Patience

Puff, jön a szerelem érzés a semmiből és nincs gyökere a valóságban. Mi az a szerelem egyáltalán?A fantáziánk szüleménye talán? Mintha valami szuper drog hatása alatt állnék. Az a kérdés, hogy droggal vagy meditációval jutok-e el eddig az állapotig…

Az én kedves barátom azt mondja nem szereti a szerelmet. Szereti a hullám hegyeinek és völgyeinek amplitúdóját minimálon tartani. Én szeretem a szerelmet. Csak nagyon óvatosnak kell lennem a saját kamaszkorból visszamaradt lilaköd géppel a fejemben. Az első kérdés, hogy a szerelembe szeretek-e bele (mek-mek) vagy valósak az érzéseim egy ismerős / ismert, húsvér ember iránt.

A mechanizmus egyszerű: vágyom a szerelmet (a miérteket nem taglalom). Majd valaki megnyomja a gombot (rosszabb esetben én magamban valaki kapcsán) és beindul a szerelemgyár az agyamban. Annyi lila ködöt termel, ami a lehető leghosszabb túlélést képes biztosítani ennek a szédítő érzésnek. Aztán alábbhagy a ködgép és marad a valóság, a szerelmem tárgya meg én. Marad a választottam valódi személyisége, a figyelmessége vagy a figyelmetlensége, a meggyőződései, a szaga, a bőrhibái, a visszere, a zsírpárnája, a szorongásai, a rossz szokásai. És a valós viszonya hozzám! Amikor a hormonzavar elmúltával vége a varázslatnak, sokszor nem tetszik, amit látok. Innen viszont már nagyon nehéz kikászálódni. Kialakul addigra egy kapcsolat, amit lehet, hogy valójában szeretnék az ébredés után is. Csak más alapokkal. Elölről. De ez nagyon nehéz, szinte lehetetlen, mert a szerepek rögződnek. Csupa fájdalom, meg egy nagycsomó üresség marad bennem a szerelem elmúltával az azt megelőző eufória nyomában. (mint kokain után a másnapi depresszió)

Szerencsés emberek, akiknek megadatik a tér és az idő és minden egyéb (és ez nem kevés), ami kell ehez, hogy megismerjék egymást és szépen, lassan, lépésről lépésre építsék a kapcsolatukat és egyszer csak ott találják magukat, hogy szeretik egymást. Nagyon. Szerelmesek-e? Nem tudom. De jól vannak együtt és hiányolják egymás társaságát, ha nélkülözniük kell. Azt hiszem, ezt keresheti az én szerelem-ellenes barátom is az égető lángok helyett.

Türelmet tanulok – elsősorban magammal szemben.
Önbizalmat tanulok -, hogy azonnal hátat tudjak fordítani annak, ami legbelül a lelkembe mar, hallgatni tudjak a megérzéseimre és képes legyek csandbe maradni, amikor szükséges.
Bízni tanulok – abban, hogy minden úgy alakul, ahogy alakulnia kell.