2009. február 15., vasárnap

Csókolom, a Robi lejöhet?

photo by incurable hippi on Flickr

Így kopogtattuk végig gyerekkoromban a házat nap, mint nap, összegyűjtve a "bandát".
Amikor mindenki együtt volt, irány lefelé (azaz ki a szabadba!).
Elérhető közelben volt az arborétum a ház alatt ("Alba", tele málnabokrokkal, bunkerekkel, árkokkal) vagy a kukák (tényleg, a kukák:), ahol lehetett "retyózni", azaz a kukában talált napi adag undorítósággal dobálni egymást...) vagy a focipálya ("Dühöngő", négykapuzni leginkább), a poroló (felemás korlát helyett), vagy a játszótér (ahol a homok alatt mindig találtunk valamit ha mélyebbre ástunk, vagy a nagyító csodáit felfedezve lehetett mintákat égetni a padokba...) vagy éppen a csatornához (lépcső mentén a lefolyó, ahol autófogózni lehet). Igazi paradicsom...

Ma leesett a hó, fogtam a minisít és lementem az öcsémmel az albába csúszkálni. Eszembe jutott az a 9-10 éve, amit itt töltöttünk, gyerekként a ház körül.

Akkoriban folyamatosan csapatosan lógtunk. (Én voltam az egyetlen lány..de akkor ez még nem tűnt fel senkinek:)) Volt egy focilabdánk, néhány matchboxunk (medzsónk) de leginkább végtelen fantáziánk és - mai fejjel már veszélyesnek tűnő vakmerőségünk - és nem utolsó sorban egy nagy nagy csapatunk...sosem unatkoztunk. Télen a hóban, ősszel sárban (sárgolyó hajítás), tavasszal az első napsütésben, nyáron a hőségben. Jó volt, nagyon jó. Olyan időszak, amihez mindig vissza tudok nyúlni, ha kellemes emlékek után kutatok az emlékezetemben.

1 megjegyzés:

leon a profi írta...

Húúú, nekem nagyon hiányzik ez az időszak. A télről mindig eszembe jut. Gyerekként imádtam a telet, meg a havat, reggeltől estig kint játszottam a többi faluszéli gyerekkel. Egy 3méteres domboldal is elég volt ahhoz, hogy napokig elszórakozzunk ott (alföldi gyerekek:)
Én is mindig felmentem a Csabáért "Csókolom Ilonkanéni, a Csaba kijöhet?"
Persze Életem, mindjárt szólok neki."
Volt úgy, hogy fél napot azzal töltöttünk, hogy a falu szélén leborított cukorrépa-hegyekre másztunk fel meg le, meg dobálóztunk, meg csúszkáltunk a teherautónyomokban, feltörtük a jeget meg minden amit el lehet képzelni. És közben körülöttünk csönd volt és fehérség. Max. a varjak károgtak, meg óránként jött egy autó.
Nem mindig volt persze ilyen idilli, sokszor veszekedtünk meg verekedtünk, de ugyanannyit röhögtünk is, ezért hamar el is felejtettük a rosszat. Szerintem a szüleinknek is iszony jó volt látni, amikor 20 gyerek együtt játszik. Szép idők voltak, és még sorolhatnám, hogy mi minden volt.

Legutoljára egyébként a Slumdog millionaire c. film juttatta eszembe ezt a gyönyörű időszakot, ahogy azok a kis koszos purdék tudtak örülni, meg sírni, meg csodálkozni meg minden. Elszorult a torkom, és ez még csak a film eleje volt...