2013. május 21., kedd

MI

".... másik útja, ami sokkal nehezebb, hogy hogy lehet eggyé válni, úgy eggyé válni, hogy mondjuk én és a másik találjunk egy „mi”-t. Mi. Én, te. Mi. És ez a „mi” legyen olyan nagy, hogy én és te részt tudjunk venni ebben a nagy „mi”-ben. Én most nem arról beszélek, hogy én foglak kontrollálni téged vagy te fogsz kontrollálni engem, hanem azt mondom, hogy adjuk mind a ketten át magunkat valaminek, ami nagyobb, mint én vagyok és te vagy, és remélhetőleg a „mi”, az fontosabb és nagyobb, mint én és te vagyok. Na, ez sem egy könnyű történet. Tudjátok éppen, hogy pontosan miről beszélek? Hogy ha én vagyok itt egy, és a „mi” az itt van, mert fölmutatok, mert tulajdonképpen egy sprituális, egy szellemi dolog a „mi”. Mert én materiális vagyok, te is materiális vagy, de a „mi”, az immateriális, az tulajdonképpen egy szellemi dolog, egy lelki dolog. Isteni dolog. Például én - olyan nincs, hogy beadnám a derekam neked, azt se akarnám, hogy te beadd a derekad nekem. De az nagyon édes, ha mind a ketten beadjuk a derekunkat a „mi”-nek. Az egész más. Ha mondjuk én szellemileg vagy lelkileg süket vagyok, és nem hallom, hogy a „mi” mit akar, és mondjuk te összeköttetésben vagy a „mi”-vel, és te leszel akkor a „mi”-nek a papja, vagy papnője. És akkor te azt mondod: „Süket vagy? Nem hallod, hogy a „mi” mit akar? Én megmondom neked, hogy a „mi” mit akar.” – Akkor nagy bajban lennék, mert miért hinném el neki, hogy ő összeköttetésben van a „mi”-vel, és én nem? Tehát, hogy ha nem egyezünk meg abban, hogy a „mi” mit akar, akkor nagy bajban vagyunk. Mert akkor vagy én, vagy ő - süket."


(Feldmár András)

Nincsenek megjegyzések: