A szép igaz, s az igaz szép

Bár tudnám hogyan lehetnék szép. Vagyis igaz. Igazabb. Erről osztom az eszet, aztán elbukok abban, amit prófétálok. Persze lehet, hogy azért nem bukta ez, csak a szokásos imposztor szindróma. Tegye fel a kezét, aki el sem gondolkodik azon hogyan élhetne igazabb életel. Naugye. Legalább én ilyen tiszteletreméltó témákon szorongok.

Sokmindent próbáltam, hogy igaznak érezhessem magam. De nem megy. Asszem ha minden kiömlene belőlem, ami egy adott pillanatban igaz (lehet), az finoman szólva sok...(majd rájössz, ha ezt a posztot végigolvasod:) ... Szóval. Általában visszafogom magam, hogy ne legyek túl sok. Vagy túl erős ha úgy tetszik. De ettől pont nem lettem sokkal igazabb. Akit kiakasztok az simán kiborul rajtam még úgy is, hogy én azt sem tudom ki az illető. Becsszó. Csak felület vagyok, aki tükröződik. Minden vagyok és semmi vagyok. Tats vam asi. Neti neti. Bekerülök egy közösségbe, ahol meg sem szólalok és érzem a projekciókat, mintha cigicsikkeket nyomnának el a bőrömön. Hozzá kéne már szokni. Kifinomult érzékelés, nagy énerő, némi konokság már csak ilyen. A vízöntő hold miatt van:) Ráfogom a horoszkópomra, oké?

Nade azért írok mert szarul vagyok. Mert az van, hogy baromira elszigeteltem magam. Ma Iyengaron jött egy ilyen idegesítő felismerés, hogy alaposan be vagyok zárkózva az elefántcsont toronyba. Ez nem új, csak amikor megyek egy nagy kört, hogy kiszedjem ebből magam aztán hopp, a nyúlüreg mélyebb hurkában találom magam az szar. Nesze neked elefántcsont torony. Szép hely, csak hideg van.

Elefántcsont torony. Mindig is tetszett ez a szó. Bertalan János irodalomóráin került elő. (Gimi, Pécs, évszámot nem árulok el.) Amikor meghallottam, rögtön felismertem, igen, ismerem. Kb születésem óta. Aztán közel 44 évvel később a Trauma Kaleidoszkópban olvastam a trauma transzgenerációs öröklődése kapcsán a trauma "atmoszférájáról". Azt tetsziktudni az anyatejjel szívod magadba és nincs menekvés. Puff. Eleve traumatizálódsz. Nem fejtem ki, dolgozz meg az információért, ha érdekel. Eleve jó papír alapon olvasni. (Semmiség. 800 oldal, viszonylag apró betűkkel:)

Na, szóval ebben az atmoszférába felnőve szanaszétterápiázva magam, ahogy ezt mondani szokás, próbálok igaz lenni. Vagy szép. Vagy mindkettő.  Jó, ha most szakmáznánk akkor a kialakulatlan/alapzavaros énem keresgéli a határait. De ez uncsi. Szóval analitikus, szorongó, remekül maszkolt létem poklát járva keresgélek a létezés mindenféle dimenzióiban.Valamit. Megnyugvást. Létjogosultságot. Meg nyilván szeretetet. SZER. ETET. Én meg eléggé éhes maradtam sajnos.

Nyilván érthetetlen amit olvasol (rejtély, hogy eleve miért olvassa ezt a majdnem titkos naplót valaki), hiszen kb 10 rétegnyi gondolat van egy kupacban egy időpillanatban jelen idebent. Idegesítő, hogy emiatt kaptam mindig négyest az esszéimre, pedig imádtam írni őket. Persze nem haragszom Steve, belátom, sőt már akkor is tudtam, hogy jogos a négyes.

Na nézzük hány fonalon indulhatna értekezés a szépség és igazság témaköréről.

• Arcom. Testem.
• A stílusom. Ruha stb
• A belsőm (már úgy a finom és kedves nő, aki bearanyozza a körülötte élők napjait). Eleve ezzel kellett volna kezdeni, igaz?
• A szellemem. (Vagy ha férfi lennék akkor ezzel)
• Az életem úgy a maga valójában annak hiteles bukdácsolásával.

Most választom a stílust. 

Mindig szerettem a szépet. Vagy inkább úgy mondom, hogy nem bírom a csúnyát. Mondjuk ha a japán vizuális kultúra a szépség képviselete, a román lakótelepeké a csúnya. Akkor csakis Japán. Szóval funkcionalitás és vizuális igényesség nélkül az élet mit sem ér. Építészet, tárgykultúra, divat stb.

Szeretek öltözködni, erre akartam kilyukadni. DE! Kizárólag nehezített pályán vagyok hajlandó etéren is közlekedni. Sokféle a személyiségem (mindig irigyeltem áltiban a magyar tanárnőt, aki 4 évig minden nap ugyanazt a stílust bírta büszkén képviselni), nálam meg erős hangulatingadozások, és egy túlszervezett életvitel is zavarja ezt a kontimuitást. Túlszervezett alatt ezt értem: pl indulás előtt 3 perccel még ki kell teregetni és eltenni a húst a mélyhűtőbe, közben a kávémat is iszom és a gyereket győzködöm fondoraltos módokon, hogy induljunk szépen az oviba, megtalálva a megfelelő kompromisszumokat, hogy pl nulla fokban simán nem kell felcipzárazni végig az overált, hogy hadd látszon ki az Elza a pulcsiról. 

Na ilyenkor nyilván nem jut már idő a stylingra, ami - ha eddig nem tudtad - az egész öltözék lényege. Így aztán az öltözködésbeli igényessgem a fantáziámban, a kényszerességemben, a pinterest boardomon és elsősorban a gardróbomban lakik. Az utcáig nem mindig jut el. Mert az említett 3 percben már az is teljesítmény, ha sikerül kabátot meg cipőt húzni. Nemám sztájling...

Ilyenkor szoktam ráfanyalodni a kapszula gardrób meg a minimalizmus szólamaira, hogy igen, ez a megoldás! Ez kell nekem! De frászt. Mi van, ha aznap valami máshoz van kedvem? 
Na, és akkor jön a nyvajás vízöntő elő belőlem (mondtam, hogy a horoszkópomra fogok mindent), és szellemi újításba kezdek. A saját szokásaim helyett megreformálom az egész divatipart. Amúgy ráférne, kiborít az a tengernyi szemét amit havonta aktualizálnak.

Szorongásoldásnak intellektualizáció! Nekem bejön.

Mondom is. 100. A neves projektötleteim egyike a szupertitkos google drive folder-rengetegben. A lényege: 100 öltözék kiegészítőkkel, lábbelikkel együtt/szezon. Alkati sajátosságok mentén a divatot enyhén követő elsősorban stílusos darabok. Recycle. Hiába imádod, el kell engedned, ha újat akarsz. A 100 az 100!

Na. Beleszerettem az ötletembe, dehát a szép igaz az igaz szép. Úgyhogy teszteltem. Nem megy. Kb 5 éve tesztüzem a saját ruhatárammal. (Najó, 1 év terhesség 2 év kovid az -3 év) szóval 2 év tesztüzem. Ja, és közben lett Vinted, ami brutál addiktív, főleg egy kis adhd-val meg ruhafétissel (és cipő) plusz némi megszállottságra való hajlammal (addikt). Mondom, hogy a horoszkópom tehet az egészről.

Egész jól alakul amúgy a dolog. Csak kell egy csomó felesleges dolgot is vennem, hogy egyre jobban letisztuljon, mi az, ami nekem igen és mi nem. 

Fast fashiont mértékkel. Színekkel mintákkal óvatosan. A cipő és a táska legyen jó minőségű. És ami nagyon fontos - a majdnem minden mindennel kombinálhatóság VAGY az előre összeállított szettek. Erre néha egy félnapos öltöztesd magad boldoggá Énidős programmal, amikor rájövök, hogy sokkal több ruhám van, mint amit egy szezon alatt fel tudok venni.

Persze ha a dolog könnyebbik végét fognám meg, valószínűleg csak meg kéne venni a szezon elején a fásztfesön uniformist és akkor nem kellene ennyit gondolkodni. De akkor hogy lenne már belőlem bármi igaz vagy szép? Maximum trendi.

És akkor ez még csak a ruhákról szólt. Nem is beszéltem az önazonosságról. Megkönyörülök, arról majd legközelebb. Na pá