Slaves

Egy szombat délután a szabadságról filozofáltam Andros barátommal Limassolban a tengerparton a kávézója műanyagszékein hűsölve. Mindketten meg voltunk győződve róla, hogy szabadok vagyunk. Én azért, mert úgy döntöttem elutazom és egy ideig - saját döntésem és saját erőmből - másik életet élek és ezt a "ciprusi másik életemet" sikerült is kellemesen töltenem javarészt sportolással, napozással és a tengerben lubickolással.
Andros pedig, mert soha egy pillanatig sem dolgozott alkalmazottként életében, mert öntörvényű volt, vállaltan, mert mindig kimondta amit gondolt, mert a kávézójából elhajtotta azokat a fiatalokat, akik a Ciprust szennyező (tényleg igaziból!), tradíció-tagadó, pénzközpontú világot élték. Mert két kezével bármit megcsinált. Halászott, főzött, házat épített. Közel 2 méterével, 40 évével és karizmatikus megjelenésével -számomra legalábbis- tényleg a szabad, öntörvényű, erős férfi archetipusa volt.
Amikor mi ketten, a két konok és öntörvényű kocsmafilozófus vállonveregettük egymást, hogy igen, éljen a szabadság, vigyorogva ránk nézett Dimitris, Andros bátyja. ( Dimitris amúgy nem sokat beszélt, inkább hallgatott, csak akkor szólt, ha mondanivalója akadt.) Most nézett ránk a büfé pultjából kifelé és ennyit mondott:

"You are all slaves my friends! Slaves of your dreams!"

(Vagyis, hogy dehogy vagyunk mi szabadok..rabszolgák vagyunk mi, álmaink rabszolgái!)

Az utóbbi hetekben gyakran eszembe jut, hogy csak lebegnék, akarttalanul, tervek és álmok nélkül. Szeretnék a vágynélküliségben megnyugodni, elengedni mindent, ami folyamatosan mozgásban tart.