zuango mesék

Érzelmek emésztik a testem belülről. Megnövekedett hőfokon ismét rajta vagyok a hullámvasúton.

"Mily mély a sekélység s mily sekély a mélység..." A Juno rendezőjének filmje Egek ura . Hosszú idők óta a legnagyobb hatással ez a film volt rám, nem véletlenül. Minden nagyvárosi, választott magányban élő - tetszik vagy nem tetszik - yuppie hasonló helyzetben van. Egy tökéletesen elszigetelt, tökéletesen felépített élet, túlburjánzó önismerettel, jól meghatározott célokkal, tudatosan alakítva...még jól is érzem magam benne. Kötetlen kapcsolatok, rugalmasan kezelt helyzetek. No hard feelings... Nehezen lehetne megfogalmazni mi az, amitől mégis az az érzése támad az embernek, hogy valami nem stimmel.  Jason Reitman -nak sikerült.

A bodyART egy tréning, aminek alapját a jóga adja, de számos más rendszer, pl a gyógytorna, do-in technika, relaxációs technikák, shiatzu, tai-chi elemei megtalálhatók benne. A test egészére hat, egyszerre erősít és nyújt és stresszoldó hatása is bizonyított. Sok évvel ezelőtt nyálcsorgatva ültem a modern tánc előadásokon, aztán eljártam a workshopokra, hogy belekostoljak ebbe a testtudatosságba. Végül Iyengar jógával kezdtem el a saját testem ebbe az irányba művelni. Abbamaradtak a férfias sportok, mint a box, amit előtte 4 éven át teljes odaadással űztem. Beleszerettem ebbe a mozgásba, és abba, ahogy megváltoztatja a mazochista szemléletem, ahogy megtanított tisztelni és elfogadni a saját határaimat. Amikor rátaláltam a bodyARTra tudtam, hogy ez az én utam. És azt is tudtam, hogy mindent tudni szeretnék erről a mozgásformáról. Elindultam ezen az úton és szépen lassan haladok arra, amerre testileg, lelkileg és szellemileg mennem kell. Mától nemzetközi bodyART BASIC oktató vagyok. És...

És egyszer csak elsétálsz a múltad mellett. És nem vesz észre és te sem hívod fel a figyelmét, hogy hello hello... hiszen mit is mondhatnál? Hogy itt vagyok, nem az, aki voltam, hanem aki vagyok. Ám aki mégis azáltal lettem mai önmagammá, hogy a múltja voltál? Talán ezt mondtam volna elmenőben. Ám ez a gondolat villámgyorsan átfutott a fejemen amikor megláttam és észrevétlenül átbillegtem az út túloldalára, így nem kellett szavakkal torzítani az amúgy is torz pillanatot.

 photo on flick by Jumpinjack Nehézemre esik az írás, mert kevés kérdés marad mostanában a fejemben. A kérdések csendben fogalmazódnak meg és válaszokat mint egy mozaik szétszóródott darabjait, a létezésben találom. Mintha az egyszerű létezésből nem születne semmi leírnivaló. Mintha az csak a pillanatban lenne érdekes, s talán még fényképre sem érdemes. Valahogy minden csak történik lassan vagy gyorsan - a maga tempójában - és közben a fejemen átsuhanó gondolatokból apróságokat tudok csak kiragadni, gondolatfoszlányokat, amik semmit sem akarnak, magukért valók, mégis teljessé tesznek. Tegnap pl esküvőn voltam, ahol láttam párokat egységben, kétségben és látszatban. Eltöprengek a saját vágyaimon, a napsütötte reggelen, a mai csicseriborsós heblebeblén, hozzá a brownie-n, és, hogy mindez mennyire elég a tökéletes boldogsághoz. Azon, hogy a létezéshez türelem kell, hogy a mellkas nyitásával felemelkedik a tekintet és a testemben szétáradó oxigén milyen sokat segít a jelenben maradni...