a régi Nyugati Skála épületében nyílt és azóta tragikus véget ért West Balkánban mulatták végig az éjszakát. Bár G a tőle megszokott lendülettel igyekezte magát E bugyijába beszélni, E nevetve utasította vissza. Flörtölt vele, de nem gondolt ennél többre. Sőt, meg volt lepve G nyomulásán, mert a szíve mélyén azt gondolta, G meleg. Max még nem tudja. Utána is kérdezett közös ismerőseinél, mire G (akihez persze azonnal visszajutott a kis körkérdés) a következő találkozásuk alkalmával mosolyogva annyit mondott: "Hallom érdeklődtél, hogy meleg vagyok-e...Nem tudok róla, hogy az lennék."
E akkoriban már 2 éve egyedül élt, megviselte az utolsó normálisnak mondható kapcsolata, óvatos volt és annak ellenére, hogy már régen szakított Ával, nem volt még kész érzelmileg továbblépni. A futó kalandok világában jól eligazodott, az utolsó kapcsolata előtt sokáig ez volt az ő biztonságos terepe. És bár a nagy Ő mellett megértette sekélyes, romlott világának a sötét oldalát és megbarátkozott, sőt, értékrendjében is elismerte a stabil kapcsolatokban élők morális emelkedettségét, a szakítás után lassan visszatért a jól ismert terepre. Nem mintha lelke mélyén nem a nagy Őre, a stabil kapcsolatra vágyott volna, csak ahogy telt az idő egyre frusztrálóbb volt, hogy Á képe még mindig úgy van jelen az életében, mint a nagy Ő. Átok volt ez, úgy érezte, hogy ha a "Nagy Ő hajó" elment, akkor maradnak a selejtes örömök, az önzés és a magánynak ez a világi formája. ( Amit nem mellesleg E az esetek nagy részében tényleg nagyon élvezett!)

E és G: A megismerkedésük óta sok minden történt, de a kapcsolatukat tekintve alkalmi együttléteken, vacsorákon, színházon, közös utazásokon, síeléseken és mulatságokon túl semmi előremutató nem történt. Furcsán hangozhat, hogy olyan közös élményeket sorolok, amik (látszólag) egy átlagosan boldog (talán) házasság 20 évének legemlékezetesebb pillanataival hasonlóak. Különösen, ha azt is elárulom, hogy ilyenkor kézen fogva, a legnagyobb szeretet(lem)ben andalognak, közös kasszát nyitnak és olyan figyelmesek egymással, hogy a kívülálló azt is gondolhatja, szerelmesek egymásba. De akkor miért nem történt semmi előremutató a kapcsolatukban? A lényegi indítékok összetettek, és mindenkinél egyediek (bár vannak minták, szabályszerűségek, a gyökértelenség érzése, kisebbségi érzés nárcizmussal párosítva, rettegés az intimitástól, és ez a téma egyénileg mindig többet érdemel az általánosításoknál), a nap végén a jelenség mégiscsak egyszerű.
Mindketten a nagyvárosi magányt választották és ebben az értelemben nagyon jó társ(aság)ai egymásnak. Felelősségvállalás, kötődés nuku, nem kell félni attól, hogy valaki közel kerül és bánthat, és attól sem kell tartani, hogy adott pillanatban az ember nem csinálhatja, amihez kedve szottyan... Szabadság és szabadosság, párhuzamosan több " kapcsolat " és jellemzően mindenből csak a legjavát kivenni, hedonizmus, pazarlás és önzés. Alapfeltétel, hogy mindketten jó érzékkel képesek fenntartani magukat anyagi, társadalmi vonatkozásban. Jó a neveltetésük, kiterjedt a kapcsolati hálójuk, jó egészségnek örvendenek és az életük kifejezetten irigylésre méltónak tűnhet.

E és G együtt töltöttek egy hetet a Francia Alpok lejtőin Briancon közelében, nagyobb baráti társasággal és megint olyan jól sikerült eljátszani a boldog párt, hogy egy kicsit maguk is elhitték. Így alakult, hogy a hazaérkezés hetének csütörtök éjszakáján kicsit spicces állapotban a Parázs Thai étteremben egy leves mellett eldöntötték, hogy E elkíséri G- t másnap Lisszabonba.

Péntek este érkeztek a Portugál városba.
Nem is pazarolták a drága időt a szállodában, nyakukba vették a lisszaboni éjszakát. Marques de Pombal megállóból indult a metro, a jegyvásárlás kalandos volt, mert a kapu, nem érzékelte az 1.25 eurós feltöltést. Ennyi a metrójegy Lisszabonban. Segített az ügyeletes metro munkatárs (portugál nyelvtudás híján jól működött a testbeszéd) azután hamar leértek a 2009-ben felújított rendszeren a Restaurados megállóhoz. Itt találkoztak B-vel és A- val. B kockázati tőkebefektetésekkel foglalkozik, ő segíti G start-upját további, befektetői tőkét szerezni. A pedig a felesége, a vízöntő jegy szülöttje, vidám, éleslátású, talpraesett nő. Gimnazista koruk óta együtt vannak, látszólag jól. Két gyerekük van, egy 9 éves fiú és egy 10 éves lány. Nekik a régi belváros közepén az "elevador" nevű idegenforgalmi látványossághoz közel volt a szállásuk. Mázlijuk volt. Olcsón, jót találtak (Brown's Downtown Hotel).

B és A a Restauradoresnél fekvő templomnál várta G-jéket. Itt a belvárosban van egy villamos, Alfama negyedben, ami egy rövid szakaszon húzza fel az embereket a dombtetőre, ahol egyik bár a másik hátán várja a bulizni vágyókat. Felérve egy park fogadta őket szép kilátással az éjszakai Lisszabonra. A kertben egy fiatal csapat játszott gitárral, fúvós hangszerekkel balkáni hangulatú zenét. Hamar megjelentek az ébenfekete napszemüveg árusok és a hasis dealerek, akik nem zavartatva magukat fényes nappal is aktívan direkt sales-elik a drogokat Lisszabon utcáin. ( Később E és G két helyi fiatallal beszélgetve megtudta, hogy a joint, amit nagyon kedvesen megosztottak velük, legálisan vásárolható Lisszabonban. Azért veszik a legális cuccot, mert jobb minőségű és így a hatása is tovább tart. Okos fiúk voltak, kedvesek és tiszták. E-t egészen levették a lábáról a folyó parti naplementében.)

Megérkezéskor halvacsorát fogyasztott a csapat egy zajos utcában, ahol az asztaluktól centiméterekre szuszakolták át magukat az autók. Látszólag Alfama legnevezetesebb étterme lehetett, tartozott hozzá egy tapas bár is ahol hatalmas sonkák és fokhagymafüzérek lógtak a plafonról, a falon pedig Portugália legjobb borai sorakoztak. Vacsora után fáradt korzózás kezdődött a Lisszaboni díszletek között, ahol minden utca apró macskakővel van kirakva, a házak színesek és kicsik, alacsony, lila, piros, barna és kék színek legkülönb árnyalataira festett bejárati ajtók, festett csempe a házfalakon, nagy ablakok, franciaerkéllyel és száradó ruhákkal kényezteti a szemünk világát.
A portugál nyelv hangzásában van valami oroszos, és a magyar mellett egyedülállóak abban, hogy az S betűt S-nek és nem SZ-nek ejtik. E vacsora alatt csendben volt, képtelen volt okosakat mondani, és figyelni sem tudott arra a beszélgetésre, ami - ahogy az számára is nyilvánvaló volt - fontos G-nek és az előttük álló napokra tekintettel neki is. Ráadásul A és B-t is kedvesnek találta, de E érzékszervei csordulásig teltek az őt ért ingerekkel, ízekkel, illatokkal, (olykor szagokkal), színekkel, hangokkal.
- A portugálok gyönyörűek - állapította meg E. De hisz itt csak turistákat látsz - viccelődött G. Talán - mondta E.
Hazafelé az Avneida de Liberdad-on sétáltak elégedetten, kimerülten, spiccesen, és megállapították, hogy ez a sugárút a Champs Elyseével vetekszik. Március volt, de este is 20 fok körül volt a hőmérséklet és a sugárút széles járdaszigetén egy szabadtéri bárban gyakorlott táncosokat láttak, úgy tűnt kultúrája van a társas táncnak a fiatalok körében is. Csodaszép látvány volt!

Szombat reggel a szálloda kontinentális reggelije után G és E nyakába vette a várost. Kinézték a piacot az útikönyvükben, de végül kicsit talán szándékosan inkább elveszlődtek a belváros zegzugos utcáin.

Lisszabonról nem lehet szavakkal beszélni, ezt a csodát látni kell, ott kell lenni és beleszagolni a levegőbe, amikor virágzik a narancsfa a várfal mentén. Minden ház, minden tér és minden utca újabb csoda. Részlet gazdag, színes látvány.

Érdemes a Castelo de Sao Jorge tornyairól is megcsodálni a kilátást. Meleg szombati nap volt, kellemes, annak ellenére, hogy az eső néha cseperészett egy kicsit. Amikor jobban rázendített, E és G - úgy tűnt - megtalálta a város (egyik) legjobb kávézóját..(itt hívom fel a figyelmét a kedves olvasónak, hogy főszereplőinknek a hétvége során több kedvenc Lisszaboni kávézójuk is lett!)
A kávé remek, az enterieur kivételes, a felszolgálás több, mint kedves. A szomszéd asztaltól pedig egy középkorú férfi magyarul kezd beszélni hozzájuk.

Martin Villani Lisszabonban született, apja 43-ban vándorolt ki, a családi története a 40-es évektől elmesélve a legszórakoztatóbb történelmi, politikai és társadalmi lecke volt egy liszaboni jogász előadásában. Arra is jutott ideje, hogy a térképen bejelölje azokat a helyeket, ahol érdemes enni, és amit meg kell nézni. Martin elköszönt és később kiderült, hogy G és E számláját is rendezte. Mindenki boldog volt.
És így alakult az is, hogy a szombat esti vacsorát a kínai negyedben található Ramiro étteremben költötte el a csapat. A helyiek kedvenc halétterme volt, első osztályú kajával és kiszolgálással. E és G borzasztóan büszke volt, hogy B-éket ilyen élményhez juttatta...Martin nélkül ez nem ment volna!

Szombat délután egy teraszon fehérbor mellett E és G beszélgetni kezdett. Nem csak amolyan szórakoztató, elbűvölő vagy unaloműző beszélgetés volt. A lényegről beszélgettek. Arról, hogy félnek az öregedéstől, hogy kéne gyerek is, de ennek az árát megfizetni félelmetes kihívás. Arról, hogy fel kell nőni és arról is, hogy mi lenne, ha ők ketten megpróbálnák, meg, hogy ki hogy látja a másikat...Szombat este nagyon szerették egymást.

Másnap Martin tippje alapján az Orient megálló közelében Bella Vista-nál megnézték a lezárt autópályára települt "cigánypiacot" . Nem váltotta be a hozzáfűzött romantikus elképzeléseket (igazi kínai szeméttel kereskedtek). Cserébe bepillantást nyertek a helyi szegények életébe, a panelek és kulcsosgyerekek világába.

Később a Gulbekian múzeum felé vették az irányt. Ez egy ügyes, okos örmény kereskedő volt, remek ízléssel és az olajüzleteinek köszönhetően rengeteg pénzzel. Örökös híján (meleg volt) a vagyonát és a házában felhalmozott műkincsgyűjteményt Lisszabonban őrzi a róla elnevezett múzeum, vagyonát pedig a Gulbekian alapítvány kezeli, támogat oktatástól kultúráig sok mindent.

A múzeum menzájának teraszán Klaus ült G és E mellé. G megszólította a kissé zavart, látszólag magányos embert, aki szintén jogász és nagyon boldog volt, hogy E németül beszélgetett vele.

A 30 fokos vasárnap délután a víz közelében, majd a fado múzeum környékén folytatódott, onnan fel a várnegyedbe, ahol egy kávézó annyira lenyűgözte E-t, hogy ez feltűnt végül a tulajnak is. Egy ősz, szupertrendi galériatulajdonos, talán építésznek kinéző férfi, aki addig egy kanapén fekve szivarozott, Ehhez lépve megkérdezte van e hely a táskájában. Mire ő bólogatott. A férfi a hely tulaja volt és egy tiffany kék tálat ajándékozott E-nek - saját márkája volt, Costa Nova belepecsételve..

Mámoros hangulatban folytatódott a délután. Portugál sramli szűrődött ki egz épület legfelső emeleteinek nyitott erkélyein át. A bejárati ajtó nyitva volt. E és G hirtelen ötlettől vezérelve felszaladtak. (E azt tanulta egy barátjától, hogy ahová be tudsz menni, oda menj be). 4 régió tradícióinak klubháza volt ez, derült ki, amikor a szervező kedvesen körbekalauzolta E-jéket. Fejben már megvolt mivel magyarázzák ki magukat, hogy hát nem tudták, hogy zártkörű és hasonlók, de erre nem volt semmi szükség. Helyi házi süteményt ettek és sramlit táncoltak a 60 év körüli nénik és bácsik között. Boldogok voltak.

...

Nincsenek megjegyzések: