2009. május 24., vasárnap

Intim Fejlövés



A film kapcsán elindítottam egy blogot. Teljesen más, mint ez itt. Nem rólam szól, hanem a szűrőmön keresztül azokról, akik megosztják velem, (névtelenül mindenkivel) valamilyen intimitáshoz kapcsolódó történetét, ami hatással volt rá, de sosem mesélt róla azelőtt.

Az Intim Fejlövés című film hétköznapi problémákat dolgoz fel. Emberi problémákat az intimitás terén. Szexuális, érzelmi vonatkozásúakat. Az a különlegessége, hogy megmutatja ezeknek a jelenségeknek a lehetséges kibontását is. Továbbviszi a sablonosság, a cimkék falán, utat nyit lehetséges megoldások irányába. Az emberi kapcsolatokban a valódi problémát legtöbbször nem maga a konfliktus okozza, hanem a valós őszinteségre való képesség, hajlandóság. Önmagunk felé és egymás között. Sokszor ezen múlik, hogy egy látszólag végzetes helyzet mivé válik valójában.

A bloggal az a célom, hogy segítsek elindulni egy úton, ami elsősorban az önmagunkkal szembeni őszinteség felé visz. A valódi problémáink, a saját igazságaink sokszor valótlannak, nevetségesnek tűnnek. A szorongásaink könnyen elszigetelnek minket a világtól. Különösen a szexualitás, a vágyak, az intimitás tabukkal terhelt világában. Ha kimondjuk ezeket, könnyen veszítenek a súlyukból. Elviselhetőbbé válnak, talán még nevetni is képesek leszünk rajtuk. Így biztosan közelebb lesz a valós megoldása, vagy feloldása is a problémánknak.

2 megjegyzés:

Ago írta...

Megnéztem. Nem egyszerű. Rögtön elég komoly témák kerültek terítékre. Ha jobban belegondolok, akkor viszont ez csak az életben felmerülő témák gyűjtőhelye. Az viszont mindenképpen igaz, hogy a hosszú és tartós társkapcsolat alapja a kölcsönös bizalom, a kommunikációkészség és a másik elfogadása, kompromisszumok kötése. Amikor eloszlik a rózsaszín köd, akkor csak ezek maradnak és csak akkor lehet beszélni arról a szeretetről, ami a másikhoz köt, ami magasabb szintű szerintem, mint a köznapi értelmben vett szerelem, a lila/rózsaszín köd. Az, amikor elfogadod a társad és amikor ránézel szeretet érzel, azon gondolkodsz, ha valami célja van, abban hogyan tudsz segíteni közvetve vagy közvetlenül, érdekel mi történt vel, az ő dolgai ami vele történt ugyanolyan fontos, mint, hogy mi történt veled. Szerintem ez a legfelsőbb állapot. És ezt csak a teljes bizalom adhatja meg, az őszinteség. Ez ugyanis a másikba vetett bizalomról is szól: bízok benne annyira, hogy elmondjam ami bánt? Vagy ha nem tetszik valami? Amíg nem tudsz magadban megbízni, hogy a másik elfogad így is, a véleményeddel, addig nehéz lesz az együttélés. Ha kimondod ami foglalkoztat, akkor sem garantált a siker, de legalább megpróbáltad. Kíváncsi leszek mi lesz a "kísérlet" eredménye. Szerintem elég hamar felkapott blog lesz, ha már most is ennyien látogatták és kommentelték.

Ago írta...

Ami lemaradt: ettől olyan az igazi társ, amilyennek lenni kell: testvér, barát, szerető. Mindez együtt. Amikor ránézel a szeretet kell érezned, hogy szereted, mint ember is és közelebb áll hozzád, mint más. Ettől lett ő a társad, az egyetlen. Akivel bármit meg tudsz osztani. Még a saját félelmeidet is.