"Ünnep"
photo by Tristan Savatter on FlickrLeon a profi (Gossip Girls c. postra írt) comment-jével kapcsolatban jutott eszembe ez:
Épp mostanában olvastam arról, hogy van egy kultúra, ahol van egy ünnep, ami arról szól, hogy emberek összegyűlnek, ünnepelnek és kiengedik tabuk nélkül a bennük élő vágyakat és ösztönöket (ennek a pontos formáját nem írták le:)). Itt ilyenkor sok pár felbomlik. (Úgy írták, hogy a "rossz párok" felbomlanak és újak alakulnak.) És vannak olyan párok, amik megerősödnek az egymás felé táplált valós érzéseikben.
A szerelem számomra nem polarizálható (hogy mondjuk jól szeretni vagy rosszul) jelenség, ahogy az életet magát sem tudom már úgy látni, hogy "jól" élni vagy "rosszul" élni. Egyre többször jut eszembe azt válaszolni a Hogy vagy? kérdésre, hogy Köszönöm a kérdést, rettenetesen boldog vagyok, hogy megtapasztaltam, hogy ekkora kínt tudok érezni és nem halok bele." (- szóval akkor most jól vagyok vagy rosszul?!)
Valakivel épp arról beszélgettem, hogy az életünk talán legfőbb élménye a tapasztalás maga. A szerelem és a szerelem elmúlása is tapasztalás, nem is kicsi! Nekem eddig a legnagyobb. Ez lehet az élet esszenciája - olyan, mint élni és meghalni.
Lehetett az a szerelemnek cimkézett tapasztalás utólag valós vagy valótlan, jól, vagy rosszul szeretés, de (ebben éltem és bizonyos értelemben bele is haltam), az életem egészének így szerves része volt, és marad is.
És attól, hogy szerettem, szeretek valakit és tegyük fel elengedtem (bár ehhez nekem sok idő kell), és azt kívánom neki, hogy boldog legyen, azért marad egy keserédes szájíze annak a tiszta felismerésnek, hogy bár két ember megtett sokminden tőle telhetőt azért, hogy jól szeresse egymást, amikor eljön az ünnep, el kell engedniük egymást...
Épp mostanában olvastam arról, hogy van egy kultúra, ahol van egy ünnep, ami arról szól, hogy emberek összegyűlnek, ünnepelnek és kiengedik tabuk nélkül a bennük élő vágyakat és ösztönöket (ennek a pontos formáját nem írták le:)). Itt ilyenkor sok pár felbomlik. (Úgy írták, hogy a "rossz párok" felbomlanak és újak alakulnak.) És vannak olyan párok, amik megerősödnek az egymás felé táplált valós érzéseikben.
A szerelem számomra nem polarizálható (hogy mondjuk jól szeretni vagy rosszul) jelenség, ahogy az életet magát sem tudom már úgy látni, hogy "jól" élni vagy "rosszul" élni. Egyre többször jut eszembe azt válaszolni a Hogy vagy? kérdésre, hogy Köszönöm a kérdést, rettenetesen boldog vagyok, hogy megtapasztaltam, hogy ekkora kínt tudok érezni és nem halok bele." (- szóval akkor most jól vagyok vagy rosszul?!)
Valakivel épp arról beszélgettem, hogy az életünk talán legfőbb élménye a tapasztalás maga. A szerelem és a szerelem elmúlása is tapasztalás, nem is kicsi! Nekem eddig a legnagyobb. Ez lehet az élet esszenciája - olyan, mint élni és meghalni.
Lehetett az a szerelemnek cimkézett tapasztalás utólag valós vagy valótlan, jól, vagy rosszul szeretés, de (ebben éltem és bizonyos értelemben bele is haltam), az életem egészének így szerves része volt, és marad is.
És attól, hogy szerettem, szeretek valakit és tegyük fel elengedtem (bár ehhez nekem sok idő kell), és azt kívánom neki, hogy boldog legyen, azért marad egy keserédes szájíze annak a tiszta felismerésnek, hogy bár két ember megtett sokminden tőle telhetőt azért, hogy jól szeresse egymást, amikor eljön az ünnep, el kell engedniük egymást...
Megjegyzések
Nekem a "Jel" által belinkelt Popper írásból ennyi a fontos.
Voltam én is már szerelmes kétszer, meg voltak már belém is szerelmesek, de kölcsönös még sosem. De mégis valahol tudom, hogy milyennek kell lennie.
A szerelem számomra sem polarizálható, sőt, a szeretet sem. A nem jól szeretés alatt én a nemszeretést értem. Szerintem csak akkor lehetek szerelmes, ha tudok szeretni. És ha tudok szeretni, és szerelmes leszek, akkor nem fogom bántani a másikat. És ő sem engem, mert ha szereteten alapszik a szerelmem, akkor tényleg látok, érzek, ráérzek és így a kezemben tartom az irányítást. Akkor is rosszul fog esni ha vége, de hamar fogok belőle épülni. Főleg akkor, ha az életem más területei rendben vannak(munka,barátok, hobbi), ha van hol erőt meríteni.
Hát, nem lehet erről sokat gondolkodni. Abba is hagyom.
Lehet, hogy triviális dolgokat mondtam, de ebben a pillanatban én így gondolkodom a szerelemről.
Még az jutott eszembe, hogy szeretni is többféleképpen lehet. Volt már egy gyanúm, hogy ez így van, mert látom, hogy az anyám például tud engem szeretni, annak ellenére, hogy szerintem sz önismerete alapján nem kéne hogy tudjon. Aztán a múltkor megnéztem a neten a "Carta azulejo" c. rövidfilmet, és abban mondja azt a főszereplő, hogy az anyja őt is szerette úgy, ahogy az anyák tudnak szeretni.
Szóval ilyen is van. Érdekes. És még mennyi minden lehet:)
2009. február 19. 10:09