Kakaóscsiga

Épphogy felérte a márványpultot, zuhanva indult meg a fehér papírzacskó  (foltokban átitatta már a friss kakaóscsiga alja). Az apja ma nem volt olyan közlékeny. Az őszülő szőrös arcú férfi most fel sem nézett. Észrevett, de talán túl fáradt volt ma felismerni. Tegnap is sorban álltunk a kasszánál, akkor ők nyerték meg az utolsót, persze kakaós már nem volt, de legalább a fahéjast. Akkor ő közölte a hírt velem, hogy az övék az utolsó, erről lecsúsztam...; a pénztáros meg csak nyomkodta a gépet, számolta az aprópénzt.

Ma is sorbanálltunk, ugyanott. Ma is kakaóscsigára vártunk, megint mögöttük álltam, megint sietnem kellett, ma is csodálkozva figyeltem, hogy lehet az, hogy ahol átlag 4 emberre 4 pultoskisasszony jut ott ilyen lassan szolgálnak ki... Csak ma nem fogyott el, sőt, frissen sült ki a város legjobb kakaóscsigája a Jégbüfében, ami megéri a várakozást!

Megkapták a csigát aztán a kislány felnézett rám, széles mosollyal határozottan a szemembe nézve mondta, hogy SZIA! Visszamosolyogtam és nagyot köszöntem neki, hogy hát helló! Jó, hogy újra látlak:) Tudta, és én is tudtam. Örültünk egymásnak. Az apja már nem, talán mert felnőtt... Remélem ő nem nő fel igazán soha!