2007. november 8., csütörtök

Van-e "se veled se nélküled"?

Vagy inkább csak olyan van, hogy veled is meg nélküled is? Vannak helyzetek, amikor olyan egyszerű belátni, hogy ami elmúlt az nincs már. Még akkor sincs, ha az emléke még olyan nagyon intenzív...Mintha itt lenne.

Különösen nehéz, ha tényleg itt van. Közben tudni, hogy már rég nincs itt. Hogy már rég nem vagyunk itt. Pedig nagyon szeretnénk.

És akkor az van, hogy se veled, se nélküled. Mert igazából vele nem, hiába érezzük, hogy olyan kevés kellene, hogy lehessen mégiscsak vele...

Csendben küzdünk azért, hogy változzunk, hogy a másik változzon. Aztán egyszer csak megértjük, hogy nem fog. És ami ennél is fájóbb, hogy mi sem fogunk.

És akkor az akasztott ember dolga, - a hosszú magyarázat után idézem - ahogy András barátom figyelmembe ajánlotta a "Rita és az akasztott ember" (alcíme:Soha nem vagy egyedül...) forgatókönyvet /Wunder Brothers copyright/:

"- Hol rontottam el...?
- Valami véget ért de te nem tudod elfogadni.
- Mit csináljak?
- Bátornak és erősnek kell lenned. "

És ami egyszerre borzongató és örömteli ilyenkor, az a felismerés, hogy amikor mindent megértettem, amikor döntést hoztam, akkor látom csak, hogy nincsenek megoldások. Csak újabb kérdések, vagy régi kérdések újra fogalmazva. Új körei kezdődnek az életnek és libabőrös leszek tőle...attól, hogy kézenfekvő megoldások hiányában döntések vannak, tartás és erő. Ha nincs, akkor az Élet, a nagybetűs vezet 1:0-ra.

Régen, még a gimiben kellett megtanulni memoritereket. Volt közöttük néhány, ami egyből bent ragadt. Szophoklész Antigonéjából is volt egy részlet. Ez valahogy beleette magát a fejembe. Ott is maradt. Így szól a végén a Kar:

"Bölcs belátás többet ér
Minden más adománynál.
Az isteneket tisztelni kell,
Gőggel teli ajkon a nagy szavak
Nagy romlásra vezetnek
S józanná nem tesz, csak a vénség."

(Itt az egész mű: http://mek.oszk.hu/00500/00500/00500.htm)

Nincsenek megjegyzések: