Ellentétek vonzzák egymást. Vagy nem.

Vannak a lelkiismeretesek, akik mindent jól vagy még jobban szeretnek csinálni, akiknek kell a nyugodt alváshoz, hogy a nap végén rend legyen, hogy a kis képzeletbeli listájukon az aznapi teendők végére pipa került, ami meg nem fért bele, az szépen terv szerint elő van készítve a holnapi napra, tudatosítva, a holnapi listát, hogy az elme zakatolása meg ne zavarja az éjszaka csendjét. Hívjuk őket a Tücsök és a Hangya meséje alapján szorgos hangyáknak. 

Vannak, akiknek majdnem mindegy, hogy esik, vagy puffan az élet. Nem izgatják magukat, jól tudják, hogy a feladatok megvárnak, sőt, ha ők kitartóbban várnak, mint a feladatok, akkor a legtöbbjük el is tűnik szépen. Vagy azért, mert valaki megcsinálta őket, vagy mert már aktualitásukat vesztették, és hát akkor meg mit van mit tenni, széttárják a kezüket, hogy így jártunk.. ez nem jött össze. Majdcsak lesz valahogy, hiszen mindig megoldódnak a dolgok valahogy. (!) Legyenek ők a meséből ismert tücskök.

Két megkérdőjelezhetetlenül érvényes, mégis összeegyeztethetetlen valóság. 

A dilemma - mi történik, ha a fenti két csoport egy egy tagja találkozik, sőt, továbbmegyek, valami különös véletlen folytán egymásba szeretnek. Igaz az, hogy az ellentétek vonzzák egymást? Amikor elmúlik a szerelemnek becézett hormonterhes állapot, akkor egy ilyen kapcsolatban jó esély van a Tom és Jerry cívódását megszégyenítő intenzitású kapcsolati harcok kialakulásának, 

A lelkiismeretes, - a hangya - rendre erkölcsi fölényt érez a "nemtörődöm" tücsökkel szemben, hisz az ő világában mindent neki kell megcsinélni, minden teher az övé, míg a másik fittyet hány mindenre. A tücsök pedig nem érti a hangyát mit szekálja, hiszen ő sosem volt másmilyen, most miért nem lehet őt elfogadni olyannak, amilyen?

A valóság egyzetetés pedig - ha nincs közös nyelv,  és közös értékrend - rendszerint lehetetlenné válik.

Íme a nap kérdése. Élhet-e - és ha igen, hogyan élhet - együtt a tücsök és a hangya úgy, hogy mindketten jól érezzék magukat saját természetükkel?

... Minden ötletet és főleg hasonló témában megélt tapasztalatot örömmel olvasok! Írj nekem a zuango@gmail.com címre. 

Merthogy ez egy nehéz kérdés. 

A "kedvenc" lőzungjaim a témában - "el kell fogadni a másikat olyannak amilyen". "Szeresd a másikat és kész..." "Engedd el.." persze, értem, legyek szent, vagy ha nem vagyok, minimum szégyelljem magam és tegyek úgy, mintha az lennék...ejjej... nade mit is jelent szeretni a gyakorlatban? Mert amilyen különböző a tücsök és a hangya valósága, jó eséllyel a szeretetről alkotott képük is eltérő. És akkor hiába szeretnek mindketten a maguk módján, végül egyikük sem érzi, hogy szeretve van.

A kulcs - talán - első lépésben a valóság egyeztetés lenne. Ha a két ember eljut idáig, akkor a kapcsolat nem lehetetlen. Ennek hiányában kizárt, hogy hosszú távon ez a két különböző értékrendű ember egészséges kapcsolatban képes élni.

Mi is az a valóság egyeztetés?

Emberfeletti tudatosság a mindennapokban, ügyesen gyakorolt erőszakmentes kommunikáció, aminek során a két fél képes a másik valóságára őszinte érdeklődéssel, ítéletmentesen tekinteni, kérdezni, és a másik ember szubjektív élményeit, vágyait és félelmeit tisztelettel végighallgatni. Hasonlóképpen saját valóságát képes őszintén megmutatni, sebezhetőségének felvállalásával, a másik félnek bizalmat szavazva, énközlésekkel elmondani azt, amit megél és ami számára fontos. Ebben a kommunikációban a felek kéréseket is képesek megfogalmazni és képesek a másik kéréseit érvényesnek tekinteni és azokat tiszteletben tartani.

Hoppá...nézzük csak ezeket a bonyolult pszichológiai terminusokat egyenként.

- a másik szubjektív valósága:
Az, ahogyan a másik ember megéli azt, ami őt körülveszi, ahogyan értelmezi a világot és ahogyan látja saját cselekedeteit, indítékait és környezetére gyakorolt hatását. A valóság mindenki szemüvegén keresztül más és más képet mutat, sokszor felfoghatatlanul más mozit néz két ember ugyanabban a helyzetben. Ettől még nem tekinthető kevésbé érvényesnek a másik ember szubjektív valósága.

- sebezhetőség felvállalása:
Amikor nem próbálok mást mutatni, mint ami van. Azt mondom amit gondolok, azt érzem, amit valóban érzek (ez nehezebb lehet, mint elsőre tűnik) és az érzéseimet vállalom, megmutatom. (Pl nem játszom el, hogy nem érdekel, hogy felhívtál-e, amikor azon sírok otthon, hogy milyen nagyon fáj nekem, hogy nem hívtál fel.)

- énközlések:
Arról beszélek, amit én érzek, gondolok. Egyes szám első személyben. még akkor is, ha az érzéseim (vélt/valós) okozója a másik ember. 

- ítéletmentes ránézés:
Ez nagyon nehéz, amikor a másik ember valósága nagyon más, mint a sajátunk. Ilyenkor minimum az a zsigeri felcsattanásunk, hogy "hát ez hülye", ki ki vérmérséklete szerint ezt kimondja, vagy (csak) érzékelteti. Ehelyett ítéletmentesen ránézni a másik ember mondandójára annyit tesz, hogy elfogadom, hogy a másik embernek alanyi jogon jár, hogy elhiggyem, hogy amit mond, azt ő úgy látja/érzi/tapasztalja. És ezt az ő meglését én a saját, szituációról alkotott elképzeléseim, saját magyarázataim nélkül, őszinte nyitottsággal és odafordulással meghallgatom. 

- érdeklődés, kérdés:
Ez akkor megy, ha képes vagyok fejben letenni a saját igazságomat és azzal a nyitottsággal figyelni a másik ember valóságára, ami tényleg, igaziból szeretné megérteni, hogy a másik emberben mi megy.

- tisztelettel végighallgatni:
Tökéletes egyet nem értés esetén is megadni azt a tiszteletet, hogy a másik fél végigmondja úgy, és azt, amit gondol, érez, tapasztal.

- a másik kérését érvényesnek tekinteni:
Ha a másik ember jelzi, hogy egy adott helyzetben neki valami nem jó, vagy másképp szeretné csinálni a dolgokat, ha ehhez kér tőled valamit, (akkor is, ha a saját valóságértelmezésedben ez a valami értelmezhetetlen vagy nem tűnik odaillőnek), akkor azt tisztelettel elfogadni és megerősíteni abban, hogy érted, hallod és elfogadod azt, ahogyan érez/gondol és érted amit kér. (Akkor is, ha ezt végül teljesíteni nem tudod.)

Szóval ha túl vagyunk az első lépésen, és sikerül rendszeresen valóságot egyeztetni ítélkezés és háborúzás helyett (ember legyen a talpán ilyen tudatossággal!), akkor még mindig nyitva álla. akérdés, hogy az alapvető értékrendbeli különbségek ellenére lehet e egy ilyen kapcsolat harmónikus?

Épp tegnap hallgattam Popper Péter (lelki fogadott nagyapám) A Belső utak könyve című hangoskönyvét, amiben elhangzik:

"Az életben nem lehetünk meg kompromisszumok nélkül. Alkalmazkodnunk kell másokhoz is. De nem szabad olyan kompromisszumokat kötni, amelyeket nem tudunk elviselni." Popper Péter

Nehéz ügy. Azt hiszem a gyökereinket jelentő értékrendünk - vagyis az, ami nem kompromisszumképes bennünk - sokszor csak viszonylag későn kritályosodik ki. Talán csak akkor értjük meg, hogy hangyák vagyunk, amikor egy tücsökkel találkozunk.