Te is szomatizálsz?
Én gyakran csinálom. És sokszor észre sem veszem. Azzal kezdem, hogy a valós problémám helyett kreálok egy másikat. Pl. megbánt valaki észrevétlenül, csendben maradok, majd egy óra múlva arról kezdek neki beszélni, hogy fáj valamim. (Nem tudom, talán azért, hogy törődjön velem, majdcsak elfelejtem így, hogy megbántott.) Ahelyett, hogy elmondanám - először is magamnak - hogy az illető megbántott. Akkor nem kellene mindenféle egyéb problémákra fordítani a valódi bajomat.
De miért csinálom ezt? Ezer meg egy oka lehet. Legtöbbször a problémám bagatel mivolta, vagy éppen a nagyon mélyen fájó, elmérgesedett, kilátástalan helyzeteket feszegető gócpontokat érintő problémák esetén hárítok. Nem merek őszinte lenni magammal. Hogy bevalljam magamnak "Helló, igen kislány, neked ezzel bajod van, téged ez a pitinek tűnő dolog bizony bánt. Ez számodra elviselhetetelen és segítség, nem tudsz elbánni vele egymagad. Ez van."
Feldmár mondta ezt a Szeretet, vágy, akarat szex című előadásában:
A Jung, a Carl Jung azt mondta, a neurózis mindig a jogos szenvedés helyettesítése. Még egyszer elmondom: a neurózis mindig a jogos szenvedés helyettesítése. A Feldmár meg azt mondja, hogy a hisztéria az mindig egy valódi konfliktusnak az elfedése. Ha az életemben, ebben a pillanatban van egy konfliktus és nem akarok szembenézni a konfliktussal, akkor a legjobb úgy nem szembenézni vele, hogy hisztérikus leszek, hogy mindenféle érzelmeim lesznek.
Megjegyzések