2014. december 26., péntek

vers

AZT MONDJÁK

Mikor születtem, a kezemben kés volt - azt mondják: költemény.
Biz tollat fogtam, mert a kés kevés volt, hisz itt születtem én.

Kiben zokogva bolyong heves hűség, azt mondják, az szeret.
Óh hívj öledbe, könnyes egyszerűség!
 Csak játszom én veled.

Nem emlékezem én és nem felejtek. Azt mondják: hogy lehet?
Ahogy e földön marad, mit elejtek. Talán te megleled.

Betöm a föld és elmorzsol a tenger -  azt mondják - meghalok.
De annyi mindenfélét hall az ember,
hogy én csak hallgatok.

József Attila

2014. november 16., vasárnap

Tánc





Nem tudom a táncot miért sajátította ki az éjszaka. Nappal ilyen rongyrázást kérek szépen!

2014. november 2., vasárnap

Repedés


Ékként hasítottál te
az életembe
és magad után
csak egy repedést hagytál.
Most próbálgatom
összeragasztani
életem két felét,
de széleit a sok vihar
már lekoptatta -
nem illenek össze.

Bárcsak - mondom -
az, aki most
nyílt szívvel jön felém,
bárcsak ő át tudná ugrani
ezt a hasadékot!


ZDRAVKO KISZJOV


2014. október 29., szerda

2014 október. Petefészekciszta. Netadó.

Örülök a netadónak. Ahogyan örülök a cisztának a petefészkemben.

Ha elvesztetted a fonalat rögtön az elején, igyekszem megmagyarázni mit értek ezalatt. Kezdjük azzal, hogy miért örülök a cisztának.

Vannak olyan kultúrák, ahol a test és a lélek egészsége és betegsége az orvoslásban is egységként kezelendő. A magam részéről ebben hiszek, főleg, mert ezt tapasztalom. (Elmulasztottam a gyomorfekélyemet 2000-ben és visszafejlesztettem a pajzsmirigycisztáimat 2006-ban.)
Elég konok természet vagyok, rengeteg energiával, leginkább a saját fejem (szívem) után megyek, és (talán épp ebben az elszigeteltségben) nehezemre esik hibázni és belátni, változtatni. Nehéz a saját tökéletlenségem elfogadása. Ahogyan azt is nehéz elfogadnom, hogy az engem ért igazságtalanságok  segítenek abban, hogy a rossz (engem már nem segítő) meggyőződéseimet elengedjem, megváltoztassam. (...ezek a mondatok akár sommásan a magyarokról is állhatnának itt.) Most itt az idő, és hálás vagyok a jelekért.
"A betegség valójában nem probléma. A betegség feladat és tanítás. Olyan feladat, amelynek megoldása nem lehetséges megértés és belátás nélkül. A tanítás, amit a betegség tünetei hordoznak, éppen a belátás által válhatnak hozzáférhetővé, és ha elfogadjuk a testünk bölcs tanításait amelyek a legtöbb esetben kellemetlen testérzetek, fájdalom, tünetek és különböző súlyossági fokú betegségek formájában jelentkeznek -, abban az esetben testünk megértése utat mutat ahhoz, hogy miként éljünk tudatos, teljes, harmonikus és hosszú életet. Ám ha a diák nem tiszteli a tanárt, nem tud tanulni, és így saját tudatlansága áldozataként szenvedni kényszerül, de ha elfogadjuk, hogy testünk drága kincs, bölcsessége hozzásegít minket életünk teljességének megéléséhez.
Egészségünk minősége egyenesen arányos a felelősségvállalásunk mértékével."
Idéztem

És hogy jön ide a netadó?

Nehéz ma Magyarországon érző és gondolkodó emberként, demokráciához méltóan, magyar állampolgárként politikai felelősséget vállalni. Belátom. De úgy tűnik, szükséges.

Nem szeretnék pártokról beszélni meg arról, hogy ki mikor mit és ki szerint mikor kinek volt vagy nem volt igaza. Még arról sem, hogy a netadó hülyeség e vagy nem. És nem is a Fideszre és nem az MSZP-re gondolok, hanem egy olyan Magyarországra, ahol felelősségvállalás híján politikai érdekviták áldozataivá alacsonyodtunk és nem képviseltük magunkat, amikor felelősségünk volt. Igen, mi! Akik nem mentünk el szavazni. Ne érts félre, attól, hogy én elmentem, MI nem mentünk el. Mert MI együtt mindannyian, a szavazóképes lakosság 100%-a vagyunk. Helyette elfogadtuk a politikai megsztottságot, összevesztünk egymással - barátainkkal és családtagjainkkal ha kellett egyik vagy másik pártba vetett hitünk nevében. 
Nem térek ki a pártok felelősségére, mert az mind rajtunk kívül áll. Látszólag... ahogyan a betegségeink is. Nekem az számít, hogy mi az én személyes felelősségem, mi a MI személyes felelősségünk. Azaz mit tehetek, mit tehetünk.

Miért örülök ennek a tüntetésnek? Mert egy megosztott, politikailag agymosott hitvitában nehéz részt vállalni. De úgy tűnik, mégis lehet. Sőt, kell. Felrázta az apátiát, a felszín alatti ki nem nyilvánított morgolódás és a szemetszúró politikai túlkapások mérgező egyensúlyát.
Ez a "párszáz forintos adó" - ahogy kommentekben becézgetik - jó szolgálatot tett. Energiát adott mindenkinek, aki befelé figyel, teszi a dolgát, ítélkezésmentesen próbál békében élni, tiszteletben tartva a másság minden aspektusát, hogy most békésen, együtt megszólaljon

Nem mondom, nagyon nehéz a helyzet, mert hitvitákban lehetetlen nyertes-nyertes helyzetet teremteni. Ahhoz a feleknek nyitottságra van szükségük saját meggyőződésük sebezhetőségének, tökéletlenségének belátására. És így szükségképpen a saját meggyőződésük megkérdőjelezésére. (Ajánlom figyelmetekbe a témában Lesley Hazleton TED beszédét: The doubt essential to faith címmel) 

„Because despair is self-fulfilling. If we call something impossible, we act in such a way that we make it so. And I, for one, refuse to live that way. In fact, most of us do, whether we're atheist or theist or anywhere in between or beyond, for that matter, what drives us is that, despite our doubts and even because of our doubts, we reject the nihilism of despair. We insist on faith in the future and in each other. Call this naive if you like. Call it impossibly idealistic if you must. But one thing is sure: Call it human.” (Lesley Hazleton The doubt essential to faith - innen idéztem, alább lefordítva ugyanez) 
"Mert az elkeseredés önbeteljesítő dolog. Ha valamit lehetetlennek hívunk, úgy is fogunk viselkedni, hogy lehetetlenné tegyük azt. És én személy szerint nem vagyok hajlandó így élni. Ami azt illeti, legtöbbünk így van ezzel, akár ateisták, akár hívők vagyunk, akár ezek között vagy ezeken túl bármik. Ami lényeges, függetlenül attól miben hiszünk, a kételyeink ellenére vagy éppen a kételyeink miatt, hogy elutasítjuk a kétségbeesés nihilljét, elutasítjuk a tehetetlenséget. Ragaszkodunk a jövőbe és egymásba vetett hitünkbe. Nevezhetitek ezt naívnak. Nevezhetitek lehetetlenül idealistának. De egy biztos. Nevezzétek ezt humánusnak, nevezzétek ezt emberinek!" (Lesley Hazleton The doubt essential to faith - innen idéztem - fordítás zuango)

Nem tudom, hogy visszavonják e a netadót, azt sem tudom, hogy lesz e még 30 másik hasonló szomorúan egyoldalú javaslat. Nem tudom, hogy Európában kiesünk e a pikszisből és azt sem, mikor és hogyan lesz újra egészséges demokrácia Magyarországon. De azt tudom, hogy az áldozati,  elkeseredettségébe temetkező, felelősséghárító attitűdön felülkerekedett a tenni akarás. És ez remény a gyógyulásra!

Szóval örülök a netadónak. Ahogyan örülök a cisztámnak a petefészkemben. A betegség lehetőség nekem a személyes változtatásra. A netadó pedig kollektív lehetőség a politikai felelősségvállalásra. 

2014. október 25., szombat

Goodbye



"...Ha a legfontosabb dolog a szabadság, az ördög célja sem lehet más, minthogy ettől fossza meg az embert, azáltal hogy rossz szokásokhoz láncolja. Ezek a szokások tudatlanságba és állati szintre kényszerítik a lelket...Az ablakhoz ment, a függönyön át sokáig bámulta a kietlen, éji utcát. Lassan megértette, hogy elveszett. Beleszeretett ebbe a férfiba.”

…aztán megérted ezeket a rossz szokásokat és elengeded őket. és akkor az egész kezdődik újra és  hiszed, hogy ez új kaland, más, mint a múltbéliek, hogy ez most nem öl meg. aztán megérted, hogy élet és halál kéz a kézben járnak. megérted mennyi szépség és mennyi erő van ebben az elveszettségben….és aztán újra elengeded és akkor újra kezdődik és hiszed….hiszel. talán ez a szabadság.

2014. szeptember 25., csütörtök

Oud wood

Larnaca reptér. Egy óra múlva nyitják a kapukat. Kóvájgok a parfümök között, kiszúrom Tom Ford Oud Woodját és magamra fújom. Egészen pontosan a bal alkarom belsejére. A bőröm lassan magáévá teszi ezt a füstös, fűszeres illatot és párologni kezd. Le kell ülnöm akkorákat dobban a szívem. Azt hittem a zöldeskék szeme meg a csodálatos teste  vonzotta minden porcikámat a fiúhoz, akivel néhány napnyi rózsaszín köd jutott mielőtt beütött a valóság. Egy pillanatra újra szerelmes vagyok. Tom Ford és a saját hülyeségem jóvoltából ezúttal a saját bal karomba.

2014. szeptember 6., szombat

be.do.have


"Az életeben nem kell semmit sem CSINÁLNI (do). Nem ezen múlik milyen életed van (have), hanem azon, aki VAGY (be), avagy amiképp LÉTEZEL.

Legtöbben azt gondolják, ha van valamijük -HAVE- (több pénz, idő, szerelem, bármi), akkor végre csinálhatnak valamit -DO- (írhatnak egy könyvet, találhatnak egy új hobbit, vehetnek egy házat, vagy kapcsolatban élhetnek), amitől aztán valamilyenek lesznek -BE- (boldogok, elégedettek, békések, szerelmesek).
Valójában az univerzum éppen ellenkezőleg működik. Az történik, hogy a legtöbben megfordítjak a be-do-have paradigmát, eszerint élnek. Pedig attól, hogy van valamink, nem leszünk valakik, hanem pont fordítva, valahogy így:
Előszöris valamilyenek/valakik vagyunk -BE-, (pl boldogok, békések, szerelmesek), és ebből fakadóan elkezdünk csinálni dolgokat -DO- , végül arra leszünk figyelmesek, hogy amit csinálunk, megteremti mindazt, amire mindig is vágytunk -HAVE.
Ezt a kreatív folyamatot pedig, (mivel ez nem más, mint maga a teremtés folyamata), a következőképpen lehet a gyakorlatba átültetni: kérdezd meg magadtól mit szeretnél elérni (hogy mid legyen -HAVE-), és tedd fel magadnak a kérdést, ki lennél, milyen lennél, ha meglenne amire vágysz. Végül kezdj ez ez az ember lenni."


In english

"Most people believe if they "have" a thing (more time, money, love -- whatever), then they can finally "do" a thing (write a book, take up a hobby, go on vacation, buy a home, undertake a relationship), which will allow them to "be" a thing (happy, peaceful, content, or in love). In actuality, they are reversing the Be-Do-Have paradigm. In the universe as it really is (as opposed to how you think it is), "havingness" does not produce "beingness," but the other way around.
First you "be" the thing called "happy" (or "knowing," or "wise," or "compassionate," or whatever), then you start "doing" things from this place of beingness -- and soon you discover that what you are doing winds up bringing you the things you've always wanted to "have."
The way to set this creative process (and that's what this is...the process of creation) into motion is to look at what it is you want to "have," ask yourself what you think you would "be" if you "had" that, then go right straight to being.
In this way you reverse the way you've been using the Be-Do-Have paradigm -- in actuality, set it right -- and work with, rather than against, the creative power of the universe.

Here is a short way of stating this principle:
In life, you do not have to do anything. It's all a question of what you are being."

 (fordítás by Zuango - www.zuango.hu )

Neale Donald Walsch Beszélgetések Istennel című könyvéből idézek. (3. könyv 14-17. oldal)

2014. szeptember 4., csütörtök

Valaki nem akárki

Ha kiderül ki vagyok, akkor az is kiderül, hogy ki nem vagyok. Ha valaki vagyok, nem lehetek többé bárki. Cserébe végre lehetek valaki. 

2014. szeptember 2., kedd

Vers mindenkinek

Szabó Lőrinc/  Nehéz napokban

Hát vedd biztosra s halj meg. Csak ne félj!
Mondd, hogy: vége lesz! Párnapi pokol,
aztán a semmi. Láttál bogarat,
láttál, ugye, félig agyontaposva,
amint maradék végtagjaival
lógó beleit vonszolta a porban:
nem fájt oly soká, mint benned a részvét!
Te se fájsz soká, a kín csak előre
olyan kitartó. Emlékszel, kibírtad
a fogorvost: szinte szeretted a
mennydörgő fúrót az élő idegben:
tetszett a tréning s a csinált közöny,
amelyet végül páncéllá s erővé
edzett benned a kétségbeesés.
Erre gondolj, nyomorult! Mit vacogsz?
És arra, hogy úgyis meg kéne halni,
és arra, hogy úgyis hiába minden
álmod és terved: amit te szeretnél,
ahoz ötszáz év élet is kevés.
Erre gondolj; mindig a rosszra; gondolj
a legrosszabbra, és csalódni fogsz,
vigasztalódni!… És van még csoda,
nemcsak halál!… No, mosolyogj!… A mennykő
tévedni is tud… Mért elrontani
ezt a gyönyörű szeptembert?… A nyár
még itt lézeng köröttünk… Nézd, a kertben
hogy felkúszott a tök a szilvafára:
levelei zöld elefántfülekként
terpeszkednek az ágak tetején,
emeletmagasságban nyílnak a
virágai és arany kürtjeik
szinte kukorékolnak, úgy ragyogják,
úgy lelkendezik ablakod felé,
hogy van még hit és becsvágy és siker,
van még győzelem ezen a világon.

2014. május 28., szerda

Arccal a jelen idő felé

Az idő rabszolgája: időember.
Menedék után kutat a térben.
Maga előtt tolja a történelem.
Nem egy én, darabja a soknak.
Kollektív paranoia - road movie a csigaházban.
Pénzzel (számolt hússal) csillapítja sajgó vágyát, hogy szabad legyen.
Feladatát (szellemmé lényegíteni anyagot) képtelen beteljesíteni.
Idea nélkül üres edény.
Értelmetlen létezése számára megváltása a halál.
Az öntudatlan a gondolkodó eszköze.
Aki nem mozdul, nincs.
Civilizáció = gyógyszer a semmire.

(Schilling Árpád: Egy szabadulóművész feljegyzései)

egy év távlatában


"Az ember, aki önmaga mestere, képes véget vetni bármely szomorúságnak, ahogyan arra is képes, hogy új gyönyört találjon. Én nem szeretnék érzelmeim szeszélyei szerint élni. Használni akarom őket, élvezni és uralni."

/Oscar Wilde/

2014. április 30., szerda

Szeretem az állatot

A kis házinyúl mindjárt nagyon megtetszett, mikor a konyhában letették: buta, kedves kis feje, ijedt szemei és lágy, sima szőre. Azt a jellemző, gyöngéd, pártoló szeretetet érzem, amit nagyon jól ismernek kezdő szerelmesek, akiknek kicsi és macskaszerű nőkkel akadt dolguk. Nem akarok semmit tőled, te fehér, ijedt kis nyúl, csak meg akarom simogatni a fehér bundádat, hátrafelé és óvatosan, hogy jólessék neked, ölembe vennélek, és a kis fejedet simogatnám, hogy megnyugodj, és jól erezd magad, biztonságban, és elhidd, hogy nincs okod félni, nem kell tartanod semmitől, én vigyázok rád és megvédelek.

Ezt érzem, egészen melegen és önzetlenül, felolvadva ebben a védő, önzetlen, odaadó szeretetben, és a kis fehér nyúl után nyúlok, hogy megsimogassam. A kis nyúl azonban, ijedt kis dög, riadtan lelapul, és kifut a tenyerem alól, be a konyhaszekrény alá.

Te csacsi kis nyúl, mondom neki fejcsóválva, lám, milyen kedves, ostoba, ijedt kis nyúl vagy te, hát most azt hiszed, hogy bántani akarlak, megfogni, mohón megragadni, agyonütni, megenni, mert erősebb vagyok nálad. De értsd meg, hogy szó sincsen minderről, hát persze hogy erősebb vagyok nálad, és mindezt megtehetném, de hiszen éppen arról van szó, hogy nem akarom megtenni, nem érted? Sőt, gyöngéd és kedves akarok lenni, meg akarlak simogatni, meg akarok feledkezni önmagámról, a magam jogairól, vágyairól, élvezeteiről, temiattad, akit meg akarok simogatni, hogy dobogó kis szíved megnyugodjon, és jól érezd magadat, egész finom, bájos, törékeny, félénk kis lényedet.

Ezt gondolom megindult lélekkel, és egy piszkafával piszkálom a kis nyulat, hogy kijöjjön a konyhaszekrény alól, és megsimogathassam. A kis nyúl előbb húzódozik a piszkafa elől; orrcimpái idegesen, rémülten táncolnak, aztán usgye, kiugrik, átfut a konyhán, bebújik egy sarokba.

Utánamegyek, és óvatosan leguggolok melléje. Ejnye, mondom neki, hát milyen ostoba vagy. Nini, hiszen még sokkal jobban reszketsz és félsz, mint az imént. Persze, ez érthető a te elfogult és szűk kis értelmed szempontjából, mely azt súgja neked, hogy abban a makacsságban, amivel utánad jövök, csak a vérengző vadállatok mohósága rejlhetik, és amely nem tudja megérteni az erősebbnek fejlettebb erkölcsi érzékét és altruizmusát. No, most már aztán tényleg meg kell, hogy fogjalak, meg kell, hogy simogassalak, azzal az érzéssel, amit most érzesz irányomban, s mely vérszopó tigrisnek láttat engem, ezzel az érzéssel igazán nem hagyhatlak magadra. Be kell bizonyítsam neked, hogy mennyire tévedtél, hogy mennyire nem azért akarlak megfogni, hogy átharapjam a torkodat, hanem csak önzetlenül meg akarlak simogatni, kellemessé akarom tenni az életedet, és nem számítok se hálára, se ellenszolgáltatásra.

Óvatosan kinyújtom a kezem, s már a nyakán vannak az ujjaim, mikor egy kétségbeesett ugrással kirántotta magát, fuldokolva nyifogott, és szétterpesztett lábakkal, lihegve, halálos félelemben bebújik a kályha alá.

Nyelek egyet, és érzem, hogy a vér a fejembe száll. No, igazán példátlan butasággal van dolgom. Most mit tegyek? Abbahagyjam? De akkor azt fogja hinni, hogy neki volt igaza, hogy tényleg meg akartam enni vagy agyonverni, és most kifáradva, egyelőre lemondtam szándékomról.

A kályha elé fekszem, és benézek a kályha alá. Ott kucorog apróra összehúzódva, és fekete szemeiben kimondhatatlan félelem csillog, amint tekintete az enyémmel találkozik. Most már aztán igazán megharagszom. Te szamár, mondom neki elkeseredve, hát nem hiszel semmiben, ami szép és kedves? Hát nem hiszel az önzetlenségben, a gyöngédségben, hát nem hiszel a szeretetben, mely nem számít hálára? Hát hogy bizonyítsam be neked, szerencsétlen, hogy milyen alantasan, milyen megvetésre méltóan gondolkozol? Persze a te buta és rossz kis fejedben csak aljas, durva és erkölcstelen képzetek nyüzsögnek harapásról, verésről, az erősebb kajánságáról, amivel elpusztítja a gyöngéket... te, te undok kis féreg, hát nem akarod elhinni nekem, hogy van harmónia, van bensőséges, könnyes megindulás, mely a gyöngeség, szegénység, tehetetlenség láttán elfogja a lelket? A teremtésit annak a nehéz fejednek, csak azért is bebizonyítom neked, hogy van!

Most már hirtelen és mérgesen kapok utána, erőlködöm, kivörösödöm, a nyelvem kilóg, megbotlom, leesem, négykézláb futok utána, be az asztal alá, a dézsa mögé. Beverem a fejem az ajtófélfába, kiszakad a kabátom, a fogamat csikorgatom, és egyszer már meg is kapom a füleit, de ő lihegve, most már hangosan makogva kitépi magát, megharap, és a kamrában elbújik a hasábfák mögé.

Most ott van, és nekem szét kellene szedni az egész halom fát, hogy megtaláljam. De szétszedem, szétszedem én, ha addig élek is, szétszedem és megfogom, és megragadom a füleit, és felkapom a levegőbe, és megforgatom, és a falhoz vágom, és szétloccsantom a fejét, azt az ostoba, makacs, szamár fejét, amivel nem akarja megérteni, hogy csak meg akarom simogatni.

(Karinthy Frigyes)

2014. április 12., szombat

Buborék

Az az átlátszó falú, gömb alakú hártya, ami alig érzékelhetően körülvesz, reptet, a világtól elszigetel és ha kipukkan, akkor nagyot zuhansz.

2014. március 5., szerda

Ne bukj el, meg ne add magad!




Szép Ernő - Ne higgy!

Ne hidd, ne hidd, ami igaz, Ami kegyetlen, ami gaz, Mi ocsmány és alávaló Ne hidd, ne hidd, ami való. Hazugság, amit a lap ír, Félrebeszél az a papír. Meredt szemekkel aki súg az mind gyalázatos hazug. Ugratnak, játszanak veled. Nem lehet az! Hogy képzeled? Nem hiheted, ha van hited, Gazember vagy, ha elhiszed. Ne hidd el, ne hidd el mi gaz, Ordítsd az égre: nem igaz! Szeme közé kacagj neki, Ki a borzasztót hirdeti. Hallod? Ne hidd, mi rút, mi vad, Mi undort és gyötrelmet ad. A fényképed, meg a tavasz, S az Igazság, az az igaz. Csak ami szép, jó, mind igaz. Mit álltál, az az igaz. Mi nem divat, mi nem haló. Az, ami örökkévaló. Csak a kedvesség, az öröm, A pardon, meg a köszönöm, A gyöngédség, a figyelem, Csak az az igaz idelenn. Csak a segítség, a vigasz, A barátság az az igaz. Csak az a gyémánt szeretet, S a szívekre veretett. Belénk döfték a kést, ne hidd, Kiszaggathatják beleid, Míg lélegzel és eszmél agyad, A bűnt tagadd, tagadd, tagadd! Megmarkolom két válladat, Szemembe nézz, ne hagyd magad! Tiszta maradj, maradj szabad, Ne bukj el, meg ne add magad! Légy tiszta, hős légy, Légy erős, holt részeg légy, légy eszelős, A Földre a felhőkből tekints. Te légy az Isten, hogyha nincs! 1942

2014. március 4., kedd

Csendélet tavasz elején

Hazaérek a munkából, ledobom a magas sarkút, az inget, a zakót és mind a szerepeket amiket mostanában gyakorlok.
Boldog izgalom a gyomromban, nem bírok magammal. Kitárom az erkély ajtajait. Tavaszi este illata ömlik be rajta. Sámson az első tavaszi legyet kergeti a nappaliban. Kezemben a kincs, amit a Kertész utca sör specialistája ajánlott nekem (5am saint-iconclastic amber ale). Ted előadás a gépemről a TVre kötve. Nem megyek ma sehova, élvezem felszabadult önmagam társaságát. Hello tavasz!

2014. március 2., vasárnap

2014. február 28., péntek

Tanulj és taníts!

…mondta nekem egyszer régen egy asztrológus a képletemet olvasva..

Júniusban lesz negyedik éve, hogy bodyART-ot oktatok. Akkor az elhatározás, hogy én ezt a mozgást oktatni szeretném, hogy ez az én utam, olyan tiszta és kiforrott vágy volt bennem, hogy semmi sem állhatott az útjába.

Egy ideje érik bennem, hogy szeretnék emberekkel foglalkozni nem csak fizikai trénerként, hanem lelki, szellemi "edzőként" is.

A vágyból elhatározás lett. Ma kezdtem a coach képzést. 2 év múlva ilyenkor szeretném, ha legalább annyi embernek tudnék coachként segíteni megtalálni az útját, és nehéz helyzetekben megerősödni, ahány embernek most a mozgáson vagy az íráson keresztül adni tudok valamit magamból.

2014. február 14., péntek

Vértelenül

...nincs erősebb annál az ösztönnél,
 amely arra késztet, térjünk vissza oda,
ahol tönkretettek bennünket,
és éveken át átéljük azt a pillanatot.
És csakis azt gondolhatjuk,
hogy aki egyszer megmentett bennünket,
az képes rá újra meg újra.
Egy hosszan tartó pokolban,
amely azonos azzal, ahonnan jövünk.
De egyszer kegyes lesz hozzánk az a pokol.
És vértelen.

(Alessandro Baricco)

2014. február 13., csütörtök

Vigyázz ne nosztalgiázz

Szerelem után maradt keserédes nosztalgia, amiben a múlt meg a reményteli/telen jövő a jelenben az elfogadás kényszerével fenyeget, szól, hogy fel kell nőni, rá kell nézni és tetszik nem tetszik, az ismerős út nem visz már haza. Új utak várnak. Pedig Veled mennék mennék… hiába tudom
"Aminek mennie kell, menjen. Hidd el, engedd el! Ne keverd terveid érzelmek vezérelt elvekkel. Személyek és tárgyak, be nem teljesült vágyak, gondold végig neked hány hiányzik és te hánynak"(PM)

2014. január 25., szombat

Fény

Az ész egyre csak okoskodott. Győzködte magát az Önmagáról alkotott képről. Boncolgatta, fejtegette, egyre tudományosabban, a narratíva egyre kerekebb lett.

Akkor egy pillanatra elbámészkodott, és ebben az óvatlan pillanatban a szív átviláglott a színház vastag függönyén. 

Egyszerre véget ért az okoskodás, az ész hiába próbálta magára hívni a figyelmet, elvesztette hatalmát. Hiába ígért biztonságot, sikert, védelmet, a produkciója erőtlenné vált, hiába kiabált, bukfencezett, hiába vetett cigánykereket a színpadon...a Szemmel már csak a szív fényét látták. 

A szívét, aki nem kérkedett az igazával, nem állt színpadra, csak a háttérből világított egyre erősebben. 

A fényben végül meglátta Önmagát. Nem kereste többé az igazát. Meztelen volt, védtelen, de nem volt többé egyedül. Szeretetet érzett, és szívével tudta, biztonságban van. 

2014. január 3., péntek

Isten

Onnan tudom, hogy Istenben lehet bízni, hogy ha nekem kellett volna kitalálnom  azt a kapcsolatot, ami Androssal kialakult köztünk az elmúlt hét év alatt, akkor biztosan nem ment volna. Ilyen kapcsolatok emberi akaratból nem születnek. Hálás köszönetem!