A szorongásról

A szorongás olyan, mint mint körbe körbe rohanni egy vaksötét, ablak és ajtó nélküli szobában, amiben egyre gyorsabban szaladva egyre kétségbeesettebben keresed az ajtót.

A szorongás alapja, hogy tudni véled, hogy van ajtó, de sehogysem találod. Minél jobban keresed, annál jobban szorongsz.

A szorongás ellenszere az elfogadás. Elfogadása annak, hogy egy sötét szobában vagy, hogy fogalmad sincs merre van az előre, hogy hol a kijárat, hogy félsz. Az elfogadás olyan, mint amikor egyszer csak megállsz, nem futsz többé, beismered, hogy elfogytak az ötleteid, és elfáradtál, leülsz és vársz. Csend lesz és becsukod a szemed. És akkor észreveszed, hogy a sötét falak helyett megannyi képet látsz. Fényes, életteli képeket. Láthatod az egész világot. Tiéd lesz a csend. Tiéd lesz a sötétség. Megkeresheted a csendben, belül, magadban azt a helyet, ami segít kijutni a fekete szobából. Akkor ott megérted, hogy a fekete szoba sötétje nem létezik. Ebben a pillanatban szabad vagy. A szorongásnak vége.