2011. március 11., péntek

Kilélegez

4 napos hétvége jön. A munkahelyemről eldob a kolléga a Moszkváig, gép sietve kapcsol ki, kabát összevissza rajtam, vajon a telefonom eltettem? Kocsiból néz kifelé, de nem is fogja fel amit lát. Még projekt van, meg szlájdok és ötletek. Sál a táskába gyűrve. Melegem van. A nagy dolgozásban időközben ma megérkezett a tavasz. Kiszállok és sétálni kezdek a Batyira, közben arra gondolok ugye megvan még Pussy bike, otthagytam reggel szegényt a templom előtt. Azután eszembe jut a gondolat teremtő erejéről szóló tanítás és elhatározom, hogy nem félek, a félelem elmegyilkos. A Moszkva és a Batyi között helyette arra koncentrálok, hogy hétvége lett. Hogy szabad vagyok és végre azt csinálhatok amit csak akarok. Nem utazom holnap sehová, nem kell felhúzni az órámat...
Ebben a pillanatban robotpilótára kapcsol a stressz program és elkezdi mondani nekem, hogy - Jesszusom, nincsen semmi dolgom, akkor mihez kezdek most magammal? Végülis takarítanom kell és fel kéne hívni még és el kéne menni este ebbe a buliba és addig meg még tényleg kitakaríthatnék, úgyhogy jobb ha hazasietek meg ott az a csomó mosatlan meg a porcicák....- Halllooooo, most tetted le a munkát! Pihenj már....tényleg! Örülj, hogy szabad vagy! - Hm...tényleg, milyen igaz...hiszen a stressznek vége mára. De jó, hogy nincs semmi dolgom!...De akkor most mihez kezdek?.... - Semmihez. Mondom semmihez! Nem gondolkodsz ezen. Csak beleszippantasz a levegőbe, és a következő gondolatod azon van, hogy azután kifújod a levegőt. Beszívod, és kifújod. Lassan lépkedsz, azután egyre gyorsabban. Peckesen, majd megint komótosan. Egyszer csak észreveszed, hogy milyen szép kis tér ez a Mária tér. - Tényleg, onnan lefele az Iskola utca és ez az egész Főút feletti I. kerület, Vízi város valami csoda. Mintha nem is Budapest lenne, Pécsre emlékeztet. A Papnövelde utcára. - Ide kéne költözni! - Nem kéne semmit, csak ne tervezgessél! - Nézd, itt az emberek is mások, hirtelen mintha nem is magyar lennék, valami turista, aki idekeveredett és most borzasztó elégedett, hogy a város eldugott részein milyen finom kis csodákat talál. Mediterrán házfalak, elegáns szabóság és feljebb egy fodrászat, ajtaján papíron: Ondoláló Kft. Röhögök. Szabad vagyok és élvezem ezt a könnyűséget. Zenével szerelem fel magam, megtalálom a templom előtt Pussyt. Fekszik, talán tényleg fárasztó lehetett egész nap állnia. Eloldozom és lassan felemelem. Szoknyámat feljebb húzom, a kereket a két térdem közé szorítom és a becsapódástól elferdült kormányt visszafordítom. Felülök és hunyorgok, ahogy a szemembe süt a nap. Szemben a parlament. Sárga fény úszik a Dunán, kesztyű nélkül fogom a kormányt, fülemben zeneszó, egyenletesen tekerek.

1 megjegyzés:

Ago írta...

ha már.....
"Nem szabad félnem.
A félelem az elme gyilkosa.
A félelem a kis halál, mely teljes megsemmisüléshez vezet.
Szembenézek félelmemmel.
Hagyom, hogy áthaladjon rajtam, fölöttem.
És amikor mögöttem van, utánafordítom belső tekintetemet, követem útját.
Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam."