2012. január 22., vasárnap

Kisétál

Végülis milyen profán az aktus maga. Amikor azt mondod szia és kisétálsz az ajtón. Becsukod. Tudod, hogy nem jössz már vissza. Nem öleled, nem csókolod. Szeretnéd, de ez nem elég. A nagybetűsnek aZéletnek más tervei vannak. Tudunk mindent, elmondtuk amit el lehetett. Nem játszmáztunk, nem szépítettük a helyzetet. Elköszöntünk. És ő kisétált az ajtómon....végülis nem vagyunk már gyerekek. Láttunk, megéltünk már ilyet, tudjuk, hogy a lehetetlennel birkózni a balgák sportja. Marad az elfogadás, elfogadása a nálunk nagyobb erőknek. Elfogadása annak, hogy nincs akaratnak helye, csak az elengedés van. Szomorúsággal vegyes végtelen szeretetben.

Nincsenek megjegyzések: