zuango mesék

Vajon mi a jobb a cicának? Ha szeretve, de cserébe erdendően vad természetével ellentmondóan kell élnie, vagy ha a szerető gazdi helyett új gazdival élheti azt, amire született? Egerek helyett legyekre vadászni és sosem szaladni kutya elől, nem verekedni más macskákkal és nem mászni fel a fára és elveszíteni a golyókat a megszokott gazdi nyújtotta törődésért cserébe? Vagy kalandozni ismeretlen tájakon, veszélyesen élni, kandúr vitákba bonyolódni, és falu macskájává válni?

Az van, hogy rég nem mondom már meg magamnak (nektek?!), hogy hogyan vannak a dolgok, mert nem tudom, hogy hogyan vannak a dolgok. Néhányat megtapasztalok, sőt úgy tűnik néha, hogy elég sokat (jópárat közülük egy csomószor egymás után - különböző álarcba bujtatva ), és akkor azt elmesélem annak a néhány embernek, aki körülvesz. Vagy a macskámnak. (Aki amúgy kedves és értelmes is, figyel még ha csak a radiátor alól akkor is. Tudom, hogy érti. Vagyis inkább érzi a dolgokat.) Meg az is van, hogy szépen lassan már a kézírásom után a gépelés sem megy az anyanyelvemen, mert az ájpeden nincsenek ékezetek csak ha hosszan nyomom a gombokat (arra meg bevallom, lusta vagyok.) Ezekkel mentegetem magam, hogy zuango miért nem mesél mostanában. Holott nem is szeretném mentegetni magam, egyrészt mert nagyon rossz szokás, másrészt mert jót is tett egy kicsit kevesebbet gondolni és csendben többet érezni mostanság. Veszélyes dolog ez a blogolás, a túl sok öndefiníció egyszer csak elveszejti az iga...

Ma villamosoztam. Feltűnt hogy milyen sok a savanyú ember. A félelmek, az önbizalomhiányuk kiül az arcukra. Mindenkinek vannak kétségei, problémái, komplexusai. Hogy ezekkel belül hogyan sikerül megbirkózni, az határozza meg önmagunkhoz és a külvilághoz való viszonyunkat. Ez pedig meghatározza a minket ért külső hatásokat. Azok ugyanis nem mások, mint személyiségünk, szavaink, tetteink reflexiói. Nincs idő a komplexusokra, fut szalad az idő, az életünk pedig véges. Bár megértené ezt mindenki! Published with Blogger-droid v1.6.8