2014. január 25., szombat

Fény

Az ész egyre csak okoskodott. Győzködte magát az Önmagáról alkotott képről. Boncolgatta, fejtegette, egyre tudományosabban, a narratíva egyre kerekebb lett.

Akkor egy pillanatra elbámészkodott, és ebben az óvatlan pillanatban a szív átviláglott a színház vastag függönyén. 

Egyszerre véget ért az okoskodás, az ész hiába próbálta magára hívni a figyelmet, elvesztette hatalmát. Hiába ígért biztonságot, sikert, védelmet, a produkciója erőtlenné vált, hiába kiabált, bukfencezett, hiába vetett cigánykereket a színpadon...a Szemmel már csak a szív fényét látták. 

A szívét, aki nem kérkedett az igazával, nem állt színpadra, csak a háttérből világított egyre erősebben. 

A fényben végül meglátta Önmagát. Nem kereste többé az igazát. Meztelen volt, védtelen, de nem volt többé egyedül. Szeretetet érzett, és szívével tudta, biztonságban van. 

Nincsenek megjegyzések: