2010. augusztus 24., kedd

Koccint veled az Isten

"Valamiben hinni kell,
Akkor is ha nem felel,
Melléd ül, és koccint veled az Isten."
                                                             /Quimby/

Azt tapasztalom, hogy ha valamire tényleg vágyom, akkor az sikerül. És mindig van valami lehetetlennek tűnő lépcsőfok a sikerig, amit "majd csak lesz valahogy, lennie kell valahogy" felkiáltással lehet/kell meglépnem.

Olyan, mint a Gyűrűk Ura vagy a Prince of Persia-ban, amikor egy szent dolog megóvásáért küzdenek a földi halandók. Amikor azt hiszed már nincs tovább, az eléjük gördülő akadály elháríthatatlan, egyszer csak ott terem a váratlan fordulat. Valami, amit fejben nem lehet kisakkozni. Amikor nincs más választása a főhősnek, mint ugrani az ismeretlenbe és hinni, hogy akármilyen lehetetlen, sikerülni fog, mert sikerülnie kell.

Így találtam boxedzőt 2006-ban Cipruson és így találtam most termet a belvárosban a bodyART órámhoz is.

Akkor csak azt tudtam, hogy boxolni akarok. Folytatni, amit itthon évekkel előtte elkezdtem és imádtam. Kérdezgettem a helyieket és ketten egyszerre irányítottak Savvashoz. Egyikük elvitt magával, hogy benézzek az edzésre és bemutatkozzam. Csak fiúk egy olyan kulturából, ahol a csajok otthon mosnak, főznek és takarítanak, ha kimozdulnak, csinosan felöltözve leginkább csendben maradnak és mosolyognak. De semmiképp nem boxolnak! Meg is mondta Savvas, hogy lányokat nem edz. Aztán megesett rajtam a szíve és mondta, hogy következő edzésre beállhatok. (Szuper! De hogy jutok fel ide újra? Tömegközlekedés nincs, autóm nincs, bringával 40 fokban hegynek fel 40 perc...) Athos, aki elvitt az első edzésre, megint bepakolt az autójába és felvitt. Úgy edzettem, mint a kisangyal és Savvas örömére a fiúk is összekapták magukat. Azt mondta járhatok. Iszonyúan örültem, de akkor átfutott az agyamon az a nem csekély akadály, hogy fogalmam sincs hogyan fogok feljárni. Elmondtam neki, hogy már csak ez az aprócska problémám van...Savvas odahívta Dorost, kedves helyi fiú, 20 év körüli. Angolul alig beszél. Meghagyta neki, hogy a szálloda előtt, ahol dolgozom, vegyen fel edzés előtt (tudta, hogy ugyanabból az irányból jár) és vigyen vissza edzés végén. Hát így.

2006 végén a térdeim felmondták a szolgálatot, akkor kezdtem jógázni. Semmi addig megszokott kemény sport. Krónikus térdszalag gyulladás, ami bármikor kiújulhat. Eljött az életemben az ízületkímélő mozgásformák ideje. Gyógytorna, fizikoterápia, és jóga. Meggyógyult a térdem (tünetmentes), majd újra formában futás, úszás, biciklizés és jóga. 2008-ban találkoztam a bodyART-tal. Beleszerettem. Eldöntöttem, hogy edző leszek. Így lett. Elkezdtem órákat tartani Tomi barátom lakásában. Jöttek az emberek is, egyre többen. Aztán Tomi lakása ugrott és teremre volt szükségem egyik hétről a másikra. Olcsó, belvárosi jógastúdióra. Lehetetlen paraméterek. Körbeírtam, facebookon postoltam, hogy mit keresek, aztán kaptam egy névjegyet a telefonomra Király 14, másnap egy sort magyarázatképpen. Olcsó, szabad jógastúdió a belvárosban. Hihetetlen! Hívtam, megnéztem, beleszerettem, és még aznap megkaptam a kulcsot, rajta "Király". Most pedig már ott tartom az óráimat. Ez meg így.

Valamiben hinni kell

3 megjegyzés:

Ago írta...

hm, a "régi" quimby. Kilégzésig nagyon szerettem, utolsó album volt, amit megvettem. A szöveg okos volt, tényleg néha koccint az Isten, nem látod, de érzed ott van. Legalábbis valami felsőbb hatalom van. Bár nem vagyok templombajáró (ott amúgy sem sok hívő van).
És a kapcsolatoknál is igaz ez, hogy amiben hiszel az sikerül? Részben tapasztaltam, részben nem. Azt láttam, hogy amikor bizonytalankodik valaki, meg sokat gondolkodik, akkor el tudja rontani a lehetőségeit. Azt is, hogy hiába hiszel valakiben, a kapcsolatotokban, milyen fontos vagy neki - mert mondjuk melletted nem kell gondolkodni jól van-e, jól érzi magát, nagy lelki támasz vagy, működik az intim kapcsolat is - egyszercsak lelép, mert azon gondolkodik, biztos egymáshoz valók vagytok-e, meg ha igazán akarja, akkor nem kell gondolkodni akarja-e és működik magától. (Aztán, mikor elmúlnak a nehézségek összejön egy másikkal és szívatják, és pont beszéltek, akkor megjegyzi, ogy nehézségek vannak ugye magánéletben és hirtelen már tényleg sok múlik azon, mikor találkoztok, stb., mintha magadat hallanád, és akkor ez furcsa, de mondjuk ezért sajnálni tudod.).
Szóval, akkor ez a hiszek benne és sikerül - amit gondolsz azt teremted - a szakmai életünkre igaz csak, vagy a magánéletre?
Nem választ várok - bár, a véleményt mindig érdeklődve olvasom -, de érdekes lesz most ezen munkába menet elgondolkodni.
Én egyébként munkában is a kemény munkában hiszek, hogy azért lesz "szerencséd", mert tettél a dolgokért és akkor kiérdemelted a dolgokat. És ez mindenre igaz, a kapcsolatokra is.

gabiko írta...

nagyon örülök :)
király :)

Ago írta...

Egyébként jó: Király Emese órája, helyszín: Király utca :)

Hinni meg lehet egy másik emberben is :)
http://www.youtube.com/watch?v=C5CpFs0G5Ow