Chapter 3
Nem sokkal lettem sem bölcsebb, sem okosabb. Annyival beljebb vagyok, hogy látom, hogy ezt csinálom, és azt is kapisgálom, hogy miért csinálom. (I'm at Chapter 3)
Egyre távolodik a szerep, amit kényszeresen játszok. Már már erőmön felüli teljesítményt kíván, hogy megfeleljek annak az elképzelt Emesének, aki mindenkinek és mindennek meg tud felelni. Aki makulátlan, aki mindent kibír, aki egyedül is boldogul, de leginkább annak az Emesének, aki biztonságban érzi magát, amíg az agyába kapaszkodik...(nevetséges, igaz?!) De ami igazán döbbenetes, sőt, szomorú, hogy ehhez legtöbbször valami mártír szerepet osztok magamra. (Pl. bohócot, reménytelen szerelmest, álmodozót, világmegváltót, vagy egyszerűen az antiszociális földönkívüli szerepét...) Grrr...
Közben (bár ez rohadt félelmetes, mégis örülök neki), egyre közelebb van a felszínhez az az Emese, aki nem akar megfelelni senki másnak, mint önmagának. Annyi a célja, hogy önmaga lehessen végre. Aki azt éli, ami, aki ő. Olyannak, amilyen.
...(Tartok tőle, hogy ez az Emese nem szeret ott élni, ahová "kényszerítettem" az agyammal.)
Megjegyzések
Remélem nemsokára elérsz az 5-ik fejezetig, úgy, hogy meg is marad az az Emese, akiről itt olvasok, de legalábbis a gondolkodó, okos, gyakorlatias és sportos Emese része, csak a belső szomorúság marad el, ha van.