2009. február 6., péntek

Miért nem ülhet Lucifer Isten trónjára?

photo by search1000 on Flickr

"– Szeráf! Ma van a nagy nap. Letaszítjuk a trónjáról Jehovát, és a nyomorúság, szenvedés, betegség és halál birodalma helyett megteremtjük a boldogság, a szépség, a derű világát. Állj a hadak élére!
– Nem megyek.
– Mi történt?
– Az éjjel rájöttem valamire. Ha Lucifer az Isten trónjára ül, akkor nem Lucifer többé, hanem ő az Isten!
Lehet, hogy ez minden forradalmak tragédiája?
Ám az eretneküldözések ismétlődő fellobbanása pszichológiailag is magyarázható a nárcizmuselméletek segítségével.
Az önimádattá fokozódott nárcizmus soha nem tűri el a konfrontációt a valósággal, a szubjektív megélést mindig előnyben részesíti a tapasztalással szemben. Önmaga glorifikálása átterjed arra az eszmére is, amelyhez csatlakozott. A szerep ettől kezdve karizmatikussá válik, a megváltói küldetés sugározza be. Ennek fényében a más álláspontot képviselő ember nemcsak téved, hanem tévelyeg, sőt sátáni, gonosz princípiumok letéteményese, méltó a pusztulásra, a máglyára, a kárhozatra. Ugyanígy támadhat fel önpusztító gyűlölet saját magával szemben, ha a szélsőségesen nárcisztikus ember úgy érzi, hogy nem tudott megfelelni saját istenített ideáljainak.
A rajongót mindig csak egy lépés választja el a kegyetlen agresszivitástól. Ez a pokol igazi bora, amitől olyan könnyű megrészegedni: az erkölcsileg igazolt pusztítás. Hogyan is szól a régi figyelmeztetés? „Legyetek józanok és virrasszatok...”


Popper Pétert idéztem "Az önmagába térő ösvény" című könyv (Az eretnekprobléma címet viselő fejezete.)
Forrás: a szuperjó közösségi online könyvtár, a scribd dokumentumtár!


Nincsenek megjegyzések: