2008. október 10., péntek

Az első maratonom

Újabb Murakami sikerkönyv, ezúttal a futásáról Haruki Murakami: What I talk about when I talk about running. "Mit mesél valaki egy egész könyvön át a futásról? Az életét azt hiszem. Két gondolat indításképpen
1: "...in most cases, "learning something essential in life requires physical pain."
2: "pain is inevitable, suffering is optional"

Eszembe jut, hogy azt mondják az ember életében 7 évente jelentkeznek nagyobb változások. Lehet benne valami. A 28. évem végefelé kezdek például először vágyni valamire. Mostanra kezdem látni mik azok az egykor infantilisnek tűnő álmok, amik most újra előbújnak. Hogy színész szeretnék lenni, táncolni vágyom, szeretnék lefutni egy maratont, megtanulni hegedülni, szép családban élni és könyvet írni. Mostanra értettem meg az anyámat. Mostanra értettem meg a saját gyökereimet. Most kezdem látni a valós értékeimet és most tanulom a módját a saját keresztem elviselésének.

Murakamit olvasva eszembe jutott az is, hogy az életben is úgy működtem, ahogy a sportokban. Hirtelen hatalmas lendülettel teljesíteni -nem is rosszul.. - azután elvágólagosan megállni és teljes csend. Töltődés a következő attakig. Azután újra az egész. Végkimerülés, onnan felállás. Széthajtani magam túl a fájdalomküszöbön, azután összerogyni és figyelni magam, hogy innen hogy állok fel. De mindent csak röviden, gyorsan, erősen. Azután visszavonulás. Menedék. Kifogások...Felbukkanás, eltűnés. Semmi folytonosság.

Az életem most úgy hozta, hogy nem fáradhatok el a teljes erőbedobás után. Nincs pihenés, még több erőt kell gyűjtenem valahonnan. Magamból.

Közel két évnyi küzdelem után, bár a fizikai csatateret elhagyom, úgy tűnik nincs választásom. Változatlanul folytatnom kell az élettel ezt a lelket tépázó viszonyt. Amikor azt hiszem, hogy elég, és elfáradtam és már félrebeszélek és kihagy az agyam, bevérzik a szemem, kiesik a bringa a kezemből és nem tudok reggel felkelni és elfogyott a motivációm és csak a gyerekkoromban belémvert fegyelem tart életben, csak akkor veszem észre, hogy az első maratonom elkezdődött. Hogy így vagy úgy, már úton vagyok. Elindultam a felnőtt élet döntésekkel kövezett göröngyein futva szaladva, néha épp csak vonszolva magam az elkerülhetetlen fájdalmak útján, hogy megtanuljam én is:
A fájdalom elkerülhetetlen, a szenvedés opcionális...

Nincsenek megjegyzések: