2014. október 29., szerda

2014 október. Petefészekciszta. Netadó.

Örülök a netadónak. Ahogyan örülök a cisztának a petefészkemben.

Ha elvesztetted a fonalat rögtön az elején, igyekszem megmagyarázni mit értek ezalatt. Kezdjük azzal, hogy miért örülök a cisztának.

Vannak olyan kultúrák, ahol a test és a lélek egészsége és betegsége az orvoslásban is egységként kezelendő. A magam részéről ebben hiszek, főleg, mert ezt tapasztalom. (Elmulasztottam a gyomorfekélyemet 2000-ben és visszafejlesztettem a pajzsmirigycisztáimat 2006-ban.)
Elég konok természet vagyok, rengeteg energiával, leginkább a saját fejem (szívem) után megyek, és (talán épp ebben az elszigeteltségben) nehezemre esik hibázni és belátni, változtatni. Nehéz a saját tökéletlenségem elfogadása. Ahogyan azt is nehéz elfogadnom, hogy az engem ért igazságtalanságok  segítenek abban, hogy a rossz (engem már nem segítő) meggyőződéseimet elengedjem, megváltoztassam. (...ezek a mondatok akár sommásan a magyarokról is állhatnának itt.) Most itt az idő, és hálás vagyok a jelekért.
"A betegség valójában nem probléma. A betegség feladat és tanítás. Olyan feladat, amelynek megoldása nem lehetséges megértés és belátás nélkül. A tanítás, amit a betegség tünetei hordoznak, éppen a belátás által válhatnak hozzáférhetővé, és ha elfogadjuk a testünk bölcs tanításait amelyek a legtöbb esetben kellemetlen testérzetek, fájdalom, tünetek és különböző súlyossági fokú betegségek formájában jelentkeznek -, abban az esetben testünk megértése utat mutat ahhoz, hogy miként éljünk tudatos, teljes, harmonikus és hosszú életet. Ám ha a diák nem tiszteli a tanárt, nem tud tanulni, és így saját tudatlansága áldozataként szenvedni kényszerül, de ha elfogadjuk, hogy testünk drága kincs, bölcsessége hozzásegít minket életünk teljességének megéléséhez.
Egészségünk minősége egyenesen arányos a felelősségvállalásunk mértékével."
Idéztem

És hogy jön ide a netadó?

Nehéz ma Magyarországon érző és gondolkodó emberként, demokráciához méltóan, magyar állampolgárként politikai felelősséget vállalni. Belátom. De úgy tűnik, szükséges.

Nem szeretnék pártokról beszélni meg arról, hogy ki mikor mit és ki szerint mikor kinek volt vagy nem volt igaza. Még arról sem, hogy a netadó hülyeség e vagy nem. És nem is a Fideszre és nem az MSZP-re gondolok, hanem egy olyan Magyarországra, ahol felelősségvállalás híján politikai érdekviták áldozataivá alacsonyodtunk és nem képviseltük magunkat, amikor felelősségünk volt. Igen, mi! Akik nem mentünk el szavazni. Ne érts félre, attól, hogy én elmentem, MI nem mentünk el. Mert MI együtt mindannyian, a szavazóképes lakosság 100%-a vagyunk. Helyette elfogadtuk a politikai megsztottságot, összevesztünk egymással - barátainkkal és családtagjainkkal ha kellett egyik vagy másik pártba vetett hitünk nevében. 
Nem térek ki a pártok felelősségére, mert az mind rajtunk kívül áll. Látszólag... ahogyan a betegségeink is. Nekem az számít, hogy mi az én személyes felelősségem, mi a MI személyes felelősségünk. Azaz mit tehetek, mit tehetünk.

Miért örülök ennek a tüntetésnek? Mert egy megosztott, politikailag agymosott hitvitában nehéz részt vállalni. De úgy tűnik, mégis lehet. Sőt, kell. Felrázta az apátiát, a felszín alatti ki nem nyilvánított morgolódás és a szemetszúró politikai túlkapások mérgező egyensúlyát.
Ez a "párszáz forintos adó" - ahogy kommentekben becézgetik - jó szolgálatot tett. Energiát adott mindenkinek, aki befelé figyel, teszi a dolgát, ítélkezésmentesen próbál békében élni, tiszteletben tartva a másság minden aspektusát, hogy most békésen, együtt megszólaljon

Nem mondom, nagyon nehéz a helyzet, mert hitvitákban lehetetlen nyertes-nyertes helyzetet teremteni. Ahhoz a feleknek nyitottságra van szükségük saját meggyőződésük sebezhetőségének, tökéletlenségének belátására. És így szükségképpen a saját meggyőződésük megkérdőjelezésére. (Ajánlom figyelmetekbe a témában Lesley Hazleton TED beszédét: The doubt essential to faith címmel) 

„Because despair is self-fulfilling. If we call something impossible, we act in such a way that we make it so. And I, for one, refuse to live that way. In fact, most of us do, whether we're atheist or theist or anywhere in between or beyond, for that matter, what drives us is that, despite our doubts and even because of our doubts, we reject the nihilism of despair. We insist on faith in the future and in each other. Call this naive if you like. Call it impossibly idealistic if you must. But one thing is sure: Call it human.” (Lesley Hazleton The doubt essential to faith - innen idéztem, alább lefordítva ugyanez) 
"Mert az elkeseredés önbeteljesítő dolog. Ha valamit lehetetlennek hívunk, úgy is fogunk viselkedni, hogy lehetetlenné tegyük azt. És én személy szerint nem vagyok hajlandó így élni. Ami azt illeti, legtöbbünk így van ezzel, akár ateisták, akár hívők vagyunk, akár ezek között vagy ezeken túl bármik. Ami lényeges, függetlenül attól miben hiszünk, a kételyeink ellenére vagy éppen a kételyeink miatt, hogy elutasítjuk a kétségbeesés nihilljét, elutasítjuk a tehetetlenséget. Ragaszkodunk a jövőbe és egymásba vetett hitünkbe. Nevezhetitek ezt naívnak. Nevezhetitek lehetetlenül idealistának. De egy biztos. Nevezzétek ezt humánusnak, nevezzétek ezt emberinek!" (Lesley Hazleton The doubt essential to faith - innen idéztem - fordítás zuango)

Nem tudom, hogy visszavonják e a netadót, azt sem tudom, hogy lesz e még 30 másik hasonló szomorúan egyoldalú javaslat. Nem tudom, hogy Európában kiesünk e a pikszisből és azt sem, mikor és hogyan lesz újra egészséges demokrácia Magyarországon. De azt tudom, hogy az áldozati,  elkeseredettségébe temetkező, felelősséghárító attitűdön felülkerekedett a tenni akarás. És ez remény a gyógyulásra!

Szóval örülök a netadónak. Ahogyan örülök a cisztámnak a petefészkemben. A betegség lehetőség nekem a személyes változtatásra. A netadó pedig kollektív lehetőség a politikai felelősségvállalásra. 

Nincsenek megjegyzések: