2008. november 26., szerda

Tér, idő, pillanat

"Hogy leírhassuk és irányíthassuk, mindent egybizonyos távolságra helyeztünk önmagunktól, és ezzel elidegenítettük magunkat a környező világtól és a saját testünktől egyaránt - az ént pedig otthagytuk elárvultan, egy tartalmától megfosztott, kielégítetlen kísértetként, csordultig bűntudattal és szorongással; kapcsolatlanul és magányosan."
/Alan Watts/
Tegnap éjjel megnéztem a Vicky Cristina Barcelona-t. Mindenki valamilyen..
Lehet, hogy őrültek, hogy gyilkolják egymást, de ők ketten nem mulasztották el megélni a pillanataikat és (látszólag) egészen tönkremenni belé. Jó volt látni. Őket is meg a másik két (három) nőcit - ahogyan ugyanaz az valóság szeleteiben új értelmezést nyert.

"Szerelmesek voltunk, de nem megy együtt. Valami hiányzik."

Woody Allen Vicky Cristina Barcelona.
http://vickycristina-movie.com/


Remek szórakozást ígérő örökérvényű kérdések emészthető mélységben/magaslatban. Szép zene, szép képek. Nem elemzek, ajánlok. Engem inspirált.

2 megjegyzés:

Julie írta...

Orulok hogy tetszett a film, en is nemreg lattam. Hatasara elhataroztam hogy el kell menni Barcelonaba, ami marciusban be is fog kovetkezni :).
Az Alan Watts idezet is nagyon belevag a hangulatomba, nagyon ugy erzem hogy egyre csak tavolodok onmagamtol es egyre kevesbe erzem ugy hogy iranyitani tudnam a sajat eletemet. Vagy lehet hogy az a baj hogy tulzottan probaljuk iranyitani? En inkabb csak hagyni kene hogy menjen ahogy mennie kell?

ACÉL PITYPANG írta...

én mostanában azt érzem, hogy annyira sokat féltem és kontrolláltam, hogy elrontottam vele nagycsomó dolgot.pl. sokáig úgy utaztam, hogy mindig azt gondoltam, de jó ez a hely, majd egyszer még visszajövök...ahelyett, hogy jobban belementem volna akkor ott abba, amibe lehetett. szóval próbálok csak úgy "lenni" a térben az időben és a pillanatban..asszem.