2010. január 20., szerda

Chapter 3



Ez így nem jó! Tarthatatlanná vált a szerep, amit magamra osztottam ismét... megint elvállaltam a bohóc szerepét (aki ugye - nem véletlenül - belül mindig szomorú) és megint magamra húztam a terítőt. Borítanám az egész asztalt, menkülnék, ahogy mindig. Legutóbb ilyenkor elhagytam az országot...
Nem sokkal lettem sem bölcsebb, sem okosabb. Annyival  beljebb vagyok, hogy látom, hogy ezt csinálom, és azt is kapisgálom, hogy miért csinálom. (I'm at Chapter 3)
Egyre távolodik a szerep, amit kényszeresen játszok. Már már erőmön felüli teljesítményt kíván, hogy megfeleljek annak az elképzelt Emesének, aki mindenkinek és mindennek meg tud felelni. Aki makulátlan, aki mindent kibír, aki egyedül is boldogul, de leginkább annak az Emesének, aki biztonságban érzi magát, amíg az agyába kapaszkodik...(nevetséges, igaz?!) De ami igazán döbbenetes, sőt, szomorú, hogy ehhez legtöbbször valami mártír szerepet osztok magamra. (Pl. bohócot, reménytelen szerelmest, álmodozót, világmegváltót, vagy egyszerűen az antiszociális földönkívüli szerepét...) Grrr...
Közben (bár ez rohadt félelmetes, mégis örülök neki), egyre közelebb van a felszínhez az az Emese, aki nem akar megfelelni senki másnak, mint önmagának. Annyi a célja, hogy önmaga lehessen végre. Aki azt éli, ami, aki ő. Olyannak, amilyen.
...(Tartok tőle, hogy ez az Emese nem szeret ott élni, ahová "kényszerítettem" az agyammal.)

1 megjegyzés:

Ago írta...

A bohóc ereje abban rejlik, hogy ha sír is, és a mosoly csak az arcára van rajzolva, akkor is remél, nevettet. És a nevetés orvosság a léleknek, mindennek. Voltam én is bohóc, a legszánalmasabb Pierrot, aki csak lehettem. Nemrég mondtam valakinek, hogy nem voltam boldog a nyáron, csak sokat nevettem, de az nem boldogság, csak azt hittem boldog vagyok. akkor, ha a bánatom örömködésbe fojtom vagy nem veszek tudomást dolgokról. Nem így van. Ismerősek ezek a szerepek, de nekem jöttek, azt hittem némelyiket csak egyszer játszhatom el, és mikor "visszavették" például a hősszerelmes szerepét, azt hittem nem lesz több ilyen, életem szerepe volt, már csak a "B-kategóriás" filmek fognak forogni. Mégis, akkor is tudtam vigasztalni, másokat, nevettetni másokat és nevetni magamon. Amíg ez a képességed megvan, addig nincs baj. És akkor, úgy tűnik, megtalált egy újabb főszerep. Meglátjuk milyen lesz a casting és a főpróba. Erőt adott azonban, hogy megint rájöttem, élő vagyok, mert tudok lépni, tenni az ügy érdekében, közölni amit akarok, egyszóval férfi és nem nyuszi. Nem távolról csodálok és csak "várom a szerepem", hátha megtalál. És így hirtelen jött magától a többi dolog is.
Remélem nemsokára elérsz az 5-ik fejezetig, úgy, hogy meg is marad az az Emese, akiről itt olvasok, de legalábbis a gondolkodó, okos, gyakorlatias és sportos Emese része, csak a belső szomorúság marad el, ha van.