2009. február 4., szerda

A válság, mint lehetőség

Kép: Over the crisis by laverrue Flickr
Minden gazdasági témájú, a válságról szóló cikk említést tesz arról az el nem hanyagolható tényről, hogy minden változás egyben lehetőség is. (Többek között ilyen hangzatos címmel fogalmazok éppen céges PR cikket, innen a párhuzam.)
Igen. Így lehet ez a magánéletben is.
A válság lehetőség a felismerésre és a változtatásra. Lássuk csak...

Szerettem. Meggyőződtem róla, hogy erre az érzésre képes vagyok.

Nem szerettek. Kiderült, hogy működik az életösztönöm, mert ha nehezen is, de felismertem ennek tényét és képes voltam kilépni.

Visszaestem. Meggyőződtem róla, hogy nem vagyok különb, mint bármelyik szerelmes nő.

Elhagytak magyarázat nélkül.
Már tudom, hogy néha nem számítanak a miértek, csak el kell fogadni, hogy ez is benne van a pakliban.

Nagyon sokat emésztettem magam.
Felismertem, hogy az önmarcangolásom túllépi az egészséges határokat.
Afféle csukott ajtó bámulására való hajlam a kinyíló ajtók helyett...)

Látom, ahogy kettőnk ötleteit valósítja meg az exem - más nőkkel.
Meggyőződtem róla, hogy hiba volt az energiámat az ő álmaira pazarolni.

Látom, ahogy azzá válik, akivé "formáltam" az évek alatt - de abban már nincs részem.
Megtanultam, hogy Terézanyu magányos segítő...Formálni és reménykedni emberi (női) dolog, csak éppen kínos következményekkel jár. És, hogy ez a jelenség tipikus.

Pillanatok alatt a múlt fájdalmaiban találom magam.
Felismertem, hogy tudatosabban kell a gondolataimat kontrolálni. Tanulok erre új technikákat.

Nem találom a saját álmaimat.

Felismertem, hogy rég megfelejtkeztem a saját vágyaimról...talán ez oka és okozata annak, hogy Terézanyut játszom. Íme egy kihívás, ami magamról szól és ami előre vihet! És azt is megtanultam, hogy ehhez türelemre van szükség.

Állítsátok meg Terézanyut!

Felismertem, hogy nincs szükségem többé erre a szerepre. Olyan társat keresek, akit már nem kell megmenteni. (Akin már dolgozott egy másik Terézanyu előttem:))

2 megjegyzés:

Julie írta...

Emese, Nagyon szepen irtad le az erzeseidet, en mar egy ideje probalkozom es nem igazan megy. Emesztem magamat en is, gondolkodom a mierteken es a lehetosegeken, de eljon egy pillanat amikor be kell vallanunk magunknak hogy a miertek tenyleg nem szamitanak, es vannak dolgok aminek nincs jovoje akkor sem ha nagyon akarjuk. Csak egyszeruen lehetetlen, es van hogy senkinek sem a hibaja! Az elet nem fair, sehogysem az! De talan ezert szep, mert mikor jo akkor nagyon tudjuk majd ertekelni. Remelem.

Ago írta...

Érdekes és jó poszt. Azt azért hozzáfűzném, a tények ismerete nélkül, hogy olyan is van - velem megesett -, hogy formál a nő, aztán kilép az életedből. Én tapasztalatnak fogtam fel ezeket az új dolgokat és miért mondanék le egy új, de jó dologról? A miértek pedig néha számítanak, mert ha nem adod ki magadból, felemészthet a bent tartott frusztráció, düh és végül a miértekkel jössz rá arra, hogy nem Te rontottad el - ha tényleg így volt. Amikor Te hibázol, akkor pedig látod mivel tudsz "fejlődni", továbblépni, mit nem szabad csinálni. Olyan is van, hogy tényleg nem való egymásnak két ember, de azért mert közben kiderül, nem tudja elfogadni azt amire vágyik. Lehet hülyén hangzik, de van ilyen. Szerintem.