2010. január 2., szombat

A reggeli dícsérete



Vannak napok, amikor felébredek és hirtelen nem jut eszembe semmi, ami aznapra értelmet ad az életemnek. Akkor elkezdek kétségbeesetten kutatni a fejemben valami ötlet után. Hátha eszembe jut AZ a valami, amit csinálnom kell ahhoz, hogy jól legyek...aztán eszembe jut, hogy jesszus, mit szorongok ezen és sietve emlékeztetem magam arra, amit már megtanultam. Hogy nem kell nagy dolgokra gondolnom. Csak meg kell mozdulnom és megtennem az első lépést.
És szerencsére ott van mindig az a bizonyos első dolog, amit gondolkodás nélkül csinálhatok és emlékezetből tudom, hogy azután minden rendben lesz. Csak fel kell szépen kelni. Kimenni wc-re, aztán beállni a zuhany alá, megmosni a fogam miközben zuhog rám a forró víz. Ilyenkor hagyni, hogy elinduljon az agyam kreatívabb fele és a sok gondolat szabadon áramoljon a gőzben. Egy kis énekléssel felébreszteni a hangszálakat, felöltözni (ezt a lépést a fekete szín totális uralma óta nem gondolkodom túl), betenni valami kellemes reggelindító zenét és közben elkészíteni a reggelimet. Zabpehely, zabkorpa a joghurtba, rá egy kis méz. Feltenni a kotyogósba a kávét, tejet melegíteni. Meginni a tejeskávémat (egy ideje újra a nagy IKEA-s üvegpohárból (amiről mindig eszembe jut Ádám, de már nem szomorodom el tőle). A szobámban leülök a piros kanapéra. Bekanalazom a joghurtom, megiszom a tejeskávém. Lassan. Hosszan reggelizek. Ekkorra már működök. Megtelek életerővel. Értékelni kezdem, hogy vagyok. Hogy élek. Hogy van módom nyugodtan elfogyasztani a reggeli kávémat. Különösen szeretem a napfényes reggeleket. Tervet készítek a fejemben. És innen már megy minden, ahogy mennie kell. Hagyom az életet átfolyni a lelkemen. Ez a reggeli rutin segít nap, mint nap elindulni.
Arra gondolok, hogy az élet egészét tekintve sem nagyobb feladat a boldogság. Csak az ilyen reggelikhez hasonló apróságok, ezek a kis lépések kellenek hozzá.

4 megjegyzés:

Ago írta...

Nekem a kávé elkészítése az első lépés. Nekem is van egy kedvenc bögrém, amihez emlék fűződik. Én eljutottam addig, hogy örülök neki, a kellemes rész jut eszembe. Arra jöttem rá, hogy talán több időbe telik, de kellemesebb a végeredmény és az érzés, ha a jó dolgok maradnak meg "zsigerből", a többire, ami nem volt jó arra pedig csak elég emlékeztetnünk magunkat és tanulságként felfogni. A rutin sok mindenen átsegít, rendszert ad, nem enged szétzuhanni a nehéz időkben sem. A poszt alapján felmerült bennem, hogy a kis lépések művészete a reggeli napszakban tehát a rutin lenne? Próbáld ki egyszer a zabpelyhet tejben összefőzni és méz + juharszirup (mindkettőből kevés) kombinációval ízesíteni. Hideg napokon tökéletes meleg reggeli, és jobb, mint a zsírszalonna :-) meg lehet bolondítani lenmaggal a végén, ha már kiszedted. Nekem is úgy mutatták, de azóta egész rákaptam. Tudom, kifőhet sok tápanyag, de nem kell órákig melegíteni, csak míg kicsit megpuhul.

leon a profi írta...

Reggeli pánik...mi lesz hama nem csinálok semmit, ami az épülésemre szolgál? Te sem tudsz lazítani? Vannak olyan napjaid, amikor csupa "felesleges" dolgot csinálsz? Vagy azt már meg sem engeded magadnak? Vagy sose voltál aza fajta? (Csak költői kérdések...majd pár év múlva megint dumálunk:) Addig blog...

András Hídvégi írta...

Vagy ott van még Váncsa István egykori debreceni rutinja a téli reggelekre:)

Egy kupica pálinka.
Egy-- nem több.
Esetleg kettő.
De háromnál semmiképpen nem több!
Aztán egy kis hideg töltött káposzta.

:)))

leon a profi írta...

Teljes kiőrlésű!:)